
Fotó: Pál Árpád
Álomként élte meg Diószegi László a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK első élvonalbeli szezonját. A futballklub tulajdonosa szerint a keret erősebb lesz az új idényben, és az a lényeg, hogy az országban egyedülálló fociőrület alakult ki a háromszéki megyeszékhelyen.
2018. június 13., 10:072018. június 13., 10:07
„Egy álom volt az egész év” – fogalmazott a Krónikának Diószegi László, a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK labdarúgóklubjának tulajdonosa, amikor csapata első élvonalbeli szezonjáról kérdeztünk. Rámutatott: a feljutás és a Liga 1 első három fordulója álomszerű volt, majd megmutatkoztak a csapatok közötti különbségek, és a gyengébb eredmények kijózanítóan hatottak, de aztán télen újra mertek álmodni.
– tette hozzá, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy december 14-étől egyhuzamban azon dolgoztak, hogy elkerüljék a kiesést. Ez nem csupán sikerült: a reményeiket túlszárnyalva az alsóházi rájátszás harmadik helyén zártak, ami az összetett kilencedik helyének felel meg.
Diószegi közölte, arra fel voltak készülve, hogy lesznek különbségek köztük és az erős élvonalbeli csapatok között, ezért nem érzett kiábrándultságot az első élvonalbeli szezon alatt.
– mondta. Megjegyezte, most azon dolgoznak, hogy időben elkészüljön a sepsiszentgyörgyi stadion kivilágítási rendszere, és ha netán a szezonrajtra nem végeznek, akkor két-három hét halasztást kérnek majd a szövetségtől, hogy addig ne tervezzék estére mérkőzéseiket.
Sikerkovácsok. Hadnagy Attila, a Sepsi OSK játékosa Diószegi László nyakában
Fotó: Facebook/Oláh József Botond
A következő szezonban erősebb csapattal számolnak, mert szerinte Eugen Neagoe vezetőedzőnek – akinek a tapasztalata nagyban hozzájárult a Liga 1-ből való kiesés elkerüléséhez – volt elegendő ideje ahhoz, hogy kiválassza azokat a játékosokat, akikkel a továbbiakban dolgozni akar.
Fülöp Istvánnal még tárgyalnak, de bár szeretnék, ha maradna, a Diósgyőrnél kapott fizetését nem tudják vállalni. „Ő is húzóember volt, de mi nem tudunk horribilis összeget fizetni” – mondta a klubtulajdonos, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy a stabilitást és a pénzügyi biztonságot garantálni tudják.
Kiemelte, ezúttal a keret már a szezon elejétől együtt készülhet, nemcsak a „hajrára” áll össze.
– mondta. Úgy véli, arra jelenleg nincs pénzügyi lehetőségük, hogy a dobogós helyekért versenyezzenek a nagy klubokkal, de szerinte az a lényeg, hogy „megvan az a fociőrület Sepsiszentgyörgyön, ami egyedülálló az országban”.
Csinta Samu klubelnök szintén úgy fogalmazott lapunknak: ezentúl is addig nyújtózkodnak, ameddig a takarójuk ér. Nem áll szándékukban többet költeni játékosvásárlásra, mint amennyit a lehetőségeik megengednek.
Elmondása szerint kedd délutánig három szerződést már megkötöttek.
Folytatják. Csinta Samu (jobbra) hangsúlyozta, bíznak Eugen Neagoe (középen) értékítéletében
Fotó: Sepsi OSK
Ebből egy közismert, hiszen Eugen Neagoe vezetőedző korábbi megállapodásának meghosszabbításáról van szó, de közben két futballistát is leigazoltak:
Utóbbitól jelentős erősítést várnak a védelemben, mert a következő idényben már nem szeretnének a kiesés miatt aggódni. Csinta megjegyezte, most már elérkezettnek látják az időt arra, hogy kölcsönjátékosok helyett olyan futballistákat is hozzanak, akikkel 2-3 évre is tervezhetnek. „Bízunk Neagoe értékítéletében, abban, hogy azok, akiket kiszemelt, be fogják váltani a reményeket” – mondta.
A következő szezon szerinte nehezebb lesz, mert bár a feljutó Călărași-ról még nincs sok információjuk, a Hermannstadt bizonyosan „nem lufikat ereget”, hanem stabil háttérrel hosszú távra tervez.
– szögezte le Csinta, rámutatva, hogy a Liga 1 2018–2019-es mezőnyétől függetlenül stabil teljesítményt szeretnének felmutatni. Erre a felkészülést csütörtökön kezdik meg, hogy néhány napos szentgyörgyi edzés után a bajnok Kolozsvári CFR ellen játszanak barátságos mérőzést június 26-án. A háromszékiek azt követően Ausztriában fognak edzőtáborozni.
Dan Petrescu utódját meg nem erősített sajtóinformációk szerint keddre várták Kolozsvárra, hogy szerződése aláírása után szerdán bemutassák a CFR vezetőedzőjeként. A klub hivatalosan azt közölte, hogy a 13 órakor kezdődő sajtótájékoztatón mutatják be az új trénert.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!