Hirdetés

BL: a hajrá kifogott a favoritokon

Az esélyesebbek vereségével zárultak a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerda esi mérkőzései: a Bayern München és az Internazionale labdarúgócsapata is kikapott első mérkőzésén. A 2010-es BL-döntőt éppen egymással vívó két együttes egyaránt a hajrában esett góllal maradt alul 1-0-ra: a müncheni alakulat az FC Basel, a milánói gárda pedig az Olympique Marseille otthonában, Stocker (86. perc), illetve Ayew (93.) találata következtében.

Hírösszefoglaló

2012. február 24., 09:402012. február 24., 09:40

„Szól a vészcsengő” – figyelmeztetett Jupp Heynckes, a müncheniek vezetőedzője. – Nagyon nem vagyunk jó helyzetben a visszavágó előtt, most már mindenképpen győznünk kell odahaza. Pedig jól kezdtünk, már az elején akadt két hatalmas helyzetünk, csak éppen nem szereztünk belőle gólt. Pedig mennyivel másként alakulhatott volna, ha mi jutunk vezetéshez...”

Heiko Vogel, a Basel vezetőedzője – aki amúgy svájci munkavállalása előtt kilenc éven keresztül éppen a Bayern München ificsapatánál dolgozott, s több neveltje tagja a német elitklub mai felnőttgárdájának – mértéktartóan nyilatkozott: „Természetesen repesünk a boldogságtól, de tisztában vagyunk azzal, hogy az útnak még csak a felét tettük meg. Sikereink receptje rendkívül egyszerű: játékosaimban hihetetlen erővel dolgozik a győzni akarás, és nagy a csapaton belüli megértés. Mindenki élvezettel edz nap mint nap, s ez meg is látszik rajtunk.”

Nehéz 90 perc vár a visszavágón a 2010-es BL-győztes Internazionaléra is, amely a Serie A-ban mutatott vergődését „átmentette” a marseille-i fellépésére is, amelyen a ráadásban, a 93. percben kapott ki. Az Olympique a sikerrel 16-ra növelte sorozatban veretlenül megvívott meccseinek számát, míg a roppant kevés helyzet kialakítására képes olasz gárda amúgy is pocsék mérlege még tovább romlott: legutóbbi hét mérkőzéséből immár a hatodikat veszítette el, alaposan megingatva ezzel trénere, Claudio Ranieri amúgy sem beton szilárdságú pozícióját.

„A San Siróban telt ház lesz, és ez hatalmas előny számunkra – mondta bizakodva a tréner. – Két gólt rúgunk, nem lehet gond. Most is jól játszottunk, remek támadásokat vezettünk, több lehetőségünk is volt, míg ők egyetlen esélyüket kihasználták. Nem érdemeltünk vereséget.” Ranierivel szemben az OM szakvezetője, Didier Deschamps a győzelem dacára felettébb óvatosan fogalmazott: „Nagyon sovány előny ez, verejtékes visszavágó elé nézünk. Egyáltalán nem vagyunk abban a pozícióban, hogy csak üljünk ölbe tett kézzel és várjunk, mert már megvan a továbbjutás. Még távolról sem vagyunk ott a legjobb nyolc között.”

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés