Tisztelet a „kisbetűsöknek”: a fordító munkája egyenértékű a szerzőével

Műveire hatással volt a folyamatos halálfélelem, veszélyeztetettség, fenyegetettség. Számtalanszor leírja, hogy „az írás megment a haláltól”. Élettörténetét tekintve is, terápia számára az írás, ez segít neki túlélni mindent.

„A versben minden szó óhatatlanul a helyén van, mivel kevés szóból épül a vers. Mindegyiknek nagy a súlya, és talán ez a kihívása a versfordításnak. Ugyanakkor a sikerélmény hamar bekövetkezik, mert egy ültömbe le tudom fordítani és máris kész. Ha van ihlet, azt mondanám, hogy kifolyik a tollból” – fejti ki Benő Eszter a műfordítással kapcsolatos tapasztalatait.

A fordító szerint kihívást jelentett, hogy Kunert gyakran nagyon hosszú mondatokkal operált, ebbe tömöríti a meglepetést, a váratlan elemet. És úgy fordítani ezt le, hogy meg is őrizze a mondatainak ezt a hullámzását, és szerkezetét, miközben ő is megpróbálja utolsó helyen megőrizni ezt a meghökkentő elemet. Ez a nyelv természetéből adódó probléma. A prózában is vannak kötöttségek, megvan a sajátos ritmusa a rövid mondatoknak a dinamikája, tehát nem az elbeszélés szövegéhez kell hűnek lenni, hanem az elbeszélés szelleméhez.

A műfordítás teljes mértékben kreatív tevékenység és művészi munka

mintha munkájuk valami automatikus mechanikus tevékenység lenne, mintha pusztán másolók lennének, pedig tudjuk, hogy a műfordítás teljes mértékben kreatív tevékenység és művészi munka” – kezdte a Romániai Magyar Műfordítói Lexikon ötletének bemutatóját Benő Attila nyelvész, költő, egyetemi tanár.

Hozzátette, hogy kis méretű betűvel tüntetik fel a nevüket a könyvek belső oldalán, pedig igazából egyenrangúak a szerzővel, és valamikor a 18. század végén, és a 19. század elején úgy tartották, hogy a műfordító társszerző.

Amiatt, hogy a műfordítók hatalmas tevékenysége ne kerüljön háttérbe, jött az ötlete a lexikonnak.
Elmondása szerint hatalmas mennyiségű munkáról van szó, ugyanis az ELTE-n mesteri program keretén belül, 20 hallgató fél éven át intenzíven dolgozott és az A betűs műfordítók adatainak az összegyűjtését nem tudták befejezni.

Megfeneklett, de már annyi adat gyűlt össze, nem akartál, hogy kárba menjen és akkor megszületett az ötlete a Romániai Magyar Műfordítói Lexikonjának. De kezdetben nem vették számításba a két világháború közötti időszakot, azonban ez nem tűnt teljesnek, így kiterjesztették. Ha nem teszik, kimaradt volna Dsida Jenő, Benedek Elek vagy akár Ady Endre is.

Ezek feldolgozása igazi csoportmunkát jelent. Hallgatók, könyvtárosok, egyéb kollégák is beszálltak.
A vállalkozás mértékét az a tény is érzékelteti, hogy a romániai magyar irodalomban szinte mindenki fordított. Nem tudnak olyan költőről, aki ne fordított volna.

Azért szükséges ennek a lexikonnal a létrehozása, mert olyan adatok szerepelnek benne, amelyek sehol máshol nem találhatóak meg és további kutatómunkákat is segíthet, akár más tudományterületeken belül.

Életét a magyar irodalom románra fordításának szentelte

Gelu Păteanu pikareszk jelensége volt a 60-as 70-es évek Bukarestjének. Nagy Sándor róla írt dolgozatát Tamás Csilla olvasta fel. Ebből kiderült, hogy fordított többek között Eötvös Józseftől, Karinthy Frigyestől, Veres Zoltántól, Bálint Tibortól, Németh Lászlótól, Kanyó Zoltántól is.

1978-ban a Szekuritáté mondvacsinált indokkal, drogkereskedés vádjával meghurcolta, feleségét börtönbe is zárták. Az UNESCO segítségével sikerült tisztára mosnia magát. Mivel a Szekuritáté folyamatosan megakadályozza verseinek kiadatását, lassan kezdett kiszorulni a román irodalmi életből. Dolgozott Bukarestben, Kolozsváron majd Székelyföldön. Az 1980-as évektől javarészt csak magyarul írt. Tíz évig élt Székelyföldön, majd a rendszerváltás után rengeteg fenyegetést kapott, többek között rálőttek az autójára is, így telepedett át Magyarországra – derült ki az eseményen, melyen Cseke Péter irodalomtörténész, eszmetörténész, sajtótörténész, újságíró, költő, szociográfus és egyetemi tanár személyes visszaemlékezésével zárult a kerekasztal.