Hirdetés

Csehi Zoltán két év után visszatér Romániába

Országcsere osztálycsere nélkül • Labdarúgás Látványos igazolást hajtott végre a Liga 3-ban szereplõ Érmihályfalvi Fink Fenster: Csehi Zoltán, a másodosztály volt gólkirálya visszatért Romániába, és a Bihar megyei együtteshez szerzõdött. A 34 éves magyarországi csatár 2001–2003 között a B osztályban szereplõ Nagyváradi Bihar FC-t erõsítette. Akkori érkezése is szenzációnak számított, hiszen magyarországiként a román bajnokságban szerepelt. Elsõ idényében 18 találattal a B osztály nyugati csoportjának gólkirálya lett, ám egy évvel késõbb – amikor a nagyváradiak feljutottak az élvonalba – elhagyta a partiumi együttest, és Magyarországra, a Debrecen együtteséhez távozott, mivel nem tudott megegyezni a klubvezetéssel szerzõdésének meghosszabbításáról.

Páva Adorján

Páva Adorján

2006. október 18., 00:002006. október 18., 00:00

Csehi az õszi idényre 2004-ben visszatért Bihar megyébe, a Nagyszalontai Libertyhez, míg legutóbb az NB III-ban szereplõ Mátészalka csapatát erõsítette, de a Debreceni VSC-n kívül korábban megfordult még a Nyíregyháza, a Stadler és a Videoton csapatánál is.
Csehi Zoltán érkezése nagy segítség lehet az érmihályfalviaknak, ugyanis a Mezõpetri Fink Fenster és a Bihar megyeiek negyedosztályos csapatának egyesülésébõl létrejött gárda bal lábbal kezdte a Liga 3 2006–2007-es idényét – tizenegy forduló után 7 ponttal a 6. csoport utolsó elõtti helyén áll, úgy, hogy a hétvégi fordulóban szerezte meg elsõ gyõzelmét a Belényesi Bihorul ellen.
„A játékossal már megegyeztünk, így csak a Magyar Labdarúgó-szövetségen múlik, hogy Csehi már a pénteki fordulóban pályára léphessen, ugyanis a zöldkártyája még nem érkezett meg Magyarországról” – nyilatkozta a Krónikának Barátki Vilmos. A klub fõtámogatója hozzátette, megérezte a csapat, hogy erõsebb bajnokságban játszik, a vékony játékoskeret miatt nem úgy sikerült a bajnoki rajt, ahogyan eltervezték, ezért nagy szükségük van olyan tapasztalt játékosokra, mint Csehi Zoltán. „Az érmihályfalviak megszerették csapatunkat, kezdetben több százan látogattak ki a hazai meccsekre, ám a rossz eredmények hatására számuk megcsappant. Ezen változtatni szeretnénk, a téli szünetben is erõsítésekre készülünk” – tette hozzá Barátki.

---------

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés