
Romániában az U21-es válogatott sikereinek örülhettek
Fotó: Fb/frf
A kontrasztok esztendejeként jellemezte 2019-et Răzvan Burleanu, a Román Labdarúgó-szövetség elnöke, hiszen miközben az U21-es válogatott Eb-elődöntőt játszva örvendeztette meg a szurkolókat, addig a felnőttcsapat nem jutott ki a 2020-as Eb-re. Pótselejtezőt játszik, ahol azzal a Magyarországgal is találkozhat, amelyik egy-két papírformadöntő eredménnyel és egy új stadion átadásával tette emlékezetessé az esztendőt.
2020. január 03., 11:532020. január 03., 11:53
2020. január 03., 12:012020. január 03., 12:01
Az U21-es válogatott Európa-bajnoki kvalifikációja és a korosztályos kontinensviadalon elért negyedik helyezés jelentette a romániai labdarúgás legnagyobb sikerét a 2019-es esztendőben, ugyanakkor elégedetlenségre adott okot a felnőtt együttes elbukott Eb-selejtezője, ahol a csoportban csak Máltát és a Feröer szigeteket tudták megelőzni. Răzvan Burleanu, a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elnöke szerint mindezek az eredmények a 2019-es színvonalat tükrözik, nem pedig hazai futball képességeit.
„Abban bízom, hogy 2020-tól már az eredmények is megmutatkoznak. A felnőttválogatott külföldi csapatokban szereplő játékosai 2019-ben kevés játéklehetőséget kaptak a klubcsapataiknál. Gondolok itt Tătăruşanura, Benzarra, Hagira, Marinra, Băluţára, Chiricheşre. Az U21-es játékosoknak még érniük kell, a Liga 1-es bajnokság pedig aggasztó helyet foglal el az európai pontvadászatok rangsorában” – mondta a sportági vezető az Agerpresnek. Meglátása szerint a 2019-es esztendő a kontrasztok éve volt, ahol szemben az ifjúság sikereivel a felnőttválogatott kudarcot szenvedett,
A 2020-as év az Eb-pótselejtezőről, a 2020-as Eb-ről, valamint a tokiói nyári olimpiáról szól majd. Az utóbbira Románia már kvalifikálta magát, és dobogós helyet is „kiszemelt magának”, de a kontinensviadalra – amelynek Bukarest révén társházigazdája lesz – még nem jutott ki. Ismeretes, hogy előbb Izlanddal játszik majd idegenben, ha pedig sikeresen veszi az első akadályt, akkor a bolgár–magyar csata győzteséhez utazik „Eb-jegyért”.
Jó példa erre, hogy miközben mindkét válogatottat a negyedik kalapból húzták ki a selejtezőre, Románia nem tudott jelentős sikert felmutatni egy erősebb ellenféllel szemben, Magyarország ugyanakkor a világbajnoki ezüstérmes horvátok ellen például győzni tudott, és az utolsó fordulóig saját kezében tartva, megőrizte esélyét a csoportmásodik hely megszerzésére.
A magyar felnőtt válogatott a vb-ezüstérmes Horvátország legyőzésével tette emlékezetessé az évet
Fotó: Nemzeti Sport
Hogy ez nem sikerült, nyilván a 2019-es esztendő negatívumai közé sorolandó, ugyanakkor, mint azt Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke korábban az M4 Sportnak mondta, Marco Rossi szövetségi kapitány érti a szakmáját, tudja motiválni a játékosokat, és a szurkolók is elfogadják. A sportági szövetség első embere különben pár nappal ezelőtt a HVG-nek ismerte el, hogy
„Biztosan ezer helye lenne a pénznek, de 2016-ban bebizonyosodott, hogy nincs még egy produkció, ami olyan mértékű össztársadalmi eufóriát okoz, mint a foci, politikai hovatartozástól függetlenül” – fogalmazott, utalva a legutóbbi kontinensviadalon való részvételükre. Ezúttal hazai pályán játszhatnának, hiszen Budapest is társházigazdája lesz a 2020-as seregszemlére, amelynek befogadására már 2019-ben átadták az új Puskás Ferenc Arénát, amely a 2019-es esztendő egyik legjelentősebb sportinfrastruktúra-fejlesztésének tekinthető.
Románia a Național Arenában rendez majd Eb-meccseket, de a Bukarestben szereplő válogatott edzéseihez ígért stadionfelújításokkal késésben van,
Emiatt már eleve új helyszíneket ajánlottak az Európai Labdarúgó-szövetségnek (UEFA), mint ahogyan a Romániába érkező szurkolók fogadása is kérdéses az ígért repülőtéri metróvonal, illetve vasúti összeköttetés meghiúsulása miatt.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.
Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.
„Jól áll, előrehaladott szakaszban van” Románia legnagyobb sportcsarnokának építése Brassóban a polgármester szerint.
A FIFA elnöke, Gianni Infantino csütörtökön a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) címzett levélben fejezte ki részvétét a nemzetközi szövetség nevében a szerdán 88 éves korában elhunyt Jenei Imre halála miatt.
Pénteken a nagyváradi Bodola Gyula Stadionban vehetnek végső búcsút a szerdán elhunyt legendás edzőtől, Jenei Imrétől tisztelői.
Egykori klubjai, játékosai, közéleti személyiségek, politikusok búcsúztatják és méltatják a 88 éves korában elhunyt Jenei Imrét. Akire a román Superliga, a másod- és harmadosztály következő fordulójában egyperces néma főhajtással emlékeznek.
A csapattársakkal meglévő remek összhangot emelte ki Szoboszlai Dominik azután, hogy a Liverpool kedden az ő átadásából született góllal 1-0-ra legyőzte a Real Madridot hazai pályán a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában.
88 éves korában szerdán elhunyt Jenei Imre, a román és a magyar labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitánya, aki a Bukaresti Steaua csapatának edzőjeként 1986-ban megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
szóljon hozzá!