Zeneoktatás a zenekarban

– Miért volt szüksége Nagyváradnak egy fúvószenekarra, és miért toborzás útján alapították meg?

– Tavaly megkeresett Szabó Ödön az RMDSZ-től – aki egyébként maga is amatőr trombitás –, hogy kellene egy ilyen zenekart alapítani. Én Manyák Erikhez, a Meloman hangszerüzlet tulajdonosához fordultam, ő ugyanis egész életében ilyesmivel foglalkozott, egyetemen is tanított, és több szimfonikus fúvószenekara volt. Fontos, hogy nem az úgynevezett fanfármuzsikáról van szó, hanem szimfonikus művekről – ezek már olyan színvonalú darabok, mint amilyenek egy filharmónia repertoárján szerepelnek. Manyák Erik nagyon sokat járt külföldön, nagyon nagy tapasztalata és jó kapcsolatai vannak. Úgy gondolom, hogy Nagyváradról abszolút hiányzik a fúvóskultúra – bár úgy tudom, van valamilyen katonazenekar, de én idestova kilenc éve vagyok Váradon, és még egyszer sem hallottam őket. Nem volt könnyű a zenekart megalapozni: nagyon sokat jártunk iskolákba, plakátokat ragasztottunk, szórólapokat osztogattunk rendezvényeken – végül 2010 szeptemberében az állami egyetem hallgatóiból, illetve amatőr érdeklődőkből össze tudtunk szedni annyi embert, hogy egy tizenöt-húsz fős társasággal elindíthattuk az egészet. Úgy vélem, nagyon tehetséges embereket sikerült összeszedni, olyanok is vannak, akiket mi „neveltünk ki”, hiszen addig csak maguktól fújogattak, és végül hozzánk kerültek. A zenekarban tanárok foglalkoznak velük, hiszen oktatunk is. Tanítunk mélyrezeseket, trombitát, harsonát, klarinétot, szaxofont – gyakorlatilag minden olyan fúvós hangszert, amire szükség van a zenekarban. Van egy úgynevezett kis zenekar, ehhez iskolás gyerekeket toboroztunk, ez mostanra mintegy húsz főből áll – belőlük neveljük az utánpótlást. Szinte minden koncerten, ahol a nagyok fellépnek, ők is játszanak egy-egy számot, de volt már saját fellépésük is, hogy szokják a színpadot. Egyikük sem zeneiskolás, itt tanulnak nálunk.

– Milyen hiátus az, amit egy fúvószenekar képes betölteni egy város életében?

– Most, hogy már kialakult, látjuk, mekkora szerepe van egy ilyen zenekarnak Nagyváradon. Annak idején nem is gondoltunk ekkora dobásra, mint ami lett belőle. Szabó Ödön csak egy kis csoportot képzelt el, ami eseményeken eljátszik egy-egy indulót. Nekünk, tanároknak viszont nem ez volt a célunk, hanem az, hogy behozzuk a Nyugaton már létező szimfonikus fúvóskultúrát, ami új színt hozott a váradi palettára. Ez teljesen másfajta muzsika, mint amit az amúgy nagyon jól működő váradi filharmónia játszik, és a váradi közönség nagyon meg is szerette. Valószínű, hogy amikor nem számít már újdonságnak, akkor is támogatni fogja a publikum, mert a koncertjeinken hatalmas a siker.

– Állandóan hangsúlyozza a zenekar szimfonikus jellegét. Miért fontos ezt megjegyezni?

– Mert ez nem egy indulózenekar, nem fanfármuzsika. Ez egy ugyanolyan szintű zenekar, mint egy filharmónia, és a fúvósművek is ugyanolyan értékűek. Persze a kezdőket nem kell azonnal mély vízbe dobni, ezért van az, hogy mostanra már három zenekarunk van: egy kicsi a gyerekekkel, egy rendes szimfonikus, illetve egy úgynevezett sramli zenekar – ez a teljesen kezdőkből áll. Őket Barcsai Mónika oktatja. Velük kis polkákat, indulókat játszunk, hogy szokják meg az együtt muzsikálást, a hangszerüket. Erre is megvan az igény.

– Az alakulás óta hol mutatkozott be a csapat?

– Tavaly decemberre már összejött annyi anyag, hogy a nagy zenekarral négy művet elő tudtunk adni a városi kultúrház termében. Nagyon izgultunk, tudtuk, hogy a bemutatkozásnak jól kell sikerülnie. Utána, idén tavasszal a filharmóniában léptünk fel, amelyen először mutattuk be a Manyák Erik szerezte Varadinum-indulót. Erről a Duna Tv felvételt is készített, a DVD és a CD a Melomanban megvásárolható. Májusban a Székelyföldre mentünk – én haza, mert én székelyudvarhelyi vagyok. A szülővárosomban léptünk fel, illetve egy fesztiválon Réty községben, amely a romániai magyar fúvószene központjának számít. Arrafelé nagyobb a hagyománya a fúvószenének, szinte minden faluban van egy rezesbanda, apáról fiúra száll a hagyomány. Aztán meghívást kaptunk a németországi turnéra, Bürgebrachba, illetve Treppendorfba a Thomann-hangszeráruház meghívására – ez Európa legnagyobb hangszerboltja, amely a 20. nagyszabású nyári fesztiváljára hívott meg minket. Hatalmas felelősség volt, éreztük, hogy vannak fenntartásaik egy ismeretlen romániai fúvószenekarral szemben. Végül miután játszottunk, a szervezők is nagyon megnyugodtak, hatalmas gratulációkat kaptunk, Hans Thomann, a hangszerbolt tulajdonosa a színpadra is feljött, ami nagyon szokatlan a részéről. Manyák Erik ugyanis írt a tiszteletére egy indulót, aminek a kottáját át is adta neki, Thomann pedig azt mondta, nagyon szívesen várnak minket viszsza. Ott egyébként nem klasszikus darabokat, hanem dzsesszt, latin és soulzenét játszottunk, ami a fesztivál profiljához illett. Nem könnyű műfaj ez, főleg komolyzenéhez szokottaknak, de szerencsére az improvizatív részeket is sikerült megoldanunk Kovács László szaxofonos, elsőéves egyetemi hallgató segítségével, de többen is lehetőséget kaptak az improvizációra. Terveink szerint jövőre egy izraeli fúvósfesztiválon fogunk bemutatkozni, a versenyprogramban vennénk részt, persze ez nagyon sokba kerül, de megpróbáljuk pályázatokból finanszírozni, reményeink szerint a megyei önkormányzat támogat majd.