
Fotó: Veres Nándor
„Nagyot csalódtam a Sportklubban” – kritizálta Lubomir Hurtaj, az Érsekújvár férfi jégkorongcsapatának edzője a Csíkszeredai HSC klubvezetését a Mol Liga alapszakaszának hétvégi, utolsó előtti mérkőzését követően.
2015. február 01., 14:182015. február 01., 14:18
A címvédő szlovákiai alakulat ugyan 11-2-re megnyerte vendégként a találkozót, de a nagy különbség abból adódott, hogy a tét nélkül játszó hargitaiak tartalékosan léptek pályára, játékosaik egy részét ugyanis kölcsönadták a román élvonal középdöntőjében érdekelt Gyergyószentmiklósi Progymnak.
„Ezt a bajnokságot nem így kellett volna befejezniük. Nem cselekedtek sportszerűen a Mol Ligával, de legfőképp a szurkolókkal, illetve a klub hagyományaival szemben” – vélekedett a felvidékiek szakvezetője.
A HSC vezetősége azt szeretné, hogy sportolói játéklehetőséghez jussanak az idei szezon hátralevő részében, márpedig erre csíki színekben nem sok lehetőségük maradt volna. A hazai pontvadászatban nem jutottak elődöntőbe, a középdöntőben pedig épp a Mol Liga-szereplésük miatt nem játszhatnak, így majd csak az ötödik helyért fognak küzdeni – az idény végén, várhatóan az eddig nyeretlen Sportul Studențesc ellen.
A magyar–román–szlovák közös pontvadászat alapszakaszának sereghajtójaként azonban ezen a „fronton” is befejezték a harcot, így hosszas egyeztetés után a Progymot segítik ki hokisaik kölcsönadásával.
Az illetékesek a napokban Bors Huba, Farkas Tamás, Molnár Zoltán, Molnár Zsombor, Ruczuj Gellért, Salló Alpár, Satek Michal és Tranca Daniel kölcsönadását próbálták elintézni a szakszövetségnél, ám a gyergyóiak tájékoztatása szerint a testület hátráltatta a folyamatot.
A szükséges iratokat végül pénteken iktatták, de az átigazolásokat csak hétfőn fogják elbírálni, ezért a csíki hokisok hétvégén még nem léphettek pályára. A hazai bajnokság középdöntőjének hatodik, karcfalvi tornáján így ismét papírforma-eredmények születtek: Steaua–Progym 8-2, Sportul–Galac 0-12, Progym–Galac 4-8, Sportul–Steaua 2-10. Később: Progym–Sportul.
Búcsúzott a Fradi
A HSC hétvégi meccsein amúgy már a kanadai ponterős hátvéd, Erik Spady sem ragadott ütőt, ő ugyanis a lengyel bajnokságban érdekelt Krakkói Cracoviához szerződött, nem csoda tehát, hogy a két és fél sorral felálló HSC csak nyolc percig bírta kapott gól nélkül az Érsekújvár ellen.
Vasárnap este a Ferencvárost látják vendégül, csakhogy ennek a meccsnek már abszolút semmi tétje nincs, hiszen a budapesti zöld-fehérek – a rendes játékidő utolsó percében – 3-2-re kikaptak szombaton Brassóban a Coronától, így már számukra is elúszott a rájátszás. A barcaságiak vasárnap este az Érsekújvárt fogadják.
Az eredményektől függetlenül azonban már eldőlt, hogy az elődöntőbe egyenes ágon jut tovább a Miskolc és a Dunaújváros, mögötte a címvédő Érsekújvár, a Brassó, a Debrecen és az Újpest a középdöntőből kerülhet a legjobb négy közé.
Román–magyar felkészülési meccs februárban
A Mol Liga alapszakaszát lezáró hétvégén hirdetett keretet Románia felnőtt férfiválogatottjának svéd szövetségi kapitánya, Kjell Greg Lindqvist, aki a lengyelországi Torunba vezényli a csapatot a február 6–8. között rendezendő Euro Ice Hockey Challenge elnevezésű barátságos tornára. A megmérettetésen Magyarország, Ukrajna és Lengyelország lesz az ellenfél.
A keret, kapusok: Adrian Catrinoi (Steaua), Polc Patrik (Brassó). Hátvédek: Ciprian Țapu, Nicușor Lușneac (Steaua), Bors Huba, Salló Alpár, Papp Szabolcs, Nagy István (HSC), Jevgen Pysarenko, János Imre (Brassó), Goga Attila (Galac). Csatárok: Ioan Timaru, Mihail Valeriu Georgescu, Mircea Constantin, Adriy Butochnov (Steaua), Imecs Attila, Fodor Csanád (Brassó), Flinta Botond (Galac), Csergő Hunor (Progym), Tranca Daniel, Molnár Zsombor, Farkas Tamás (HSC).
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!