
A CFR ezúttal nemcsak néhány órára előzte meg a Dinamót, hiszen a Sportul Studenţesc meglepő idegenbeli sikerének köszönhetően letaszította az első helyről a második forduló óta élen álló piros-fehéreket.
Costa elégedettsége azonban csupán az eredményekre vonatkozhat, mert a Pandurii ellen csapata egy félidőn át alárendelt szerepet játszott. A vendégek fölénye azonban csak sorozatos távoli lövésekhez vezetett, amelyek nem sok gondot okoztak Beto kapusnak. Szünet után a kolozsváriak felpörgették az addig statikus mérkőzés ritmusát, és két kimaradt helyzet után Sougou elcsente a labdát Cardosótól, és a kapust is kicselezve szerezte meg a hazaiaknak a vezetést. A hátralevő időben a CFR letámadással fojtotta meg a Pandurii próbálkozásait, a legvégén pedig Kapetanosz kapáslövése megduplázta a különbséget.
A CFR riválisai közül időrendi sorrendben előbb a Rapid botlott, amely az utolsó percben kapott gólt Chiajnán, majd a Dinamo a gyorsan megszerzett vezetés után otthonában kapott hármat a Sportultól. A legkisebb bukaresti csapat eddig mindhárom tavaszi meccsét megnyerte, s ezzel lépéselőnybe került riválisaival szemben a kiesés elleni küzdelemben. Az alsóházi együttesek közül ugyanis a Nagyszeben hazai pályán vesztette el a Medgyes elleni megyei rangadót, a Petrolul pedig a hajrában engedte ki kezéből a győzelmet a Kolozsvári U ellen.
A Marosvásárhelyi FCM újabb edzőváltáshoz érkezett: lapátra került a 2011/2012-es idény negyedik trénere, Marius Lăcătuş is. A román válogatott és a Steaua egykori BEK-győztes csatára mindössze három fordulót élt meg a vásárhelyiek kispadján, ahol még egy gól nak sem örülhetett, nemhogy győzelemnek. Lăcătuş egy 0-1-es vereség és két gólnélküli döntetlen után hagyja el a magát egyre nehezebb helyzetbe sodró Marosvásárhelyi FCM-et. A mestert mindössze egyetlen gól is „életben tartotta” volna: ha a tavaszi szezon bármelyik mérkőzésén a játékosai bármikor az ellenfél kapujába találnak, ma egy vagy két ponttal gazdagabbak lennének.
Bár közleményükben a klubvezetők azt hangoztatják, hogy ők nem rúgták ki a játékosként szebb napokat is megért trénert, információink szerint mégiscsak ők voltak azok, akik a mioveni-i 0-0 után ajtót mutattak a január közepén szerződtetett Lăcătuşnak. Helyét Ioan Ovidiu Sabău veszi át, aki ismerősként tér vissza Marosvásárhelyre: a csapat vele kezdte a bajnokságot (8 forduló alatt 6 pontot szerzett), még mielőtt Selymes Tiborral (4 meccs, 2 pont), Maurizio Trombettával (6 meccs, 8 pont), majd Lăcătuşsal folytatta volna. „Örülök, hogy Sabău a szívével és nem az eszével döntött, amikor elfogadta felkérésünket. Ezért külön meg is köszönöm neki. Mert legyünk őszinték, normális ember kapásból visszautasít” – nyilatkozta lapunknak Claudiu Maior alpolgármester, aki a klub honlapja szerint semmiféle tisztséget nem tölt be az FCM-nél, de ténylegesen mégiscsak ő számít a marosvásárhelyiek vezetőjének.
Annak ellenére, hogy a 21 mérkőzés alatt mindössze 18 pontot gyűjtött csapat helyzete egyre kilátástalanabbnak tűnik, Maior reméli, hogy Sabău az idén is megismétli a tavalyi csodát, amikor biztos kiesőből középmezőnyös gárdát kovácsolt. A vásárhelyi vezetőség már többször is megpróbálta visszacsalni a mestert, aki azonban sem novemberben, sem januárban nem volt hajlandó visszatérni az FCM-hez.
Liga 1, 21. forduló: Kolozsvári CFR–Pandurii Târgu Jiu 2-0 (Sougou 59., Kapetanosz 90+3.), CS Mioveni–Marosvásárhelyi FCM 0-0, Concordia Chiajna–Rapid 1-0 (Ad. Popa 90.), Nagyszebeni Voinţa–Szászmedgyesi Gaz Metan 0-2 (Vitinho 38., C. Petre 46.), Petrolul Ploieşti–Kolozsvári U 2-2 (Opriţa 40., Zerka 71., illetve Grozav 59., Cristea 88. – 11-esből), Dinamo–Sportul Studenţesc 1-3 (M. Niculae 2., illetve Nistor 15., Ferfelea 32., V. Lazăr 81.), Brassói FC–Galaci Oţelul 0-2 (Didy 32., Antal 70.). A Steaua–Astra Ploieşti mérkőzés lapzárta után ért véget, a Ceahlăul–FC Vaslui találkozót pedig ma rendezik (Digi Sport 1, 20.30).
A Liga 1 állása:
1. CFR 21 14 4 3 41-15 46
2. Dinamo 21 13 5 3 37-15 44
3. Rapid 21 12 5 4 33-19 41
4. Steaua 20 11 5 4 26-14 38
5. Vaslui 20 11 3 6 34-18 36
6. Oţelul 21 10 5 6 19-15 35
7. Pandurii 21 8 7 6 32-24 31
8. U 21 7 9 5 27-22 30
9. Astra 20 7 7 6 20-19 28
10. Gaz Metan 21 7 4 10 29-34 25
11. Brassó 21 6 5 10 21-22 23
12. Ceahlăul 20 5 8 7 17-25 23
13. Sportul 21 5 8 8 24-34 23
14. Szeben 21 5 6 10 13-24 21
15. Petrolul 21 4 7 10 18-27 19
16. Vásárhely 21 3 9 9 17-26 18
17. Chiajna 21 4 5 12 14-36 17
18. Mioveni 21 2 4 15 13-46 10
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.