2009. május 12., 11:352009. május 12., 11:35
A CFR döntetlenje azt jelentette, hogy a táblázat 6. helyére csúszott vissza, ugyanis a Craiovai U is megelőzte a Gépész utcaiakat. Antonio Conceicao, a kolozsváriak trénere ezúttal is elégedett volt csapatával, amely Mara fejesgólja révén hamar vezetéshez jutott – a télen leszerződtetett játékos éppen korábbi csapata ellen lőtte első gólját a CFR színeiben –, de a hazaiak egy szabadrúgás nyomán, a menteni akaró Galiassi közreműködésével nem sokkal később kiegyenlítettek, az eredmény pedig már nem változott.
„Az első perctől fogva mi irányítottuk a mérkőzést, helyzeteink is voltak, emellett tetszett a játékosaim hozzáállása is. Elégedett vagyok a játékunkkal, csupán balszerencsénk volt. A döntetlen inkább az ellenfelet segíti, a második félidőben látszott is rajtuk, hogy elégedettek az egy ponttal” – vélte a CFR vezetőedzője.
Dan Petrescu, az Urziceni trénere elismerte, a CFR a legjobb csapat, amely eddigi munkája során csapata otthonába látogatott, ám a játékvezetéssel rendkívül elégedetlen volt. „Amióta itt dolgozom, a CFR-nél jobb csapat nem látogatott Urziceni-be, éppen ezért csodának tartom, hogy ezekkel a játékosainkkal küzdve jelenleg 8 pontos előnynyel rendelkezünk a címvédővel szemben.
Az viszont elfogadhatatlan, amit a török játékvezetők műveltek: ítéleteikkel végül nem befolyásolták az eredményt, de mindent ellenünk fújtak be, mintha a CFR vagy a Dinamo egyik vezetőségi tagja bíráskodott volna. Ilyen rossz játékvezetést még nem láttam, amióta a futballban dolgozom, ilyen rangadókra Angliából vagy egy másik élbajnokságból kellene bírókat hívni” – nyilatkozta Dan Petrescu.
Mint ismeretes, korábban az éllovas Dinamo szintén 1-1-es döntetlent játszott a Steaua vendégeként, így a bajnoki címért, illetve a nemzetközi kupaszereplésért vívott küzdelem kiélezett maradt, a következő fordulók pedig rengeteg rangadót tartogatnak. A listavezető a hátralévő négy körben az FC Temesvárral (otthon), az Urziceni-nyel (idegenben), a Brassói FC-vel (o.) és az FC Argeş együttesével (id.) játszik.
Az Urziceni a Dinamo elleni rangadó előtt a Galaci Oţelullal (id.), utána pedig a Temesvárral (id.) és a Steauával (o.) mérkőzik meg. A Dinamótól 4, az Urziceni-től pedig 2 pontra álló temesváriak a Dinamo (id.) után a Steauával (o.) néznek farkasszemet, majd az Urziceni (o.) és Brassó (id.) következik. A címvédő, jelenleg 6. helyen álló CFR még a Brassó (o.), az Argeş (id.), a Tîrgu Jiu-i Pandurii (o.) és a Szászmedgyesi Gaz Metan (id.) ellen lép pályára.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.