
A közvetlenül érintett Kolozsvári Olimpiát „túlnövi”, és az egész romániai női labdarúgás szempontjából nagy jelentőséggel bír Mirel Albon szerint az a Bajnokok Ligája-mérkőzés, amelyet csapata csütörtök délután vív hazai pályán a Paris Saint Germain ellen.
2015. október 07., 16:332015. október 07., 16:33
A Szamos-partiak vezetőedzője lapunknak rámutatott, hogy tizenhatoddöntős francia ellenfelük az elmúlt szezonban a fináléig menetelt, ahol csupán egyetlen góllal kapott ki a Frankfurttól.
„Úgy tudom, hogy jelenleg a világ legnagyobb költségvetésű női futballcsapata. Játékosai különböző országokból érkeztek, a hazaiak mellett brazil, Costa Rica-i és lengyel légiósaik vannak. A francia bajnokságban viszont épp kikaptak a rivális Lyontól, ezért csökkent az esélyük az első hely megszerzésére, és most várhatóan minden energiájukat a BL-re összpontosítják. Remélem, hogy nem fogunk tőlük megijedni\" – ecsetelte Albon.
A szakember abban bízik, hogy fiatal, kevés tapasztalattal rendelkező játékosaiban nem is tudatosul majd az, hogy milyen erős ellenféllel néznek farkasszemet, és a lelkesedésük, a bizonyítási vágyuk hajtja majd őket előre. „Sajnos eddig épp hazai közönség előtt szerepeltünk gyengébben, a nagy sikereket mindig idegenben értük el, de remélhetőleg most ez a pechszéria megtörik\" – tette hozzá az edző.
Keretében vannak, akik csak most épültek fel sérülésből, így erőnlétileg még nincsenek a topon, de reményei szerint a találkozóra elérik a csúcsformát. A 17 órakor kezdődő találkozót nem közvetíti a tévé, de élőben, online sugározza majd a klub holnapja. A párharc visszavágója egy hét múlva, Párizsban lesz.
A magyar labdarúgó-válogatottnak több mint 80 százaléka esélye van arra, hogy megszerezze a világbajnoki selejtezők F csoportjában a pótselejtezőt érő második helyet.
Magyarország labdarúgó-válogatottja legyőzte Örményország együttesét a világbajnoki selejtezősorozat F csoportjának ötödik fordulójában, így nagy lépést tett a pótselejtező felé.
Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.
Az Arad megyei Szemlak községben felavatták Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobrát, amelyet csütörtök délben lepleztek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.
Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.
Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.
Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.
Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
szóljon hozzá!