
Rajtra várva. Gyenes Emánuel KTM-jével Limában
Fotó: Facebook/Emanuel Gyenes - Mani
Nem hiába utazott el Peruba a nemrég kartörést szenvedő Gyenes Emánuel: a hét végén eldőlt, hogy a szatmárnémeti motoros rajthoz áll a Dakar Rali hétfői első gyorsasági szakaszán.
2019. január 06., 11:512019. január 06., 11:51
Gyenes Emánuel rajthoz áll a vasárnapi rajtceremónia után hétfőn kezdődő Dakar Ralin. A szatmárnémeti motorversenyző számára már ez is egyfajta győzelem, hiszen – amint arról beszámoltunk – az utolsó pillanatig kérdéses volt „Mani” indulása: csak a hét végén Limában dőlt el, hogy a sérüléséből lábadozó versenyző kilencedszer is nekivághat-e a világ egyik legnehezebb és leghosszabb, nagy hagyományokra visszatekintő tereprali-viadalának.
– írta szombat éjjel Facebook-oldalán Gyenes Emánuel.
Mint ismeretes, a szatmári motoros néhány héttel a Dakar rajtja előtt, egy fotózás közben eltörte a jobb karját. Bár a felépülés ideális körülmények között több hónapot vett volna igénybe, Mani jelezte: mindent megtesz, hogy ismét rajthoz állhasson, és szerdán el is utazott Peru fővárosába.

Elindult Limába szerdán Gyenes Emánuel motorversenyző, hogy részt vegyen az idei Dakar Ralin.
Akkor úgy fogalmazott, csak hétvégén dől el, hogy elindulhat-e új fejlesztésű, 450-es KTM-jével, és végül – szurkolói és saját örömére egyaránt – a válasz pozitív lett. A tavalyi Dakar összetettjében a 23. helyen végző Gyenes szombati bejelentése szerint a Malle Motor kategóriában is versenyez, amely a szerviz nélküli motorosok számára kiírt külön megmérettetés, illetve eredményei ismét beleszámítanak a maraton kategóriába (amelyet korábban kétszer is megnyert) – itt az a megkötés, hogy a rali során tilos a motorbicikli egyes, előre meghatározott alkatrészeit cserélni, meghibásodás esetén csak javítani lehet a motorblokkot is.
Fotó: Facebook/Emanuel Gyenes - Mani
A bolíviai és a chilei szervezők is jelezték ugyanis, hogy anyagi megfontolásból nem kívánnak szakaszt rendezni. A résztvevőknek 5000 kilométert kell megtenniük a perui homokdűnék között, a mezőnyt 126 autós páros, 167 motoros és quados pilóta, valamint 41 kamionos egység alkotja. Az indulók 61 országot képviselnek, a legtöbben Franciaországból, Spanyolországból és Hollandiából utaztak Peruba. Az autós versenyzők között ott lesz a magyar színeket képviselő a Szalay Balázs, Bunkoczi László páros, a kamionosok mezőnyében Darázsi Zsolt pilótaként áll rajthoz, háromfős csapatát francia navigátor és szerelő teszi teljessé.
Szalay Balázs az MTI szerint egy Opel Grandlanddel indul el pályafutása 14. Dakar Raliján, és bevallása szerint siker lenne, ha a 10–20. hely között fejeznék be a versenyt. „A top tízbe teljesen biztosan csak gyári versenyzők tudják beverekedni magukat, de a húszba manapság is bekerül két-három amatőr” – idézte az Opel Dakar Team közleménye Szalayt, aki hozzátette, ehhez minimum 40, hozzájuk hasonló technikai háttérrel rendelkező ellenfelüket kellene megelőzniük, így ezt is tűzték ki célnak a verseny előtt.
többek között a címvédő és harmadik Dakar-győzelmére készülő spanyol Carlos Sainz, a kétszeres bajnok katari Nasszer al-Attijah, a kilencszeres rali-világbajnok francia Sebastien Loeb, vagy a motorkerékpárral hatszor, autóval pedig hét alkalommal első francia Stéphane Peterhansel. A 11 nap alatt 10 gyorsasági szakaszt rendeznek, az egyetlen pihenőnap január 12-én lesz Arequipában. A leghosszabb gyorsasági szakasz 450 kilométer, a legrövidebb pedig a hétfői nyitónapon sorra kerülő 84 kilométeres verseny. Az 1979-ben indult Dakar Ralit 2009 óta tartják Dél-Amerikában.
A nagykárolyi Kovács István a negyedik helyen végzett az év legjobb futballbíróinak rangsorában.
A magyar válogatott négy helyet rontva a 41. a Nemzetközi Labdarúg-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek.
Szoboszlai Dominik lett november legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpoolnál.
Megtámadta az alkotmánybíróságon Nicușor Dan elnök azt a törvényt, amely arra kényszeríteni a sportklubokat, hogy a csapatsportokban legalább 40 százalékban hazai játékosakat küldjenek pályára a hivatalos mérkőzéseken
Az olimpiai és Európa-bajnok norvég válogatott kollekcióját teljessé téve megnyerte a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságot, ugyanis a vasárnapi fináléban 23-20-ra legyőzte a társházigazda német csapatot Rotterdamban.
A portugál Sporting Lisszabon lesz a Puskás Akadémia ellenfele a labdarúgó Ifjúsági Ligában (az ifjúsági Bajnokok Ligájában) a legjobb 32 között.
A Ferencváros hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Glasgow Rangerst a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtöki hatodik fordulós mérkőzésén, így változatlanul veretlen és nyolcaddöntőbe jutást érő helyen áll.
Kikapott Magyarország női kézilabda-válogatottja a társházigazda holland csapattól szerdán a Rotterdamban játszott negyeddöntőben a holland-német közös rendezésű világbajnokságon.
Több mint egy félidőt emberhátrányban játszva vereséget szenvedett hazai pályán a román bajnok FCSB-től az ifjúsági Bajnokok Ligája 3. fordulójának visszavágóján a Puskás Akadémia, de a magyar bajnok tizenegyesekkel kiejtette a bukaresti csapatot.
Szoboszlai Dominik tizenegyesgóljával a Liverpool 1-0-ra legyőzte idegenben az Internazionalét a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában, a hatodik forduló keddi játéknapján.
szóljon hozzá!