
Fotó: Mediafax
„Nagyon sajnálom, hogy nem tudtuk győzelemmel megörvendeztetni szurkolóinkat” – mondta Pászkány Árpád, a bajnoki címvédő CFR tulajdonosa a Bajnokok Ligája csoportkörében is érdekelt két romániai élcsapat rangadója után, amelyen a több mint 20 ezer kolozsvári drukker csak az egyenlítésnek örülhetett. A vezetést ugyanis Dayro Moreno, a Steaua játékosa szerezte meg, aki a 9. percben közelről lőtt a házigazdák kapujába. Ám szűk fél órára rá a mezőnyfölényben játszó CFR kiegyenlített – Dubarbier lövése egy védőn irányt változtatva kötött ki Zapata hálójában –, fordítania azonban nem sikerült. „Mindenki teljesítményével elégedett vagyok, még akkor is, ha voltak a helyzeteink ahhoz, hogy legyőzzük a Steauát. Ha így játszunk a folytatásban is, megnyerjük a bajnokságot” – nyilatkozta Maurizio Trombetta, az erdélyiek olasz vezetőedzője.
Iuliu Mureşan, a CFR klubelnöke is sajnálatát fejezte ki, hogy a jó játék ellenére végül nem sikerült fordítani. „Kár a gyorsan bekapott gólért, ám a legfontosabb, hogy jó játékot mutattunk. A kevés helyzet ellenére a két csapat látványos mérkőzést játszott, meglátszik, hogy mindkét együttes a Bajnokok Ligájában szerepel” – fogalmazott a sportvezető, aki kiemelte a szurkolók segítségét is – ennyien még sohasem voltak a nemrég új lelátóval kibővített Gépész utcai stadionban.
George Becali, a Steaua tulajdonosa is megdicsérte mindkét fél teljesítményét, ám elismerte, az eredménynek még jobban örül. „Jobbak voltak nálunk, uralták a pályát, így nagyon elégedett vagyok a pontszerzéssel” – nyilatkozta a bukaresti üzletember. Becali nem haragudott Semedóra, aki nemrég még a CFR-t erősítette: szerinte a Steaua játékosa azért nem hozta formáját, mert egykori csapattársai jól semlegesítették.
A Brassói FC védői sem adtak sok esélyt a hazai pályán játszó Craiovai U játékosainak, ám a Cenk alattiak támadói már nem villogtak, így a mérkőzés 0-0-ra végződött. „Teljesen elégedetlen vagyok. Nehéz mérkőzések várnak ránk, ezért minden lehetőséget meg kellene ragadni, de Craiován nem így történt” – fogalmazott Răzvan Lucescu, a brassóiak vezetőedzője, akinek csapata 6 fordulója veretlen, az utóbbi 5 mérkőzésen pedig gólt sem kapott. Az FC Temesvár is jól védekezett Iaşi-ban, ám emellett kétszer is betalált, így a 6 pont levonásával büntetett bánságiak sorozatban 6. bajnoki meccsüket is megnyerték. „Nem akartuk lerohanni az ellenfelet, a türelemre alapozott játék pedig meghozta a várt eredményt” – értékelt Dusan Uhrin, a temesváriak cseh trénere.
Liga 1, 9. forduló: Besztercei Gloria–Dinamo 1-2 (Diogo 76., ill. Dănciulescu 12., 33.), Iaşi-i Poli–FC Temesvár 0-2 (G. Bucur 40., Goga 90.), Kolozsvári CFR–Steaua 1-1 (Dubarbier 37., ill. D. Moreno 9.), Craiovai U– Brassói FC 0-0, FC Vaslui–Urziceni-i Unirea 0-2 (Bilaşco 13., ill. Onofraş 88.), Konstancai Farul–Galaci Oţelul 1-1 (Chico 11., ill. Vitajics 70.), Buzăui Gloria–Tîrgu Jiu-i Pandurii 0-1 (Al. Piţurcă 15.). Az Otopeni–Szászmedgyesi Gaz Metan és a Rapid–Argeş találkozó lapzárta után ért véget.
A Liga 1 állása:
1. Dinamo 22 p, 2. Urziceni 21, 3. Steaua 20, 4. Temesvár 16, 5. CFR 15, 6. Brassó 15, 7. Vaslui 15, 8. Galac 14, 9. Craiova 14, 10. Rapid 13, 11. Argeş 11, 12. Farul 10, 13. Gaz Metan 8, 14. Pandurii 8, 15. Beszterce 7, 16. Iaşi 4, 17. Otopeni 1, 18. Buzău 1.
Az FC Temesvártól 6 pontot levontak.
CFR–U kolozsvári rangadó a Román Kupában
Kolozsvári rangadót tartogat a Román Kupa következő fordulója: a bajnoki címvédő CFR az U otthonában játszik október 15-én vagy 16-án a nyolcaddöntőbe jutásért. A Liga 1 jelenlegi éllovasa, a Dinamo Marosvásárhelyen vendégszerepel, míg az FC Temesvár a Kolozsvári CFR II-vel került össze. A találkozókat az alacsonyabb osztályban szereplő, illetve az elsőként említett csapatok otthonában rendezik. Döntetlen esetén hosszabbítás, majd – ha szükséges – büntetőrúgások következnek. A párosítások: Marosvásárhelyi FCM–Dinamo, Lupényi Minerul–Urziceni-i Unirea, Sportul Studenţesc–Steaua, Kolozsvári U–Kolozsvári CFR, Ploieşti-i Petrolul–Rapid, Kolozsvári CFR II– FC Temesvár, Curtea de Argeş-i Internaţional–FC Argeş, Tricolorul Brezea–Galaci Oţelul, Galaci Dunărea–Szászmedgyesi Gaz Metan, CSM Ploieşti–Craiovai U, Temesvári CFR–Besztercei Gloria, Suceavai Cetate–Buzăui Gloria, Râmnicu Vâlcea-i CSM–CS Otopeni, Bákói FCM– Tîrgu Jiu-i Pandurii, Konstancai Farul–Brassói FC, FC Vaslui– Iaşi-i Poli.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.