
Ötből csupán egy romániai ökölvívónak sikerült az elődöntőbe jutnia – és ezzel dobogós helyét bebiztosítania – a bulgáriai Samokovban zajló Európa-bajnokságon.
2015. augusztus 13., 19:562015. augusztus 13., 19:56
Mihai Nistor szerda este a bírók egyöntetű döntésének értelmében, pontozással győzte le az ukrán Igor Shevadzutskyt, így a legjobb négy között pénteken az első számú favoritnak számító a horvát Filip Hrgovic ellen lép a kötelek közé a +91 kg-osak mezőnyében.
A bákói bunyós, mint ismert, már pár héttel ezelőtt a sportág nemzetközi szövetségének profi osztályában aratott sikerével bebiztosította részvételét a jövő évi riói olimpiára, ahol edzője, Relu Auraş szerint akár az aranyéremre is esélyes lehet. „Erős bokszoló, minden képessége megvan ahhoz, hogy bárkit le tudjon győzni” – jellemezte Nistort a szakvezető.
Răzvan Andreiana (56 kg) ugyancsak szerdán lépett a kötelek közé, de ő kikapott az örmény Aram Avagyantól, így nem jutott tovább az elődöntőbe. Ionuţ Băluţă (60 kg), Marian Piţa (69 kg) és Florentin Niculescu (64 kg) már korábban kirostálódott a mezőnyből. A romániai ökölvívók, mint ismeretes, részben önköltségükön, részben pedig a román szövetség vezetőinek szponzorizálásával tudtak csak elutazni a kontinensviadalra, mert a sportági szervezet számlái zárolva vannak.
A Magyarországot képviselő bunyósok közül is már csak egyetlen versenyző maradt talpon Samokovban: 18 éves Csóka Nándor pénteken a bolgár Daniel Aszenov ellen lép a szorítóba az 52 kg-osak között, de elődöntőbe jutásával már bebiztosította részvételét az őszi világbajnokságra.
A magyar labdarúgó-válogatottnak több mint 80 százaléka esélye van arra, hogy megszerezze a világbajnoki selejtezők F csoportjában a pótselejtezőt érő második helyet.
Magyarország labdarúgó-válogatottja legyőzte Örményország együttesét a világbajnoki selejtezősorozat F csoportjának ötödik fordulójában, így nagy lépést tett a pótselejtező felé.
Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.
Az Arad megyei Szemlak községben felavatták Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobrát, amelyet csütörtök délben lepleztek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.
Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.
Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.
Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.
Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
szóljon hozzá!