
Fotó: MTI/Illyés Tibor
A magyar labdarúgó-válogatott 3-0-ra kikapott Horvátország vendégeként az Európa-bajnoki selejtezők E csoportjának csütörtök esti mérkőzésén.
2019. október 10., 23:452019. október 10., 23:45
2019. október 11., 00:322019. október 11., 00:32
Mindhárom hazai gólt nagy védelmi hiba előzte meg: már az 5. percben Modric – aki 125. válogatott meccsét ünnepelte – Kádártól kapott „gólpasszt” ajándékba, majd húsz perc múlva Petkovic Lovrencsics bődületes hibáját követően sarkalt Gulácsi kapujába. A horvát csatár a 42. percben ismét Kádár szerencsétlen mozdulata nyomán növelte a hazaiak előnyét.
Fotó: MTI/Illyés Tibor
A folytatásban visszavett a magát amúgy sem megerőltető horvát válogatott, így az eredmény nem változott. A magyar csapat számára a nap egyetlen pozitívuma, hogy a csoport másik meccsén Szlovákia csupán 1-1-es döntetlennel zárt a vendég Wales ellen, így a piros-fehér-zöldeknek még maradt valós esélyük az első két hely egyikének megszerzésére.
Fotó: MTI/Illyés Tibor
Rossi együttese azt megelőzően, vasárnap romániai idő szerint 19 órától a sereghajtó Azerbajdzsánt fogadja a Groupama Arénában, s mindenképpen nyernie kell, hogy esélye maradjon az első két hely megszerzésére. Aznap Wales–Horvátország meccs is lesz.
Eb-selejtező, E csoport, 7. játéknap:
Horvátország–Magyarország 3-0 (3-0)
Split, Poljud Stadion, 35 ezer néző, v.: Daniele Orsato (olasz)
Gólszerzők: Modric (5.), Petkovic (24., 42.)
Kiállítva: Kleinheisler (56.)
sárga lap: Vida (31.), Barisic (44.), illetve Kleinheisler (18., 56.), Lovrencsics (82.)
Horvátország: Dominik Livakovic - Tin Jedvaj, Dejan Lovren, Domagoj Vida, Borna Barisic - Luka Modric (Mateo Kovacic, 67.), Marcelo Brozovic - Ante Rebic, Ivan Rakitic (Nikola Vlasic, 74.), Ivan Perisic (Josip Brekalo, 60.) - Bruno Petkovic
Magyarország: Gulácsi Péter - Lovrencsics Gergő, Kádár Tamás (Lang Ádám, a szünetben), Willi Orbán, Korhut Mihály - Vida Máté, Kleinheisler László - Dzsudzsák Balázs (Nagy Dominik, 60.), Holman Dávid, Sallai Roland (Varga Roland, 77.) - Szalai Ádám
AZ E CSOPORT ÁLLÁSA
1. Horvátország 6 4 1 1 13–5 13
2. Szlovákia 6 3 1 2 10–8 10
3. Magyarország 6 3 – 3 7–9 9
4. Wales 5 2 1 2 5–5 7
5. Azerbajdzsán 5 – 1 4 5–13 1

Kódolatlanul lehet követni a magyar és a horvát válogatott Splitben zajló Európa-bajnoki selejtezőmérkőzését a romániai kábelszolgáltatóknál.
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
1 hozzászólás