
Erdős Rita is tagja az aranyérmes vegyes váltónak
A kombinált számban az utolsó helyről indulva, nagyszerű versenyzéssel aranyérmet nyert az Erdős Rita, Koleszár Mihály páros vegyes váltóban a budapesti öttusa-Európa-bajnokság zárónapján.
2024. július 14., 19:102024. július 14., 19:10
2024. július 14., 19:592024. július 14., 19:59
Vasárnap délelőtt kilenc duó kezdte meg a küzdelmet a BOK Csarnokban. A körvívásban a magyarok 14 győzelemmel és 18 vereséggel a hetedik helyen végeztek – Erdős 5/11-gyel, Koleszár 9/7-tel zárt –, és harmincpontos hátrányt szedtek össze az élen álló ukránokkal és csehekkel szemben.
A lovaglásra már a délután közepén került sor a Puskás Aréna szoborparkjában. A vívás után kilencedik helyezett lengyelek visszaléptek Natalia Dominiak térdfájdalmai miatt, ezért a magyarok kezdték a lovaglást. Erdős Rita lova a négyes akadálynál kitört, másodjára viszont már összejött az ugratás, majd Koleszár a 7-es akadályt húzta le, ehhez jött még 14 másodperc időtúllépés, ami 269 pontot eredményezett a kiinduló 300-ból.
A lovaspálya mellett emelt páston a hazai páros a finneket és a svájciakat legyőzte, majd a litvánoktól kikapott, így a két sikerrel plusz négy pontot szerzett a bónuszvívásban.
Ezt követően a 2x100 métert a legjobb idővel, 1:58.56 perces eredménnyel teljesítették a magyarok a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok melletti uszodában, de így is csak a nyolcadik helyről vághattak neki a kombinált számnak, melyben a váltótagoknak egyenként 3x600 métert kellett futniuk két lövészettel megszakítva. A bronzérmes pozíciótól 33, az éllovas olaszoktól 36 másodperc volt a lemaradás.
Erdős a 3-6., majd a 2-5. pozícióba zárkózott fel, a váltásnál pedig már harmadik volt a svájciak és az olaszok mögött. Koleszár pillanatok alatt ledolgozta hátrányát, aztán az olasz és a felzárkózó litván ellenfelével futott, az utolsó lövészetből pedig elsőként „robbant ki”, a megtelt főlelátó elé érve két karjával integetve buzdította a közönséget még nagyobb biztatásra, majd hatalmas tempóban futva, tekintélyes előnnyel ért célba, az olaszok és a litvánok előtt. A kombinált számot 11:56.66 perccel megnyerték a magyarok, a második legjobb ukránoknál is 36 másodperccel voltak jobbak. Nyilatkozataikban mindketten dicsérték a közönséget, és hálásak voltak a biztatásért.
– jelentette ki Erdős Rita, majd úgy folytatta, ez mindenképpen egy jó lezárása volt az idénynek. Szerinte a bónuszvívás volt a fordulópont a versenyükben. „Misi tartotta bennem a lelket végig. Bevallom, megfordult a fejemben, hogy visszalépek, de hála a szövetség stábjának, mindent megtettek azért, hogy el tudjak indulni”– utalt a sérülésére.
Koleszár beszélt arról, hogy valószínűleg nem sokszor lesz alkalma ilyen látványosan kérni a közönség segítségét, de ez most „fantasztikus érzés” volt. „Nehéz napunk volt, mégis próbáltunk végig mosolygósan nekiállni. Nyolcadik helyről indultunk, de úgy akarta a jóisten, hogy ezt most itt megnyerjük. Hát mi csak tettük a dolgunkat. Nekem ez az Európa-bajnokság betoppanás volt a felnőttek közé, mert bronz, ezüst és most arany a vége, három érem, jó kezdés” – fogalmazott Koleszár.
– tette hozzá.
A vegyes váltó a magyarok ötödik érmét szerezte az Eb-n. Hétfőn második lett férfi váltóban Koleszár és Bereczki Richárd, illetve harmadik női váltóban az olimpiára készülő Guzi Blanka Eszes Noémival, szombaton ugyancsak harmadikként fejezte be versenyét a női válogatott Erdős, Simon Sarolta, Réti Kamilla összeállításban és a Koleszár, Bereczki, Tamás József alkotta férfi együttes.
Antal Árpád hivatalos beadványban fordult az FRF vezetőségéhez, a fegyelmi és etikai bizottsághoz, valamint a játékvezetők szervezetéhez a Sepsi OSK – Bukaresti Dinamo meccsen többször is felcsendült magyarellenes, idegengyűlölő szurkolói rigmusok miatt.
Magyarország válogatottja 2-1-re legyőzte Ukrajnát hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában. Szoboszlai Dominikék ezzel revansot vettek a budapesti vereségért.
A magyar válogatott 1-0-ra nyert Georgia (Grúzia) ellen pénteken a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik fordulójában. Ezzel egy időben Románia nemzeti csapata újabb súlyos vereséget szenvedett, ezúttal a lengyelektől.
Magyarország válogatottja gól nélküli döntetlent játszott az északír csapattal hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája második fordulójának B divíziós mérkőzésén. Románia nemzeti együttese eközben súlyos vereséget szenvedett a bosnyákoktól Bukarestben.
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott negyedikként zárta az Eurokupát, mivel a bukaresti négyes döntő vasárnapi bronzmérkőzésén 33-30-ra kikapott a házigazda román csapattól.
A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában a vendég ukránoktól a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. Vereséggel rajtolt a sorozatban Románia válogatottja is.
A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.
Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.
Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.
Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.
szóljon hozzá!