Hirdetés

A megtisztulás útján

Már-már földöntúli, ahogy a franciák ezen a vb-n újrajátsszák, újraélik az 1998–2000-es sikersorozatuk szinte minden főbb összecsapását. A csoportkör még az utóbbi évek kudarcait idézte Zidane, Henry, Vieira, Barthez vagy Thuram számára, és a selejtezőbeli társ, Svájc elleni újabb döntetlennél sem sejtették, hogy ezen a vb-n misztikus módon kísért majd a múlt.

Kiss Csaba

Kiss Csaba

2006. július 07., 00:002006. július 07., 00:00

Spanyolország ellen azonban már visszatértek az ábrándos szép napok: akárcsak a 2000-es Eb hitchcocki negyeddöntőjében, az ibériaiak ismét büntetőből találtak be, de Zidane is újra bevette a spanyol kaput. Természetesen a franciák nyertek, akikre első vb-döntőbeli ellenfelük, Brazília várt a következő körben, és a negyeddöntő kapcsán már az egész világ felfigyelt a visszavágóra. A franciákban, akárcsak nyolc éve, csak saját kemény magjuk bízott igazán, de Zidane ismét csuklóból kioktatta a dél-amerikai futballvarázslókat, miközben a sors sejtelmes játéka révén a portugálok is újra megbirkóztak saját, brit szellemeikkel. Ezek után már meglepő lett volna, ha nem egy Zidane-büntető dönti el a hat évvel ezelőtti Eb-elődöntő visszavágóját. Főleg, hogy a rotterdami kontinensbajnoki fináléban legyőzött ellenfél, Olaszország, akkor már 23 órája be volt biztosítva a galloknak.
A franciák számára a világbajnokság így mérkőzésről mérkőzésre alakult át egy déja vu hangulatú futballzarándoklattá, amelyen egyre sikeresebben vezekelnek hat év focibűneiért. Zidane pedig a visszavonulástól megvilágosodott lelki vezetőként tereli társait a labdarúgó-nirvána felé, ahol az imamalom bedarálja a négy évvel ezelőtti, Szenegál elleni dicstelen fiaskót és a góltalan búcsút, a két éve a görögöktől elszenvedett megaláztatást, de még a csapatot öt hete kilencven percig sakkban tartó Kína is az enyészet jótékony homályába vész.
Ehhez már csak egyetlen evilági akadály tornyosul a gall druidák elé, akik azonban az olaszok ellen is bízhatnak múltjuk rózsaszín foltjaiban: a hat éve a 91. percben egyenlítő Wiltord cserejátékosként egyre több szerephez jut, és kiderülhet, hogy Domenech is erre a transzcendens alkalomra tartogatta az aranygólt kapásból bevarró Trezeguet-t...
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés