Hirdetés

Dárdai Pál: egységben az erő

„A mostani válogatott rendkívül egységes csapatot alkot, ez talán az egyik legnagyobb erősségünk” – idézte Dárdai Pált, a magyar futballválogatott szövetségi kapitányát a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) hivatalos honlapja a hétvégi, Budapesten megrendezett sajtóbeszélgetést követően. 

Hírösszefoglaló

2015. január 25., 15:122015. január 25., 15:12

Mint kiderült, a korábbi tervekkel ellentétben téli edzőtáborozást nem tartanak, de a 2016-os Európa-bajnoki selejtezősorozat tavaszi folytatása előtt, egész pontosan március 9-től az együttes magyar élvonalban szereplő tagjai három napot együtt töltenek majd Telkiben.

„Kíváncsi vagyok azokra a játékosokra, akiknek nem volt lehetőségük megmutatni, hogy mit tudnak, ezt a célt is szolgálná a három közösen eltöltött nap” – mutatott rá a fiatal szakvezető. Azt azonban hozzátette, a jelenlegi keretbe nagyon nehéz lesz bekerülni és kikerülni is onnan, hiszen összességében szinte mindenkivel elégedett, tanítványai eddig a maximumot nyújtották, csak Gyurcsó Ádámtól és Kovács Istvántól vár többet.

Ezzel együtt a továbbiakban is kiemelten számít a klubedzők, valamint a labdarúgók munkájára is. „A felelősség őket is terheli, nem fér bele, hogy a tizenkét-tizennégy megbízható futballistánk közül esetleg hat formán kívül legyen” – szögezte le.

A márciusi, görögök elleni összecsapással kapcsolatban kiemelte, a minimális cél, hogy ne kapjon ki az együttes. „Akkor a görögöket helyre tettük” – fogalmazott arra célozva, hogy ha a hellének nem nyernek Budapesten, akkor továbbra is a csoport utolsó helyén maradnak, és gyakorlatilag kiszállnak a továbbjutásért folyó versenyből.

Dárdai ugyanakkor óvatosságra intett, mivel a görögöknél a sikertelen rajt után menesztették Claudio Ranieri szövetségi kapitányt, akinek még nincs meg a végleges utódja. Így szerinte a „meccselés” lesz a legfontosabb, vagyis hogy miként reagál majd segítőivel, Nyilasi Tiborral és Szabics Imrével a váratlan helyzetekre.

A kapitány ismételten hangsúlyozta, alakulata csak akkor érhet el nagy eredményeket, ha megmarad az összetartás. „A háttér biztosítva van, de a labdarúgáshoz szerencse is kell. Négy, közel azonos képességű csapatnak kell megküzdenie a továbbjutást érő helyekért, véleményem szerint ez a román, északír, finn és magyar válogatott, de a görögök is felzárkózhatnak” – fogalmazott Dárdai Pál.

A szakember októberben, a románok otthonában elért 1-1-es döntetlennel mutatkozott be szövetségi kapitányként, majd a Feröer-szigetek vendégeként és a finnek felett aratott hazai sikerrel folytatta szereplését. A magyar válogatott jelenleg a románok és az északírek mögött a pótselejtezőt érő harmadik helyen áll az Eb-selejtezőkben, a görögöket március 29-én fogadja.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés