Hirdetés

Döntetlennel kezdett a Veszprém Európában

„Mondanom kellene valamit, de nem tudok mit mondani” – idézi kapusát, Mikler Rolandot az MVM Veszprém kézilabdaklubjának honlapja, miután a csapat 27-27-es döntetlent játszott a lengyel Wisla Plock otthonában a Bajnokok Ligája nyitófordulójában.

Krónika

2015. szeptember 20., 16:112015. szeptember 20., 16:11

A játékos csalódottsága érthető, hiszen ahogyan arra vezetőedzőjük, Carlos Ortega is rámutatott: negyven percig kézben tartották a meccset, de a hajrában kiengedték a győzelmet a kezük közül. Házigazdájuk legutóbb BL-nyolcaddöntős volt, és az elmúlt idényben saját közönsége előtt felülmúlta többek között a későbbi bajnok Barcelonát és a 2014-es győztes német Flensburg-Handewitt alakulatát, amelyik legközelebb épp a Veszprém vendége lesz.

Most hétvégén a végsőkig kitartott, és hátrányát az utolsó két percben ledolgozva, hat másodperccel a találkozó vége előtt dobta be az egyenlítő találatot. Az A csoportban nyerni tudott a Celje (30-24-re a Besiktas vendégeként), a Flensburg (39-32-re a vendég PSG ellen) és a Zágrábi HC (29-22-re a vendég Kiel ellen) is.

A B csoportban érdekelt Szeged hazai rendezésű összecsapása a lengyel Kielce ellen vasárnap este lesz, akárcsak a D előjelű hatosba sorolt román bajnok Nagybányai Minaur dániai kiszállása a Skjern ellen. Ebben a hatosban az Elverum Herre 31-30-ra nyert a Schaffhausen vendégeként, míg a Zaporozsje a Metalurgot verte hazai pályán 30-24-re.

A máramarosiak ploiești-i vendégszereplését a hazai élvonalbeli bajnokság 6. fordulójából szerdára halasztották. A vasárnap délutánig jegyzett eredmények: Bukaresti CSM–Galac 32-22, Temesvár–Focșani 31-26, Steaua–Vaslui 32-35.

A Székelyudvarhelyi KC hétfőn a Călărași-t fogadja (DigiSport, 17.45 óra), míg a Dinamo az EHF-kupa selejtezője után ismét a Târgu Jiu együttesét látja vendégül. A bukaresti együttes, mint ismert, egy héttel ezelőtt nagy fölénnyel búcsúztatta a Gorj megyeieket.

A női élvonal hétvégi ötödik fordulója nem változtatott az összetett első két helyezettjén, csupán a helyek cserélődtek fel a két, eddigi száz százalékos Bukaresti CSM és a Nagybányai HCM között. A fővárosi együttes most 37-23-ra nyert Zilahon, így jobb gólkülönbsége lett a második helyre visszasorolt máramarosiaknál, akik Brăiláról vitték el a három pontot 30-25 arányú sikerrel. A többi eredmény: HCM Roman–Craiova 26-26, Sebes–Kolozsvári U 28-32, Brassó–Ploiești 21-29, Rapid–Disznód 28-36, Râmnicu Vâlcea–Slobozia 31-25.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés