Túlfűtött és részletekbe menő érzékenység a kolozsvári Puccini-előadásban

A műsorra tűzött darabok között, a számos népszerű mű mellett talán mostohább helyzetben van a nézők számára kevésbé ismert Manon Lescaut, hiszen, a nagyon sokat játszott Tosca, Bohémélet, Pillangókisasszony darabok mellett – legalábbis szűkebb létkörünkben – ezt a darabot kevesebbszer mutatják be, kevesebbet beszélnek róla, tehát egyúttal természetes, hogy ily módon a nagyérdemű előtt árnyékban marad viszonylagos elhanyagoltságára okot nem adó kétségtelen értéke.

A Manon Lescaut darab Puccini harmadik operája, 1893-ban mutatták be a torinói Teatro Regioban, ezzel a darabbal a szerző egyúttal kitör az első két operája sikertelenségéből és nemzetközi elismerést nyer. Minden bizonnyal ez elsősorban a darab zenei minőségének köszönhető, hiszen Puccini igazi remeket alkot, a finoman megszőtt zenei vonalak, harmóniák gyönyörűek, magával ragadóak, a különböző figurák nagyon pontosan rajzolódnak ki, a szövegkönyv bármiféle esetlensége, hiányossága ellenére. A darab története Manon, az ártatlanságból folyamatosan lecsúszó, majd felkapaszkodni, megtisztulni vágyó kétes moralitású személyiségén vezet végig. A „romlás virágát” követi mindvégig, akár a tenger túli száműzetésbe, sőt a halálba is, az egyre inkább maga is lecsúszó és elkeseredő hűséges társa, Des Grieux, és a kettőjük szerelmét támadják meg, vagy adott esetben támogatják a további szereplők.

Manon ambivalens testvérét, Lescaut őrmestert Balla Sándor, a tehetős, kéjsóvár Géronte szerepét Szilágyi János, Edmondo diákot Bardon Tony, a kocsmáros-lámpagyújtogató szerepét Szabó Levente, az énekes szerepét Gárspárik Szilvia-Klára és az őrmestert Peti Tamás Ottó alakítja.

Annál is inkább említésre méltó alkalomról beszélünk, hiszen a kolozsvári operaházban ez év áprilisában bemutatott darab színre vitele minden kétséget kizáróan nagyon megfelelő szakmai kezekbe került. A darab rendezője a kolozsvári színpadra immár 33 éve – kisebb-nagyobb megszakításokkal – folyamatosan

Teszi ezt természetesen ezúttal is egy kitűnő csapattal, amelyből nem hiányzik a már számtalanszor közreműködő Székely László díszlettervező lenyűgöző és rendkívül monumentális színpadterve, valamint Bianca Imelda Jeremiás ragyogóan pazar és a rendezői összképhez kitűnően illeszkedő jelmezei is, melyek mind hozzájárulnak az előadás egyediségéhez. A kétségtelen sikerhez egyenrangúan hozzájárul a Horváth József vezette zenekar, az előadásban kiemelt szerepet teljesítő balettkar és kórus, de ugyanakkor az előadást háttérből megvalósító műszak is.

Mindent összeadva, ez egy olyan előadás, amelyet látni és újralátni kell. Csak remélni lehet, hogy ez a gondolat a kolozsvári közönséghez is eljut majd és a csütörtöki, november 21-i 18.30-kor kezdődő előadáson a nézőtér is a színpadhoz hasonlóan túlfűtött lesz a betöltött helyektől és az előadás vibráló hangulatától.

Szabó Mária

a szerző zenetanár, zenész

korábban írtuk

Közép-európai sorskérdéseket feszegető magyar „csodaművet” mutat be a kolozsvári opera

A magyar operajátszás legnépszerűbb művét, a Katona József drámájából és Erkel Ferenc zeneművéből készült, mindig aktuális mondanivalójú Bánk bánt mutatja be a Kolozsvári Magyar Opera Vidnyánszky Attila rendezésében.