Hirdetés

Bátraké a balszerencse

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Vereséggel végződött a magyarok Svédországban mutatott bátor játéka: Erwin Koeman tanítványai – bár a mérkőzés nagy részében úgy tűnt, legyőzhetik vendéglátóikat – végül 2-1-re kikaptak a világbajnoki selejtezők 1. csoportjában.

Páva Adorján

Páva Adorján

2008. szeptember 12., 00:002008. szeptember 12., 00:00

A románok nem várt izgalmak közepette győztek 1-0-ra a Feröer-szigetek vendégeként a vb-selejtezők több meglepetést is szolgáltató szerdai körében.

Míg a magyarok a szombati, dánok elleni hazai mérkőzésükön leginkább biztonsági focit játszottak, Svédországban merész támadójátékkal lepték meg ellenfelüket, és talán saját szurkolóikat is. A skandinávok az első 45 percben egyetlen jelentősebb helyzetet dolgoztak ki, miközben a letámadást sűrűn alkalmazó és ezzel a svédeket rendre megzavaró vendégek legalább ötször kerültek ígéretes helyzetbe, ám gól egyikből sem született. A második félidőben jóval határozottabban lépett pályára a hazai csapat, de úgy tűnt, ezzel is csak kiegyenlíteni tudja az erőviszonyokat. Azonban egy labdaszerzést követő ellentámadás végén Källström közelről Babos hálójába fejelt, tíz percre rá pedig Holmen is betalált, így összeomlott az, amit a vendégek addig felépítettek. Rudolf hosszabbításban lőtt szépítő gólja túl későn jött – a magyarok pont nélkül utazhattak haza.

„Számunkra sokkal több volt ebben a meccsben, mint amennyi végül kijött belőle – nyilatkozta a lefújás után Erwin Koeman magyar szövetségi kapitány. – Tisztelet illeti csapatunkat, mert ismét volt tartása, de sajnos gól nélkül nem lehet mérkőzést nyerni. Az volt a különbség a két válogatott között, hogy a svéd együttesben valóban nemzetközi szintű csatárok játszottak, a házigazdák a kapuba tudtak találni, amikor kellett, míg mi csak akkor, amikor már csak a szépítésre volt lehetőség”.

A románoknak is sikerült betalálniuk a Feröer-szigeteken, ám Cociş találatát elképzelés nélküli játék és meddő mezőnyfölény – illetve a megsérült Rădoi helyére beállt Ghionea piros lapja – előzte meg, a gólt pedig szinte hősies védekezés követte a vendégek részéről, így a románok játéka messze elmaradt a papírforma alapján támasztható elvárásoktól. Victor Piţurcă román kapitány viszont másképpen látta. „Saját magunkat hoztuk nehéz helyzetbe a kiállítás miatt, de sikerült gólt lőnünk, és végül teljesítettük azt, amiért odautaztunk. Játékosaim szép játékot mutattak, de sajnos egynél többször nem sikerült betalálniuk” – mondta a román szakember, akinek nagy valószínűséggel Lobonţ kapus mentette meg az állását, amikor a hosszabbításban kétszer is nagyot védve őrizte meg a román előnyt a világranglista 198. helyén álló válogatottal szemben.

A FIFA-rangsorban 152. Luxemburg viszont „nagyot robbantott”: 2-1-re nyert az Ottmar Hitzfeld által irányított svájci válogatott vendégeként. A luxemburgiak utoljára 1972-ben nyertek meg egy világbajnoki selejtezőmérkőzést – akkor Törökországot verték. A szerdai nap legfordulatosabb és szintén meglepetéseredménnyel zárult összecsapását a magyarok csoportjában játszották. A szombaton a Puskás Ferenc-stadionban egyáltalán nem meggyőző játékot mutató dánok ezúttal kitettek magukért: 3-2-re nyertek Portugáliában, úgy, hogy a házigazdák a 86. percben – két perccel Bendtner egyenlítő találata után – Deco büntetőből szerzett góljával 2-1-es vezetéshez jutottak, ám a skandinávok a hosszabbításban kétszer is eredményesek voltak, így 3-2-re nyertek. Ám a csoport élén jelenleg nem a dánok állnak, Albánia ugyanis jobb gólarányának köszönhetően listavezető.

A románok hatosában is meglepetéscsapat az éllovas: a korában a Piţurcă-csapatot Kolozsváron 3-0-ra kiütő litvánok százszázalékosak maradtak, miután szerdán 2-0-ra verték az azt megelőzően a franciákat legyőző osztrákokat. A nap rangadóján az angolok visszavágtak az Eb-szereplésüket meggátoló horvátoknak: többek között Walcott három góljával 4-1-re diadalmaskodtak idegenben. Klose szintén három gólt jegyzett a németek finnországi vendégszereplésén, ám ez csak egy döntetlenre volt elég. A spanyolok négy góljára viszont egyetlen örmény válasz sem érkezett, ezzel az Eb-győztes ibériaiak sorozatban 37. vb-selejtezőbeli találkozójukat is megnyerték, amellyel megelőzték az e tekintetben eddig társcsúcstartó németeket. A spanyolok utoljára 1993-ban a dánok otthonában maradtak alul egy vb-selejtezőn.

P. A.

Világbajnoki selejtezők, Európa, 1. csoport: Svédország–Magyarország 2-1 (Källström 55., Holmen 64., ill. Rudolf 93.), Portugália–Dánia 2-3, Albánia–Málta 3-0. A csoport állása: 1. Albánia 4 pont (3-0), 2. Dánia 4 (3-2), 3. Svédország 4 (2-1), 4. Portugália 3, 5. Magyarország 1, 6. Málta 0. 2. csoport: Lettország–Görögország 0-2, Svájc–Luxemburg 1-2, Moldova–Izrael 1-2. A csoport állása: 1. Görögország 6, 2. Izrael 4, 3. Lettország 3 (2-3), 4. Luxemburg 3 (2-4), 5. Svájc 1, 6. Moldova 0. 3. csoport: San Marino–Lengyelország 0-2, Szlovénia–Szlovákia 2-1, Észak-Írország–Csehország 0-0. A csoport állása: 1. Lengyelország 4 (3-1), 2. Szlovénia 4 (3-2), 3. Szlovákia 3, 4. Csehország 1/1 mérkőzés (0-0), 5. Észak-Írország 1 (1-2), 6. San Marino 0. 4. csoport: Finnország–Németország 3-3, Azerbajdzsán–Liechtenstein 0-0, Oroszország–Wales 2-1. A csoport állása: 1. Németország 4, 2. Oroszország 3/1 (2-1), 3. Wales 3 (2-2), 4. Finnország 1/1 (3-3), 5. Azerbajdzsán 1 (0-1), 6. Liechtenstein 1 (0-6). 5. csoport: Spanyolország–Örményország 4-0, Törökország–Belgium 1-1, Bosznia-Hercegovina–Észtország 7-0. A csoport állása: 1. Spanyolország 6, 2. Törökország 4 (3-1), 3. Belgium 4 (4-3), 4. Bosznia-Hercegovina 3 (7-1), 5. Örményország 0 (0-6), 6. Észtország 0 (2-10). 6. csoport: Horvátország–Anglia 1-4, Andorra–Fehéroroszország 1-3, Kazahsztán–Ukrajna 1-3. A csoport állása: 1. Anglia 6 (6-1), 2. Ukrajna 6 (4-1), 3. Fehéroroszország 3 (3-2), 4. Horvátország 3, 5. Kazahsztán 3/3, 6. Andorra 0/3. 7. csoport: Feröer-szigetek–Románia 0-1 (Cociş 59.), Franciaország–Szerbia 2-1, Litvánia–Ausztria 2-0. A csoport állása: 1. Litvánia 6, 3. Szerbia 3 (3-2), 3. Ausztria 3 (3-3), 4. Franciaország 3 (3-4), 5. Románia 3 (1-3), 6. Feröer-szigetek 0. 8. csoport: Olaszország–Grúzia 2-0, Montenegró–Írország 0-0. A csoport állása: 1. Olaszország 6, 2. Írország 4, 3. Montenegró 2, 4. Bulgária 1/1, 5. Ciprus 0/1 (1-2), 6. Grúzia 0 (1-4). 9. csoport: Izland–Skócia 1-2, Macedónia–Hollandia 1-2. A csoport állása: 1. Hollandia 3/1 (2-1), 2. Skócia 3 (2-2) és Macedónia 3 (2-2), 4. Norvégia 1/1 (2-2), 5. Izland 1 (3-4).

Dél-Amerika, 8. forduló: Brazília–Bolívia 0-0, Peru–Argentína 1-1, Uruguay–Ecuador 0-0, Chile–Kolumbia 4-0, Paraguay–Venezuela 2-0. Az állás: 1. Paraguay 17, 2. Brazília 13 (11-4), 3. Argentína 13 (11-5), 4. Chile 13 (13-12), 5. Uruguay 12, 6. Kolumbia 10, 7. Ecuador 9, 8. Venezuela 7 (9-13), 9. Peru 7 (5-16), 10. Bolívia 5.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés