Bottas győzött Szuzukában, sorozatban hatodszor világbajnok a Mercedes

A Mercedes-AMG Petronas Motorsport hatodszor nyerte meg a konstruktőrök versenyét •  Fotó: Facebook/F1

A Mercedes-AMG Petronas Motorsport hatodszor nyerte meg a konstruktőrök versenyét

Fotó: Facebook/F1

Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjat Szuzukában, ahol a német istálló bebiztosította sorozatban hatodik elsőségét a konstruktőrök pontversenyében.

MTI

2019. október 13., 10:062019. október 13., 10:06

2019. október 13., 10:552019. október 13., 10:55

 A 30 éves versenyzőnek ez az idei harmadik, pályafutása hatodik futamgyőzelme, Szuzukában pedig ez az első sikere. A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája ért célba másodikként, míg a harmadik helyen a másik Mercedesszel az ötszörös vb-győztes, címvédő brit Lewis Hamilton végzett.

A rajtnál a harmadik kockából induló Bottas gyakorlatilag kikerülte az első sorból startoló két Ferrarit, Vettelnek és Charles Leclerc-nek ugyanis nem sikerült igazán jól elkapnia a piros lámpák kialvásának pillanatát.

Hamilton negyediknek sorolt be, Max Verstappen (Red Bull) pedig az első kanyarban megpróbált a külső íven elhúzni legalább az egyik Ferrari, Leclerc mellett, de nem sikerült neki. A két autó összeütközött, Verstappennek később a sérült versenygéppel fel is kellett adnia a futamot, míg Leclerc a boxba hajtott elsőszárny-cserére, és csak a mezőny végén tudott visszatérni a pályára.

Az élen Bottas, Vettel, Hamilton volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, amely az első kerékcserék után sem változott, aztán Vettel a 31. körben másodszor is kiment a boxba új gumikért.
Bottas a 37. körben kapott ismét friss abroncsokat, Hamilton pedig tíz körrel a leintés előtt járt másodszor a boxban kerékcserén.

A hajrában Bottas senkitől sem zavartatva haladt a siker felé, Hamilton pedig üldözte, majd utol is érte Vettelt, de nem tudta megelőzni, és meg kellett elégednie a harmadik hellyel.

A vb-címvédő brit versenyzőnek az egyéni vb-pontversenyben így is 64 pont az előnye a második Bottas előtt négy futammal az idény zárása előtt. A vb két hét múlva, Mexikóban folytatódik.

Japán Nagydíj, Szuzuka (53 kör, 307,471 km, pontszerzők):

1. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:21:46.755 óra
2. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 13.343 másodperc hátrány
3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 13.858 mp h.
4. Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull) 59.537 mp h.
5. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 1:09.101 perc h.
6. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1 kör h.
7. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 1 kör h.
8. Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) 1 kör h.
9. Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) 1 kör h.
10. Nico Hülkenberg (német, Renault) 1 kör h.

A vb-pontversenyek élcsoportja 17 futam után (még 4 van hátra):
Pilóták:
1. Hamilton 338 pont
2. Bottas 274
3. Leclerc 223
4. Max Verstappen (holland, Red Bull) 212
5. Vettel 212

Csapatok:
1. Mercedes 612 pont - már világbajnok
2. Ferrari 435
3. Red Bull 323
4. McLaren 111
5. Renault 75

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Komoly erdélyi esélyekkel rajtol a jégkorong Erste Liga 18. idénye

Pénteken kezdődik a jégkorong Erste Liga 18. idénye, amelyben már nem vesz részt az osztrák bázisú bajnoksághoz csatlakozó Ferencváros, így szakértők szerint az erdélyi csapatok számítanak esélyesnek.

Komoly erdélyi esélyekkel rajtol a jégkorong Erste Liga 18. idénye
2025. szeptember 09., kedd

Ronaldóék ellen is vezettek, ám nem szereztek pontot Szoboszlaiék

Magyarország labdarúgó-válogatottja 3-2-re vereséget szenvedett Portugáliától Budapesten a világbajnoki selejtezősorozat keddi játéknapján, az F csoport második fordulójában.

Ronaldóék ellen is vezettek, ám nem szereztek pontot Szoboszlaiék
2025. szeptember 09., kedd

Magyarországon is szobrot kapott a négyszeres olimpiai bajnok székely tornászlegenda

Felavatták kedden a román színekben négyszeres olimpiai bajnok Szabó Katalin szobrát, amelyet Székesfehérváron az Olimpiai Parkban, a helsinki játékokon 16 aranyérmet nyert magyar sportolók emlékét megörökítő alkotás mellett állítottak fel.

Magyarországon is szobrot kapott a négyszeres olimpiai bajnok székely tornászlegenda
2025. szeptember 08., hétfő

Szoboszlai: azonnal aláírnám a döntetlent Portugália ellen

A csapatkapitány Szoboszlai Dominik kiegyezne azzal, ha a magyar labdarúgó-válogatott kedden hazai pályán döntetlent érne a portugálok ellen a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatában.

Szoboszlai: azonnal aláírnám a döntetlent Portugália ellen
2025. szeptember 06., szombat

Kétgólos előnyt adott el a magyar labdarúgó-válogatott Dublinban

Két góllal vezetett, mégis döntetlent játszott Marco Rossi együttese Írország ellen a 2026-os világbajnokság szombat esti selejtezőmérkőzésén. A magyar labdarúgó-válogatott a második félidő nagy részében emberhátrányban játszott.

Kétgólos előnyt adott el a magyar labdarúgó-válogatott Dublinban
2025. szeptember 06., szombat

Marco Rossi: nüanszok dönthetnek a szombati ír-magyar meccsen

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nüanszok dönthetik el szombaton a magyar labdarúgó-válogatott írországi rajtját a világbajnoki selejtezősorozatban.

Marco Rossi: nüanszok dönthetnek a szombati ír-magyar meccsen
2025. szeptember 05., péntek

Kulcsfontosságú meccsel indít a világbajnokságra áhítozó magyar fociválogatott

Az erőviszonyokat tekintve talán a legfontosabb mérkőzéssel kezdi meg a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatát a magyar labdarúgó-válogatott, amely 1986 után juthat ki ismét a sportág legnagyobb seregszemléjére.

Kulcsfontosságú meccsel indít a világbajnokságra áhítozó magyar fociválogatott
2025. szeptember 04., csütörtök

Hiába BL-bíró, Kovács István a Szuperligában csak középmezőnyben keres

Meglepő nevek vezetik a romániai játékvezetők idei kereseti listáját: egy nem FIFA-kerettag bíró kapta a legtöbb pénzt.

Hiába BL-bíró, Kovács István a Szuperligában csak középmezőnyben keres
2025. szeptember 04., csütörtök

BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR

A Kolozsvári CFR labdarúgóklub szerda este a Facebook-oldalán jelentette be, hogy átigazolta a neves francia védőt, Kurt Zoumát.

BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR
BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR
2025. szeptember 04., csütörtök

BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR

2025. szeptember 03., szerda

Gőzerővel készül a magyar labdarúgó-válogatott az írek ellen

Nagy Zsolt, a magyar labdarúgó-válogatott szélsője szerint mindenki tisztában van az írek otthonában sorra kerülő világbajnoki selejtező súlyával.

Gőzerővel készül a magyar labdarúgó-válogatott az írek ellen