
Alibec (balra) pontot mentett az Astrának
Fotó: Facebook/Astra Giurgiu
Lépéshátrányba került a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a bajnoki címért vívott harcban. Az erdélyi együttes hiába jutott hamar kétgólos előnyhöz az Astra Giurgiu vendégeként a Liga 1 felsőházi rájátszásának 6. fordulójában, a vasárnapi összecsapáson a hazaiak kiegyenlítettek, így pontosztozkodás lett a vége.
2020. július 06., 11:582020. július 06., 11:58
2020. július 06., 12:192020. július 06., 12:19
Ez pedig azt jelenti, hogy a fellegváriak nem tudtak visszaugrani a táblázat élére, a pénteken Medgyesen diadalmaskodó Craiovai U – amely az elmúlt körben kolozsvári győzelemmel ijesztett rá legfőbb riválisára – egy ponttal megelőzi őket.
Az erdélyiek vasárnapi vendéglátói a harmadik helyért vannak versenyben, és az FCSB „skalpjával” várták a kolozsvári csapatot. A giurgiui stadionban a vendégek kétszer is betaláltak az első ivószünetig. Előbb Itu lövése pattant meg szerencsésen Rondonon (12. perc), majd egy szabadrúgásnál Djokovic fejesét védte az Astra kapusa, de a kipattanóból a középhátvéd Burcă megduplázta az előnyt (17.). Ekkor úgy tűnt, el is könyvelhetjük a sima CFR-sikert, ám a 31. percben szépített az Astra: Radunovic többször is megforgatta Costachét a bal oldalon, a montenegrói légiós beadását Bordeianu juttatta a saját kapujába. Az első félidő utolsó pillanataiban Deac hagyott ki egy óriási lehetőséget, a rutinos szélső Djokovic lefejelt labdáját bombázta a kapu fölé.
A második 45 perc nagy Arlauskis-bravúrral indult, a litván kapus Budescu jól eltalált lövését védte elvetődve, s bár a földre érkezésénél kissé megsérült, végül folytatni tudta a játékot. A visszafogott iramú második játékrészben a házigazdák voltak aktívabbak, ezzel együtt sokáig nem tudtak újabb gólszerzési lehetőséget kialakítani. Aztán tíz perccel a rendes játékidő vége előtt egyenlített Bogdan Andone csapata: egy ellentámadáskor Alibecet teljesen egyedül hagyták a védők, ő pedig lazán belőtte Balaure bepasszolt labdáját. Ezt követően még Lazarnak volt egy nagy védése Vinicius fejesénél, így a CFR végül döntetlent játszott Giurgiuban, és elszalasztotta a lehetőséget, hogy visszaelőzze a Craiovát.
„Pechünk volt, megfordult a Steaua elleni szerencsénk. Hat-hét nagy helyzetünk volt, 2-0, 2-1 és 2-2 után is betalálhattunk volna. A csapat jól játszott, irányított” – értékelt az 52 éves szakember. Petrescu ugyanakkor elismerte, hogy immár a Craiova a felsőház favoritja, amely négy forduló múlva, a rájátszás utolsó körében fogadja a kolozsváriakat. „Nagyon fontos, hogy addig mi történik.
– vágott bele a vélt vagy valós „háttérjátszmák” elemzésébe a CFR trénere. Szerinte ugyanis „sok minden történik”, amit „sajnos nem látunk”: legfőképpen azt nehezményezi, hogy miközben a fellegváriak ellen mindenki élet-halál harcot vív, a legfőbb rivális oltyán csapat ellen már nem ezt tapasztalja.
– jelentette ki Dan Petrescu. A CFR a hátralévő négy fordulóban sorrendben a Medgyessel (otthon), az FCSB-vel (idegenben), a Botoșani-nyal (o.) és a Craiovával (i.) játszik, míg a jelenleg egypontos előnnyel rendelkező oltyánok az FCSB-t fogadják, majd Botoșani-ba és Giurgiuba utaznak a zárókör rangadója előtt. A felsőházi rájátszásban hat forduló után Craiova (38 pont), CFR (37), Astra (29), FCSB (28), Botoșani (28), Medgyes (25) a sorrend.
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
1 hozzászólás