Hirdetés

Brassói siker a Mol Liga utolsó erdélyi hokirangadóján

Továbbra sem tud eredményes lenni erdélyi riválisával szemben a Csíkszeredai HSC jégkorongcsapata, amely ezúttal 4-1-re kapott ki a vendég Brassói Coronától a Mol Liga alapszakaszában.

Krónika

2015. január 21., 17:122015. január 21., 17:12

A barcasági „Farkasok” már az első percben vezetést szereztek Fodor révén, de ezután a lelkesen hokizó hazaiak ragadták magukhoz a kezdeményezést. A találatok azonban elmaradtak, az egyenlítő gólra a 22. percig kellett várni: addig, amíg egy emberelőnyös helyzetből Spady küldte be a ketrecbe a korongot. Ez felrázta a Cenk alattiakat, akik miután elkapták a ritmust, kontrákkal ijesztegették a HSC-t.

A 31. percben Obsut jutatta ismét vezetéshez a brassóiakat, hogy pár perccel később már kétgólos előnyt halmozzanak fel. Amikor ugyanis egy gyors kontrát követően Mihály ellőtte a korongot, az Ruczujon átcsorogva, a hazai védőkről került a ketrecbe. Az utolsó negyed már nem hozott egetrengető izgalmakat: miután a HSC még vitték emberelőnyben sem tudott felzárkózni, a vendégek Obsut révén, az 53. percben ütötték be a „kegyelemdöfést”.

„A két, hosszabbítás után elveszített hazai mérkőzést követően nagyon fontos volt, hogy behúzzuk a győzelmet. A fiúk megdolgoztak ezért a sikerért, bár a hazai csapat is nagyon küzdött, annak ellenére, hogy nem volt tétje számukra” – nyilatkozta a meccs után Jerry Andersson, az alapszakasz összetettjében harmadik helyre előrelépő Corona vezetőedzője, utalva arra, hogy a sereghajtó csíkszeredaiak lemaradása immár matematikailag is behozhatatlan az előttük állókhoz képest.

Christer Dreberg, a HSC szakvezetője már korábban is jelezte, hogy bár a továbbjutást elbukták, a becsületükért még harcolni fognak. „A mai meccsen az egyik sorunknak nem igazán ment. Az első harmadban egy rossz korongátvétel miatt kaptunk egy gólt. A másodiknál Papp botja eltört, míg a harmadikat mi hoztuk össze. Ha levonjuk a gólokat, akkor azt mondhatjuk, hogy méltó ellenfele voltunk a Brassónak. Jól játszottunk, a fiúk nagyon küzdöttek, jól mentek a passzok. Sajnos a számtalan lehetőség közül csak egyet tudtunk kihasználni” – értékelte a látottakat.

A Csíkszeredai HSC és a Brassói Corona most utoljára mérkőzött meg egymással a szezonban, a Mol Liga alapszakasza azonban februárig még folytatódik. A tabella élén Dunaújváros (80 pont), Miskolc (79), Brassó (68), Érsekújvár (67), Debrecen (51), Újpest (40), Ferencváros (35), Csíkszereda (21) a sorrend. A barcaságiak pénteken Újpesten, a hargitaiak pedig Debrecenben játszanak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés