A Kentaro korábban szerződésben állt az MLSZ-szel – a magyar válogatott mérkőzéseinek televíziós jogaival rendelkezett, és a marketingügyeket intézte. A két fél 2004. május 14-én 2010. június 30-áig szóló együttműködési megállapodást kötött. A cég szerint a kapcsolat egészen addig kölcsönösen sikeres volt, amíg Bozóky Imre tevékenykedett elnökként. A helyzet megváltozott, amikor Kisteleki Istvánt az MLSZ elnökévé választották. A szövetség a vádak szerint ekkor egyoldalúan felrúgta a szerződést, és a SportFive nevű, szintén közvetítési jogokkal kereskedő társasággal kötött megállapodást. A Kentaro AG áprilisban pert indított egy zürichi bíróságon az MLSZ ellen, és szerződésszegésért legalább 2,485 millió eurós kártérítést követelt. A zürichi területi bíróság és az UEFA nyoni békéltetőbírója kedden felfüggesztette az MLSZ-nek a FIFA és az UEFA által juttatott pénzösszegek folyósítását. Ezek az összegek a kártérítési per megnyerése esetén a Kentaro rendelkezésére állnak.
„Elsősorban Kistelekin, illetve az MLSZ-en múlik, hogy sikerül-e egyezségre jutnunk. Sok mindent elárul az, hogy Svájcban rendkívül nehéz elérni a kifizetések zárolását, így ez a jogvita folytatása esetén a mi sikerünket vetíti előre” – nyilatkozta a cég magyarországi tevékenységéért felelős Marc Rautenberg.
Kisteleki István szerint az MLSZ és a Kentaro AG között már több mint egy éve jogvita van, a magyar szövetség két alkalommal is jogerősen pert nyert. A magyar szövetség elnöke hozzátette, a FIFA és az UEFA feleslegesen szünetelteti a kifizetéseket, ugyanis a SportFive garanciát vállalt egy esetleges pervesztés esetén a kártérítés kifizetésére. „Nem örülünk a legújabb fejleményeknek, de ezek semmilyen formában nem veszélyeztetik működésünket. A televíziós jogok új tulajdonosával, a SportFive-val tavaly kötött szerződésünkben rögzítve van: ha e téren bárkivel szemben pert vesztene az MLSZ, a SportFive fizet minden kártérítést. Mindenre van garanciánk” – jelentette ki Kisteleki István.
Eközben a magyarországi Legfelsőbb Bíróság hatályában fenntartotta a Fővárosi Ítélőtáblának a Ferencváros labdarúgócsapata tavalyi licencügyében hozott határozatát. A bíróság december 7-én jogerősen megállapította, hogy jogellenesek voltak azok a döntések, amelyek az FTC-nek licencet megadó korábbi határozatot a szövetség hatályon kívül helyezte, és új eljárást rendelt el az ügyben. Az FTC első osztályú licencét az MLSZ másodfokú licencadó bizottsága tavaly július 13-án visszavonta, majd saját határozatát megváltoztatva 17-én újra megadta. Ezt követően az MLSZ vezetősége feloszlatta a testületet, és hatályon kívül helyezte annak határozatait. Az új fellebbviteli testület később úgy döntött, hogy az FTC-nek nem adja meg a licencet. Ezek után az FTC beperelte az MLSZ-t.
Petró László, az FTC jogi képviselője szerint további felülvizsgálatnak helye nincs, így elmondható, hogy a tavaly szeptemberben kezdődött eljárás véglegesen az FTC győzelmével zárult. Az MLSZ az írásos határozat kézhezvétele előtt nem kommentálta a döntést.
P. A.
Csank János a Fradi edzője
Csank Jánost nevezték ki a Ferencváros vezetőedzőjévé. A legutóbb a Diósgyőri VTK-nál dolgozó szakember Zoran Kunticsot váltja az NB II-ben szereplő zöld-fehér együttes kispadján. A 60 éves Csank János másodszor irányítja az Üllői úti együttest: a 2000–2002-es időszakban összesen 58 mérkőzésen vezette a zöld-fehéreket, 2001-ben bajnoki címet nyert az együttessel. Csank utódja Pajkos János lesz a miskolciaknál.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.