
A döntő második, szerdai mérkőzését is Nagyváradon rendezik
Fotó: Csmoradea.ro
„Ez csak az első meccs volt. Nem jelent semmit” – mondta Cristian Achim, a Nagyváradi VSK férfi kosárlabdacsapatának vezetőedzője, miután hétfő este 86:73-ra megnyerték hazai pályán a Steaua elleni döntő első, hazai találkozóját.
2018. június 05., 15:202018. június 05., 15:20
A szakember hozzátette:
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc ugyanis szerdán 20 órakor folytatódik Nagyváradon (a DigiSport közvetíti), miközben előtte 18 órától a Kolozsvári U-BT–Szeben kisdöntő második találkozóját rendezik.
Ebben a csatában – amelyik az egyik fél második győzelméig tart – a Szamos-partiak vannak előnyben a hazai 94:89-es sikerüknek köszönhetően, és
A címvédő kiesése a legjobb négy között nagy meglepetést jelentett, ugyanakkor az alapszakaszgyőztes szebeniek edzője, Dan Fleșeriu nem adta fel a harcot: „Még van esélyünk talpra állni, és remek lenne megakadályozni, hogy a kolozsváriak érmet vegyenek át Szebenben.”
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!