
Fotó: Agerpres
„Azt mondta edzőm, Révész Attila, hogy ha nem lennék román, akkor már behívtak volna a magyar válogatottba” – mondta a 26 éves Apostu, a jelenleg az NB I 6. helyén álló nyírségiek játékosa. „Az első hat romániai csapat az NB I-ben is az első hat helyet foglalná el, de ettől függetlenül a nyáron nem szerettem volna otthon folytatni pályafutásomat. Most azonban, hogy ilyen jól megy a játék, szívesen kipróbálnám magam egy nagyobb csapatnál is, függetlenül attól, hogy milyen országbeli” – nyilatkozta a vajdahunyadi születésű csatár, aki a Konstancai Farul, az Aradi UTA és a Galaci Oţelul játékosaként szerepelt a Liga 1-ben.
P. A.
NB I, 12. forduló, péntek: Debreceni VSC–Honvéd (Duna Tv, 20.00). Szombat: Szombathelyi Haladás–MTK, Kecskemét–Kaposvár, Siófok–Diósgyőri VTK, FC Fehérvár–Győri ETO, REAC–Vasas. Vasárnap: Újpest–Paks, Nyíregyháza–Zalaegerszegi TE.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.