Temesvár, ahol a színház kérdez

A hét közepén, a TESZT félidejéhez érve felismerhető volt a meghívott előadások egyik legfeltűnőbb közös vonása (országra és kulturális környezetre való tekintet nélkül): a közönség kimozdításának, reflektálásra, sőt gyakran cselekvésre késztetésének szándéka. Szó esik aktuális vagy közelmúltbeli társadalmi problémákról, vallási tabukról, de személyes, nézői és állampolgári pozícióinkról is – a TESZT-en nehéz semlegesnek maradni.

A fesztivál fontos (helyzet)előnye, hogy izgalmas betekintést nyújt balkáni és exjugoszláv országok színházaiba is. Láthattunk például macedón előadást az 1989-es romániai forradalom máig tisztázatlan ellentmondásairól, melyen keresztül az alkotók saját jelenükre is reflektálnak. A szarajevói Háború Színház Liszt a vénákban című előadása pedig egy családi tragédia szemszögéből beszéli el Szarajevó ostromának történetét.

Urbán András a belgrádi Bitef Színházban rendezett Az Antikrisztus rövid története című előadásával ezúttal az intézményes vallás és a személyes hit között feszülő ellentét, illetve a vallási fanatizmus mechanizmusának felmutatására vállalkozott. Súlyosan aktuális kérdésekkel találhatja szemben magát a fesztivál közönsége, amelyeknek ezekben a kelet-európai országokban – legalábbis a TESZT prizmáján keresztül nézve – fontos feldolgozási terepük a színház.

Hasonlóan jelenkori témát dolgoz fel a budapesti Forte Társulat A te országod című előadása. Horváth Csaba rendezése Tar Sándor novelláiból kiindulva, a társulat főként mozgásra alapuló színházi nyelvén, a kisember szemszögéből mutatja be a magyarországi rendszerváltás máig be nem fejezett történetét. A sarki kocsmában iszogató lecsúszott munkásosztály képe kísértetiesen ismerős, ám ezúttal nem mehetünk el félrefordított fejjel mellettük.

A bolgár Alexander Manuiloff Az állam című koncepciója roppant érzékenyen és rafináltan ébreszt rá nézői és állampolgári felelősségünkre. A koncepció megnevezés nem véletlen, hiszen itt nincs szó hagyományos értelemben vett előadásról. Előadók hiányában a nézőkre hárul a tér közepén elhelyezett borítékkupac felolvasásának feladata, melyből egy fiatal aktivista búcsúlevele áll össze. Egyénként és közösségként is felelősekké válunk az „előadás” megvalósulásáért, passzivitásunk is állásfoglalást jelent – a társadalmi szerepvállalás analógiája nyilvánvaló: az állam olyan, amilyenné mi alakítjuk.

A TESZT előadásai olykor kényelmetlenek, vagy akár nehezen emészthetőek ám a fesztivál mindezek ellenére a szó legjobb értelmében véve közönségbarát: számtalan „csatornán” keresztül hívja párbeszédre nézőit. Így például az Upor László dramaturg, műfordító által vezetett előadás utáni beszélgetéseknek nem csupán az alkotók, hanem a nézők is aktív résztvevői, akik nem riadnak vissza kérdéseik, ellenérzéseik megfogalmazásától sem egy-egy megosztóbb előadás kapcsán.

A színház előcsarnokát beborító barna csomagolópapír, azaz a TESZT-fal szintén a fesztivál egyik (interaktív) védjegyének számít. Napról-napra bővül a kreatív falfirkagyűjtemény: az előadásokról megjelenő írások és a részt vevő diákok fesztiválnaplója mellé hétvégéig még bárki odafirkanthatja véleményét, rajzolhat valamit, hozzáadhat valamit a fesztivál e sajátos lenyomatához.

Balázs Nóra