
Wichmann Tamást (balra) egyre szorosabb barátság fűzi egykori nagy riválisához, Ivan Patzaichinhez
Fotó: Magyar Kajak-kenu Szövetség
Budapesten járt a négyszeres olimpiai bajnok és háromszoros ezüstérmes Ivan Patzaichin, az ötkarikás játékok történetének legeredményesebb kenusa. A román sportember azért látogatott a magyar fővárosba, mert szerepelni fog a kilencszeres világbajnok, olimpiai ezüstérmes Wichmann Tamásról készülő dokumentumfilmben.
2019. május 21., 22:502019. május 21., 22:50
2019. május 21., 23:102019. május 21., 23:10
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) által szervezett keddi sajtóbeszélgetésen kiderült: az egykori nagy ellenfeleket az utóbbi években egyre szorosabb barátság fűzi össze. „A nyár végén fogják bemutatni azt a filmet, amelynek a rólam készülő felvételeit már el is készítették. Én kértem, hogy azok a versenyzők is szerepeljenek benne, akik annak idején sok borsot törtek az orrom alá” – jelentette ki Wichmann.
„Patzaichin idén lesz hetven éves, de ma is igen aktív. Ruhabemutatókat szervez, ugyanakkor szűkebb hazáját, a Duna-delta vidékét is reklámozza a világ felé, ezek az én szememben nagyra emelik őt” – fogalmazott a 71 esztendős Wichmann Tamás. Az MKKSZ székházában tartott keddi találkozón szóba került az egykori nagy rivalizálás is. Patzaichin bevallotta: négy olimpiai elsősége közül a münchenire emlékezik vissza a legszívesebben.
„Az előfutamban négy vagy öt csapás után elrepedt a lapátom. Bár ilyenkor ha a lapátomat felemelve mutatom, vissza kell fújni a rajtot, ez mégsem történt meg, így az elrepedt lapáttal kellett a célig eveznem” – elevenítette fel a 47 éve történteket a román ex-versenyző. Wichmann felidézte, hogy Patzaichinnak végül a reményfutamon keresztül sikerült beverekednie magát a döntőbe, ahol ő elsősorban a német Detlef Lewe legyőzésére koncentrált, és 500 méternél éppen akkor kezdett hajrázni, amikor a mögötte evező Patzaichin is.
„Sajnos az ő hajója sokkal gyorsabb volt, mint az enyém, így ő lett az olimpiai bajnok, de a világbajnokságokon azért többször sikerült megvernem” – emlékeztetett Wichmann, aki nemcsak Münchenben, hanem az 1968-as mexikóvárosi olimpián, párosban is „csak” a dobogó második fokára állhatott fel a 100 legnagyobb román ember közé választott Ivan Patzaichin mögött.
A sajtóbeszélgetést vezető Vaskuti István – az 1980-as moszkvai játékok bajnoka – bejelentette, hogy a szervezők mindkét sportembernek VIP-belépőt biztosítanak az augusztusi, szegedi olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságra.
A Krónika egyébként három évvel ezelőtt, Kolozsváron készített interjút Wichmann Tamással. A magyar kenuslegenda többek között elmondta, sohasem bocsátja meg magának, hogy pályafutása során nem jött össze az olimpiai arany, ám rendkívül büszke a többi világversenyen elért sikereire. A kilencszeres világbajnok beszélt lapunknak az Ivan Patzaichinnal való rivalizálásáról, majd későbbi barátságukról is.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!