Hirdetés

„Tudtam, hogy gyorsabb vagyok” – Gyenes Mani az idei Dakarról

Két év kihagyás után rajtolt el ismét a dél-amerikai Dakar Rali mezőnyében Gyenes Emanuel „Mani”, de ettől függetlenül ismét sporttörténelmet írt Romániának, amikor pályafutása során másodjára megnyerte a maratonkategóriát. Az összetettben 21. helyen végző szatmárnémeti motorost a világ legnehezebb terepraliján szerzett idei tapasztalatairól faggattuk.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2015. január 26., 19:312015. január 26., 19:31


– Milyen volt az idei Dakar Rali? Olyan, amilyenre emlékezett?

– Nem pont olyan, mert idén sajnos sok nehézséget okozott az időjárás. Régebben nem esett ennyi eső, nem kellett ilyen sokat sárban motorozzunk. Ez megnehezítette mindenki dolgát. Ugyanígy az a bolíviai szakasz is, amikor azon a sós mezőn kellett áthaladni. Olyan volt, mintha egy tavon mentünk volna. Az egész tiszta víz volt, és ez sok problémát okozott a motoroknak. Sokan ki is estek aznap.

Nekem is megállt a motorom, és 15 percen keresztül próbáltam újraindítani, amíg végre sikerült folytatnom a versenyt. A többi persze olyan volt, mint amilyenre emlékeztem. Kicsit nehéz volt, elég gyengén kezdtem. Az első nap nem mentem teljes gázzal, próbáltam belerázódni. Aztán második nap, amikor már gyorsabban akartam menni, a 100-as kilométernél volt egy technikai problémám, és emiatt több mint 30 percet veszítettem aznap.

– Ez volt az a nap, amikor az élen motorozók már több mérőponton is áthaladtak, de ön még jóval korábbiakat sem ért el. Az egy aggasztó pillanat volt. Megijedt?

– Persze, hogy megijedtem. Mikor észrevettem, hogy nincs fékem, lenéztem, és láttam, hogy az olaj ráfolyt a féktárcsára. Tiszta olaj volt, összeállt a porral. Megálltam, és az olajszintmérő mutatta, hogy már nincs olaj a motorban. Egyből az futott át a fejemen, hogy itt most kiesek, és vége a versenynek, de felültem, és mentem még 20 kilométert.

Ott szerencsére találkoztam egy nagy csapat nézővel, akik segítettek: adtak nekem olajat. Így sikerült folytatni, de nagyon sok időt veszítettem. Sajnos a quadok is megelőztek, és hiába sokkal lassabbak, mint a motorok, a nagy por miatt nagyon nehéz volt őket visszaelőzni. De végül befejeztem a napot, a szerelők pedig megjavították a gépet, és jó minőségű motorolajat tettek bele, amivel tudtam folytatni a versenyt. Csak nagyon sok időt veszítettem, utána fel kellett zárkóznom.

– De végül ez összejött…

– Hát igen. Mondjuk, én ugye szerettem volna bekerülni a top 20-ba. A maratonkategória megnyerése mellett ezzel a céllal indultam el. A maraton kategória öszszejött, a másik nem. Nagyon kevéssel, pont másfél perccel maradtam le a 20. helytől. Ez az összetettbeli 21. hely nem a mindenkori legjobb eredményem, de ahhoz képest, hogy két szezont kihagytam és technikai problémáim is voltak, én örülök neki.

– Mégiscsak újra sporttörténelmet írt. Egy tízes skálán összességében mennyire elégedett?

– Megnyertem a maratonkategóriát, az tízes. Az összetett szempontjából 9. Ennyit tudtam kihozni ebből a versenyből, majdnem teljesen elégedett vagyok.

– Mikor érezte azt, hogy meglesz a maratongyőzelem? Mert azért még a hajrában is egészen minimális volt a különbség ön és a svéd Thomas Berglund között.

– A második nap nagy idővesztesége után próbáltam felzárkózni, és közben figyeltem Berglund idejét. Majdnem mindennap megvertem. Tudtam, hogy kicsit gyorsabb vagyok, mint ő, és ezért is erőltettem. Elé is kerültem, de amikor megállt a motor a sómezőn, megint fél óra hátrányom lett vele szemben, és ez nagyon meghatározta a hajrát. Tudtam, hogy gyorsabb vagyok nála, hogy meg tudom fogni. Volt, amikor másodpercek választottak el minket, de a végére sikerült 14 perc különbséget összehoznom, ami elég jó eredmény.

– Az idei Dakaron szinte minden kategóriában kicsit borultak az erőviszonyok. A motoroknál ismét Marc Coma nyert, de szakaszokon keresztül a Honda győzött a KTM-mel szemben, az autósoknál pedig a címvédő Nani Roma gyakorlatilag már az első nap vert helyzetbe került, és a quadosoknál szintén kiesett két favorit.

– Igen, ez egy technikai sport, nemcsak a pilótától függ. Roma sem tehetett arról, hogy megállt az autója. A Hondáknak van egy nagyon jó pilótájuk, Joan Barreda, aki nagyon gyors, de ő még fejben és tapasztalatban nem tart ott, ahol Coma, ám gyorsabb nála. A motorjuk is nagyon jó, de azért látszik, hogy még nincs ugyanazon a szinten, mint a KTM.

Még nem elég stabil, ezért is veszítették el az első helyüket, mert szerintem, ha két egyforma motorral mennének, akkor most már Barreda megverné Comát. Sokkal gyorsabb. De nemcsak rajtunk, pilótákon múlik, nekem is volt technikai problémám. A hondások pilótái közül mindenkinek volt problémája, csak az ötödiknek, Laia Sanznak, „a csajnak” nem volt, szerencsésen ment, és nagyon jó eredményt ért el: kilencedik lett.

– Nem játszott az is közre, hogy ő, ahogyan ön is, jobban vigyázott a motorra?

– Biztos az is benne van, hogy tartalékolt egy kicsit, mert ezt a versenyt nem egy nap alatt kell megnyerni, a Dakar nagyon hoszszú viadal, és igen, gondolni kell a következő távokra is. Lehet, hogy én sokszor túl sokat is gondolok ezekre, és sokat tartalékolok a motorral, de szerintem más is így van ezzel.

– Időbüntetést nem kapott. Az ominózus olajproblémát és a bolíviai megállást leszámítva mennyire elégedett a motorral?

– Ugye én a régi KTM-mel mentem, azzal, amelyikkel 2012-ben is. Ez részben jó volt, mert meg voltam szokva vele, részben viszont nem volt jó, mert ugye régi konstrukciójú motor, ez még karburátoros, miközben a többi versenyzőnek már mind injektoros motorja volt. Ez hátráltatott, mert a tengerszint feletti nagy magasságokban nem ment úgy, mint az injektoros motorok, amelyek maguknak beállítják a levegő- és benzinadalékot, és ezáltal sokkal több erőt tudnak kifejteni. De ezzel már a verseny előtt tisztában voltam, csak sajnos a pénzügyi háttér miatt nem tudtam új motorral indulni. Remélem, hogy ha 2016-ban ott leszek, akkor már új motorral fogok menni.

– Milyen volt a tengerszint feletti nagyon nagy magasságokban motorozni?

– A motor megérezte rendesen, hogy nincs levegő, és nem ment úgy, mint ahogyan kellene. De persze te mint versenyző is megérzed. Van, amikor fáj a fejed, nehezen lélegzel, de meg lehet szokni. Nekem inkább a hideggel volt problémám. Amikor mínusz fokokban mentünk, kicsit megdolgoztatott, rendesen kivette belőlem az erőt.

– Történt-e olyasvalami, ami meglepte, amire abszolút nem számított?

– Mielőtt elindultam, nem tudtam, mennyit fejlődött a többi versenyző azalatt, amíg én két évig nem vettem részt a Dakaron. Figyeltem közben őket, és azt hittem, sokkal előrébb lesznek, azt hittem, nagyon nehéz lesz bejutnom a top 20-ba, de meglepett, hogy annyira nagyon nem húztak el tőlem. Ha nem lett volna a technikai problémám, akkor befértem volna. Ha pedig most ráállunk, és egy kicsit nagyobb költségvetéssel rendelkeznénk, és ha esetleg többet tudnék edzeni sivatagi körülmények között, akkor ott tudnék lenni az élmezőnyben.

– Már most elkezdi előkészíteni a következő Dakart?

– Lassan elkezdem. Februárban nekiállunk, és elkezdjük a jövő évi projektet, leülünk az Autonet-csapatnál, hogy megbeszéljük.

– Itthon mikor áll rajthoz az enduróbajnokságban?

– Még nem láttam a naptárat, de valószínűleg március közepén, április elején. De addig is, ha az idő engedi, motorozom.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés