Hirdetés

Ellentétes formák

Labdarúgás – Kolozsvár–Temesvár és Beszterce–Arad meccs a Liga 1-ben. Két erdélyi rangadót rendeznek a Liga 1 hétvégi fordulójában. Az európai kupaszereplésre hajtó Kolozsvári CFR és a Temesvári Poli vasárnap a kincses városban mérkőzik meg egymással, míg az Intertotokupa-szereplésért harcoló Besztercei Gloria a kiesés elkerülését célul kitűző Aradi UTA-t fogadja szombaton.

Páva Adorján

Páva Adorján

2007. március 30., 00:002007. március 30., 00:00

Névavató rangadó

A CFR és a Poli összecsapásaegyben ünnepi is: a kolozsváriak ezzel a mérkőzésselavatják fel az átkeresztelt Gépész utcaistadiont, amely ezentúl a Dr. Constantin Rãdulescu-stadionnevet viseli. Rãdulescu az első tréner, akinek vezetésévela CFR 1969-ben feljutott az A osztályba. Emellett a szakemberkiharcolta a Román Államvasutak kolozsváriregionális igazgatóságánál, hogyfelépítsék a Gépész utcaistadiont, amelyet 1973-ban adtak át. A névavatómeccsen mindkét csapat a győzelemért szállharcba. „Ha nyerünk, biztos, hogy vagy a Steaua vagy a Rapid,esetleg mindkettő leszakad mögöttünk, hiszenüldözőink egymás ellen játszanak” –nyilatkozta Iuliu Mureºan, a Liga 1 második helyénálló CFR elnöke. A második helyen állókolozsváriakat jelenleg 2-2 pont választja el aSteauától és a Rapidtól. CristianoBergodi gárdája nyolc meccs óta nem találtlegyőzőre a bajnokságban.
A hétvégén azeltiltott Alexa nélkül kiálló TemesváriPoli jelenleg hatodik a táblázaton – utóbbinégy találkozóján nem sikerültnyernie. Marian Iancu, a lila-fehérek klubelnöke biztosaz új edző, Valentin Velcea sikeres bemutatkozásában.A Poli CFR-rel szembeni összesített mérlege enyhéna temesváriaknak kedvez: 13 meccsből ötötmegnyertek, négyet elveszítettek, négy pedigdöntetlenre végződött. Õsszel a Poli hazai pályán3-1-re verte a CFR-t.

Győztes hozzáállások

A besztercei összecsapásrésztvevői is magabiztosan készültek atalálkozóra. A táblázat ötödikhelyén álló, négy meccs ótaveretlen Gloria és a tizenharmadik helyet elfoglaló, azutóbbi hat találkozóján nyeretlen AradiUTA egyaránt a három pont megszerzéséretör. „Ha teljesíteni akarjuk célkitűzésünket,az Intertoto Kupában való indulást, kötelezőgyőznünk. Az aradiakat idegenben 1-0-ra vertük, itthon semhibázhatunk” – mondta Ioan Horoba, a Gloriasportigazgatója, akinek csapata szombaton nem számíthata sérült Sepsi László játékára.
Az UTA idén négy fordulóalatt letudta a három bukaresti élcsapat elleniösszecsapását, és a kiesési zónaközelébe kerülve pótolnia kell a hazai pályánelvesztett pontokat. „Eljött az idő, hogy kiegyensúlyozott,jó teljesítményt nyújtsunk, akárAradon, akár idegenben lépünk pályára.Nem elégítene ki egy besztercei döntetlen” –jelentette ki Marius Lãcãtuº, az UTA vezetőedzője, akinekszombaton nélkülöznie kell a sérültVarga Norbertet és Edsont. A statisztikák nem apartiumiak mellett szólnak: még sohasem sikerültgyőzniük Besztercén, a Gloria történetesorán négyszer győzte le az UTA-t, kétszerkikapott, egyszer pedig döntetlent játszott azaradiakkal.

P. A.


Liga 1, 24. forduló, péntek:Piatra Neamþ-i Ceahlãul–FC Naþional (Telesport, 20.00). Szombat:Besztercei Gloria–Aradi UTA (Naþional TV, 15.30), Iaºi-iPoli–Craiovai U (Kanal D, 16.00), Dinamo–FC Vaslui GalaciOþelul–Petrozsényi Jiul (Antena 1, 20.45). Vasárnap:Urziceni-i Unirea–Tg. Jiu-i Pandurii (Telesport, 14.45), KolozsváriCFR– Temesvári Poli (Naþional Tv, 16.00), Rapid–Steaua(Kanal D, 20.00), Konstancai Farul–Piteºti-i FC Argeº (Telesport,20.45).

Lubos Michel vezeti a bukaresti derbit

A világ jelenleg másodiklegjobb játékvezetőjeként elkönyveltszlovák Lubos Michel bíráskodik a Rapid–Steaua mérkőzésen, miután a hivatásoslabdarúgóliga elfogadta a két csapat kérését,hogy külföldi bíró vezesse a Liga 1 24.fordulójának vasárnapi rangadóját.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés