
A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) nem szervezi meg többet a Ligakupát, mivel a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) nem egyezett bele abba, hogy a torna győztese a Román Kupa-győztessel játsszon az Európa Liga-szereplésért – jelentette be csütörtökön Justin Ștefan.
2017. május 26., 08:022017. május 26., 08:02
A szervezet főtitkára szerint az FRF-et elnöklő Răzvan Burleanu sikerrel járt, mert miután az LPF csütörtöki közgyűlése megszavazta, már nem maradt konkurenciája a Ligakupánál kevesebb pénzjutalommal szervezett Román Kupának.
Hozzátette, hogy az elmúlt szezonban elhangzott panaszok reakciójaként a torna felszámolásával felszabadulnak a meccsnapok a versenynaptárban. A délután kiadott közlemény alapján a közgyűlésen az FRF hétvégi közgyűlésének több napirendi pontjáról is tárgyaltak, amelyek közül
A Ligakupát egyébként eddig mindössze csak háromszor szervezték meg: 2015 és 2016-ban a Steaua, idén pedig a Dinamo hódította el.

Ligakupát nyert a Dinamo labdarúgócsapata, miközben matematikailag is eldőlt, hogy a Marosvásárhelyi ASA az idény végén elbúcsúzik az élvonaltól.
A Román Kupa döntőjét szombaton 20.45-től játssza Ploiești-en a Giurgiui Astra és a Voluntari, a győztes pedig elviekben az Európa Liga selejtezőjében léphetne pályára, de mivel az Ilfov megyei alakulat nem kért korábban engedélyt a nemzetközi szerepléshez, ezért
A Voluntari, mint ismeretes, az alsóházi rájátszásban szerepel, ahol a hétközi 12. fordulóban 2-0-ra nyert szerda este a sereghajtó Marosvásárhelyi ASA vendégeként.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!