
Urko Vera első meccsén gólt lőtt a CFR színeiben
Fotó: A Kolozsvári CFR Facebook-oldala
A címvédő Konstancai Viitorul legyőzésével jelezte a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata, hogy nem véletlenül tartják bajnokesélyesnek: Dan Petrescu együttese szombaton este hazai pályán 2-0-ra verte Gheorghe Hagi alakulatát a Liga 1 második fordulójában.
2017. július 23., 00:182017. július 23., 00:18
2017. július 23., 00:282017. július 23., 00:28
A fellegváriak baszk csatára, Urko Vera bemutatkozó mérkőzésén alaposan meghálálta a bizalmat: a 17. percben Deac passzából betalált, és többször is gólhelyzetbe került (egy érvénytelenített gólt is feljegyezhet).
A spanyol másodosztályból, a Mirandestől érkezett 30 éves támadó – aki megfordult az Athletic Bilbaóban is – a mérkőzés után azt nyilatkozta a Dolce Sport televíziónak, a CFR történelme győzte meg arról, hogy Kolozsvárra szerződjön. Vera tudja, hogy meg kell küzdenie helyéért a kezdő tizenegyben, ugyanakkor reméli, hogy a Bajnokok Ligájában szerepelhet új csapatával.
A szombat esti meccsen nem csak a baszk csatár villogott: a CFR szinte minden téren felülmúlta ellenfelét, amely szerdán a BL harmadik selejtezőkörében mutatkozik be Ovidiun az APOEL Nicosia ellen. A hazaiak sikerét a 82. percben Boli öngólja biztosította be, így a vasutascsapat két forduló után 4 ponttal rendelkezik a Liga 1-ben.
Fotó: A Kolozsvári CFR Facebook-oldala
Vera egyébként nem véletlenül beszélt nagy harcról a kolozsvári csatárok között: a CFR a Viitorul elleni meccs napján jelentette be, hogy leigazolta a háromszoros szenegáli válogatott Ibrahima Baldét. A 28 éves támadó az Atlético Madridnál mutatkozott be a felnőttek között – amellyel 2010-ben Európa Ligát nyert –, majd a Numanciában, az Osasunában és az orosz Kubany Krasznodarban, legutóbb pedig a francia Reims együttesében játszott. Baldé ingyen érkezett Dan Petrescu együtteséhez.
A Liga 1 második körében korábban a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK – történelme első élvonalbeli győzelmét aratva – 2-1-re legyőzte a vendég Bukaresti Juventust, a Temesvári ACS Poli pedig hazai pályán 1-0-ra kikapott az FCSB-től. A CSU Craiova szombaton hazai környezetben 1-1-gyel zárt az immár Vasile Miriuță által irányított Concordia Chiajna ellen.
A nagykárolyi Kovács István a negyedik helyen végzett az év legjobb futballbíróinak rangsorában.
A magyar válogatott négy helyet rontva a 41. a Nemzetközi Labdarúg-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek.
Szoboszlai Dominik lett november legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpoolnál.
Megtámadta az alkotmánybíróságon Nicușor Dan elnök azt a törvényt, amely arra kényszeríteni a sportklubokat, hogy a csapatsportokban legalább 40 százalékban hazai játékosakat küldjenek pályára a hivatalos mérkőzéseken
Az olimpiai és Európa-bajnok norvég válogatott kollekcióját teljessé téve megnyerte a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságot, ugyanis a vasárnapi fináléban 23-20-ra legyőzte a társházigazda német csapatot Rotterdamban.
A portugál Sporting Lisszabon lesz a Puskás Akadémia ellenfele a labdarúgó Ifjúsági Ligában (az ifjúsági Bajnokok Ligájában) a legjobb 32 között.
A Ferencváros hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Glasgow Rangerst a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtöki hatodik fordulós mérkőzésén, így változatlanul veretlen és nyolcaddöntőbe jutást érő helyen áll.
Kikapott Magyarország női kézilabda-válogatottja a társházigazda holland csapattól szerdán a Rotterdamban játszott negyeddöntőben a holland-német közös rendezésű világbajnokságon.
Több mint egy félidőt emberhátrányban játszva vereséget szenvedett hazai pályán a román bajnok FCSB-től az ifjúsági Bajnokok Ligája 3. fordulójának visszavágóján a Puskás Akadémia, de a magyar bajnok tizenegyesekkel kiejtette a bukaresti csapatot.
Szoboszlai Dominik tizenegyesgóljával a Liverpool 1-0-ra legyőzte idegenben az Internazionalét a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában, a hatodik forduló keddi játéknapján.
szóljon hozzá!