Hirdetés

Edző- vagy játékoscsere?

Rögbi - A Kolozsvári U játékosai fellázadtak trénerük ellen Fél csapata nélkül maradt az élvonalban szereplő Kolozsvári U, miután 14 játékos megtagadta a közös munkát George Sava vezetőedzővel. A rögbisek lázadása miatt elmaradt az U legutóbbi, Dinamo elleni mérkőzése a rájátszás első fordulójában. A nézeteltérések először szeptember végén jelentkeztek, amikor a kerettagok jelezték, durva módszerei miatt nem tudnak együtt dolgozni a válogatottnál másodedzőként is tevékenykedő George Savával.

Páva Adorján

Páva Adorján

2006. november 23., 00:002006. november 23., 00:00

A tréner ekkor elhagyta az együttest, ám a bajnoki szünet után Nicolae Bor klubelnök kérésére novemberben visszatért a kispadra. A konfliktushelyzet azonban nem oldódott, és 14 játékos bejelentette, nem áll ki a múlt hét végi, Dinamo elleni rangadón. A klubelnök támogatásáról biztosította a vezetőedzőt, és jelentős büntetéseket helyezett kilátásba. Időközben a vezetőségnek sikerült elérnie, hogy elhalasszák a Dinamo elleni összecsapást, ám 28-án már ki kell állniuk a Steaua ellen a rájátszás 2. fordulójában. „Egyhetes gondolkodási időt adtunk a játékosoknak, hogy meggondolják magukat. Ha folytatnák a munkát, visszavesszük őket, ha nem, megválunk tőlük. Addig is új játékosokat szerződtetünk, a Steaua elleni hazai mérkőzésen biztosan teljes kerettel állunk ki” – jelentette ki Nicolae Bor klubelnök.
George Sava júniusban vette át a kolozsvári gárda irányítását, az elmúlt szezont az 5. helyen zárta, a mostani idényben pedig már négy fordulóval az alapszakasz vége előtt a rájátszásba juttatta az U-t. A tréner értetlenül állt a kialakult helyzet előtt: „Nem értem néhány játékos miért nem hajlandó velem dolgozni. Amíg a vezetőség kitart mellettem, nem hagyom el a kispadot”. Az edzéseket megtagadó játékosok sem hajlandók kompromisszumra: „A döntést már régen meghoztuk, és nem változtatunk rajta – nyilatkozta Bogdan Cantor volt csapatkapitány. – Sava nagyon rossz pedagógus, nem tud bánni a játékosokkal. Nem hiszem, hogy megegyeznénk, de folytatjuk a tárgyalásokat”.
Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés