2009. május 15., 10:242009. május 15., 10:24
Pálinger Katalin, aki az első találkozón szenzációs védéseivel járult hozzá az idegenbeli sikerhez, hangsúlyozta: úgy vágnak neki a következő meccsnek, mintha nem nyertek volna Dániában. „Csalóka az eredmény. Nagyszerű két góllal nyerni a BL-döntőben idegenben, de most már nincs olyan teher a Viborgon.
Ráadásul az ellenfél tud annál jobban játszani, mint ahogy tette múlt szombaton. Azonban mi is javulhatunk, például a támadások utáni visszarendeződésekben, és akkor nem tudnak minket leindítani” – fogalmazott a magyar válogatott kapus. A siker kiharcolásában most sem segíthet Görbicz Anita, a győriek vezéregyénisége, aki térdszalagsérülése miatt műtétre vár.
„Nem akarom, hogy rólam, illetve a sérülésemről szóljon a döntő. Ez egy igazi csapatmunka, csapatként kell kivívni a sikert” – mondta a Győr irányítója, akit saját kérésére csak a finálé után operálnak meg, ugyanis a játékos a helyszínen, Veszprémben akar szurkolni. Az összecsapást azért rendezik a Veszprém Arénában, mert a győri Magvassy Csarnok túl kicsi a BL-döntőhöz, így az európai szövetség szabályzata alapján ott nem lehet finálét rendezni.
„Kicsit más, mint a saját csarnokunk, de a szurkolóból is sokkal több lesz, értük is hajtunk majd” – nyilatkozta Vérten Orsolya, a győriek szélsője. Vanyus Attila klubelnök szerint közel 14 ezer jegyigénylés futott be az 5000 helyre. Dániából száz szurkoló jelezte részvételét.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.