
Fotó: MTI
Hírességekről – többek között a 2009-ben Veszprémben halálra késelt Marian Cozma román kézilabdázóról – nevezik el a szektorokat az új szegedi sportcsarnokban.
2021. június 10., 14:442021. június 10., 14:44
2021. június 10., 14:472021. június 10., 14:47
A szegedi kézilabdaklub honlapján olvasható csütörtöki hír szerint fontos szerepet kapnak majd azok az emberek, akik sokat tettek az idén hatvanéves helyi férfi kézilabdáért. Az új aréna egy három épületből álló, nagy komplexum lesz, mely egyben az első csapat és a Pick Akadémia otthona is lesz, emellett pedig fiatal játékosok számára bentlakásos kollégium.
A benne lévő 8300 fős csarnokot – az első csapat otthonát – az alapítóról és legendás elnökről, Bérczi Mihályról nevezik el. Az akadémiai csarnok – ez 1500 néző befogadásra lesz alkalmas – pedig Ludányi Márton nevét viseli majd, aki szintén a klub alapítója, legendás utánpótlásedzője.
Ezen kívül a klub méltó módon kíván megemlékezni azokról a játékosokról, a klubhoz kötődő emberekről, akik sokat tettek a szegedi férfi kézilabdáért. A tervek szerint Szabó „Sonka” László, Tóth Géza, Lele Ambrus, Bartalos Zoltán, Fekete Róbert, Zubai Szabolcs és még sok más legenda neve is ott lesz az új Arénában. Az egyik szektor a most távozó Jonas Källman nevét viseli majd.
A klub 2019-ben a székelyudvarhelyi származású Ilyés Ferenc segítségével felvette a kapcsolatot a tragikusan fiatalon elhunyt, 2009-ben Veszprémben halálra késelt Marian Cozma családjával. Az édesapát, Petre Cozmát arról tájékoztatták, hogy szeretnék a vendégszektort gyermekéről, Marian Cozmáról elnevezni. A Cozma család megható levélben köszönte meg, hogy nem felejtették el a gyermeküket, így a vendégszurkolók mindig a Marian Cozma-szektorban szurkolhatnak majd kedvenceikért.
Cozma egyébként nem játszott a szegedi csapatban, a bukaresti Dinamóban kezdte pályafutását, majd 2006-ban igazolta le a Veszprém, ahol a haláláig kézilabdázott.
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
szóljon hozzá!