Tízpróbások avagy kevés lom és sok érték

Székely Ervin említi jubileumi köszöntőjében azt a régi szokást, hogy egyetlen háztartásból sem hiányzott az egész esztendőre olvasnivalót, ház körüli, mezőgazdasági tanácsokat, gyerekeknek meséket, de ételrecepteket, szabásmintákat is tartalmazó „mindentudó könyv”. Érdekes módon ma, az internet világában visszatérni látszik a kalendáriumok iránti igény. Helyesebben a Nagyszalonta Kalendáriumhoz hasonló, helyhez és időhöz kötött kiadványok iránt. Mert nem biztos, hogy a Google vagy a Wikipédia helyesen tudja, ki is volt mondjuk ifj. Ercsey Sándor, Sárközi Gerő, Bagdi Sándor vagy Karancsi Sándor. A szalontaiak viszont egyrészt ismerték is a nem olyan rég elhunytakat, másrészt a régebbiekről szeretnének több, pontosabb adatot megtudni. Egyetlen példával igazolnám az elmondottakat: a 115 éve elhunyt ifj. Ercsey Sándor ügyvéd születési éveként a lexikonok 1827-et tüntetik fel, a szalontai temetőben lévő sírkövén viszont 1826. szeptember 2. szerepel.

És ha Nagyszalonta, akkor természetesen nem hiányozhatnak újabb és újabb adalékok Arany János családi tárházából: Dánielisz Endre ír a költő szüleiről és testvéreiről, és ugyancsak az ő tollából olvasható a 150 éves római katolikus gyülekezet rövid története. Mondhatni találomra emeltem ki ezt a két írást, hiszen fölösleges is külön megemlítenem az egyes hónapokhoz kötődő népi szokásokat, hiedelmeket, illetve a kertben, földeken elvégzendő munkákra való emlékeztetést. Vagy a többi évfordulós megemlékezést, a humoros történeteket, mindazt, amit a tavasszal beinduló „agrárnagyüzem” előtt szívesen olvas a városát szerető szalontai polgár. De ha úgy adódik, hogy újraolvasná, akkor azt is akárhányszor megteszi majd, legalábbis a következő évi kalendárium megjelenéséig. Anélkül, hogy unalmassá váljék.

Mert ilyen a szalontai ember, ilyen a szalontai légkör. Ahogy azt a könyv szerkesztője, kiadója, Tódor Albert írja a belső borítón: „Nagyszalonta, földi paradicsom, utolérhetetlen szellemi gazdagság és kimeríthetetlen múlt. Kevés lom és sok érték. Megmenteni való mulandóság, ahol az emberek még e nemzet tulajdonságainak múzeumai, ahol minden pillanatban találkozhatunk a nagyapával, dédapával, ahol a táj mélyén még sérthetetlen a sejtelem, és ahol minden magától értetődik. Még az is, hogy a réten a virágok beszélnek, a régi kövek életre kelnek, a régi tó mélységéből felsóhajt, és mindenütt manók és tündérek lapulnak mondába foglalva. Valóban Nagyszalonta a magyar irodalomban és a szellemi életben maga a mennyországnak a földi mása, mivel itt e maroknyi nép kultúrája különvaló és egyedi kultúra, amely itt volt és itt lesz az idők végezetéig.”

Nagyszalonta. Kalendárium 2013 – Imprimsal nyomda, Nagyszalonta, 2012. Szerkesztő: Tódor Albert