Hirdetés

Becsületbeli harc Csíkban

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

„Megyünk előre. Nem gondolkodunk azon, hogy mi lesz később” – szögezte le Christer Dreberg, a Mol Ligában sereghajtó Csíkszeredai HSC jégkorongcsapatának vezetőedzője a hétvégi mérkőzések előtt. 

Krónika

2015. január 15., 19:192015. január 15., 19:19

A szakember azonban elismerte: célkitűzésük eléréséhez, azaz az alapszakaszból való továbbjutáshoz immár csodára lenne szükség, ráadásul a soron következő találkozók végképp megpecsételhetik a hargitai alakulat sorsát.

„A legfontosabb feladat mindig a következő mérkőzés, és így szép sorjában. Megint kiesett egy hátvédünk, Bors Huba, de már megszoktuk, hogy ebben az idényben szűkösebb kerettel kellett nekivágjunk a mérkőzéseknek. Matematikailag ugyan még van esélyünk, de mostantól a becsületünkért is kell játsszunk” – nyilatkozta a tréner.

A HSC szombaton fogadja a Debrecent (15.30, DigiSport), míg másnap az Újpesttel játssza hazai pályán a sorsdöntő meccset. A Brassói Corona szombaton fogadja a pestieket, míg másnap a hajdú-bihariakkal találkozik.

Hétvégén amúgy nem csupán a HSC hokizik a csíkszeredai jégcsarnokban, hanem a román élvonalbeli bajnokság teljes középdöntős mezőnye is a hargitai megyeszékhelyre látogat. Ismert ugyanis, hogy a negyedik torna házigazdája, a Galac jelenleg nem használhatja saját pályáját, ezért edzéseinek helyszínén, Csíkszeredában lesz rendező.

Emiatt eleinte zárt kapuk mögött akarta volna megszervezni a hétvégi viadalokat, de a Gyergyószentmiklósi Progym hosszas egyeztetés után megegyezésre jutott a moldvai klubbal, és így – az előzetes információkkal ellentétben – mégsem zárják ki a szurkolókat a péntek 17.30 órakor kezdődő Progym–Steaua, illetve a szombaton 17.45 órától rendezendő Progym–Galac mérkőzésekről.

A székely klub közleménye alapján a Csíkszeredába utazó drukkerek a mérkőzésekre a bejáratnál egy listára iratkozhatnak fel, így egy meghívóval mehet be mindenki. Csapatuk számára viszont rossz hír, hogy Farkas Csaba edzőnek két alapemberét, Csergő Hunort és Nagy Leventét is nélkülöznie kell, ráadásul többen is kisebb-nagyobb sérülésekkel, betegséggel bajlódnak. Az összetettben a Steaua vezet a Galac, a Progym és a Sportul Studențesc előtt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés