Táncházas Woodstock-álom

A csíkszeredai Barozda-koncerttel kezdődik ma az erdélyi táncház 30. születésnapját ünneplő rendezvénysorozat. Megpihenhet, ünnepelhet ön is, csapata is. Kik alkotják ezt a csapatot?

Elsősorban az a néhány ember, akikkel dédelgetni kezdtük a találkozó gondolatát. Aztán a menet közben verbuválódott nagy csapat, közel száz önkéntes, akik a táncházasok felkutatásában segítettek. Az első felhívásunkat májusban indítottuk útjára, azóta több mint 350-en vagyunk az erdélyi táncházas-levelezőlistán, és közel 2300 táncházas nevét lehet olvasni a www.erdelyitanchaz.ro című honlapunkon.

Miért tartotta fontosnak felkutatni valamennyi táncházast?

Régi álmom ez a számvetés: vajon mekkorára terebélyesedett a facsemete, amit az 1970-es évek végén ültettünk el? Hány erdélyi táncházas lehet? Valahogy mindegyikükre kíváncsi voltam. Nemcsak azokra, akik a nagyvárosokban jártak táncházba, hanem azokra is, akik kis településeken adták át tudásukat. Úgy érzem, tiszteletet érdemelnek ők, kik küszködve, gépzenére, akár tíz embernek tanították a széki lassút. Mint ahogy mást kíván az, ha a kolozsvári Báthory-gimnáziumban tanítasz magyart, vagy ha titokban lopod vissza az anyanyelvet egy eldugott moldvai faluban. A táncházban nem számít, kinek mi a foglalkozása, van köztünk író és színész, orvos és vállalkozó, politikus és püspök. Összetartozunk a népzenében és -táncban. Elenyészően kevesen kötöttek közülünk vegyes házasságot, és sokunknak van táncházas gyereke. A táncház ma az a hely, ahol a „veteránok” együtt buliznak a gyerekeikkel.

Hogyan sikerült a nyomukra bukkanni?

Embert próbáló munka volt, levelek és telefonbeszélgetések százával, egyeztetésekkel, listaíró kalákákkal. Csak az összesítésen hetek óta dolgozunk. A lista nincs lezárva, egyre érkeznek az újabb nevek és kiegészítések. „Kicsi a világ, de a miénkben nagyon sokan vannak” – mondta Török Zoltán, levelezőlistánk ötlet- és rendszergazdája. És a kicsi világunkból nagyon sokan vállaltak feladatot azért, hogy megtaláljuk a többieket, egymást. Így az is barátunkká lett, akit korábban alig ismertünk. A táncházat legtöbbször letudják azzal a mondattal, hogy a zenészek húzzák a talpalávalót, a táncosok ropják a táncot. Ezért is fontos, hogy mi magunk összegezzünk: ki mikor és hol muzsikált, tanított, táncolt. Ki kinek adta tovább a tanultakat, miért és milyen áron? Mi, „veteránok” még jól emlékszünk a kezdeti időkre, a fiatalabbaknak pedig a máról szól a számvetés. Így, majdan, az ötvenéves ünnepet szervezőknek csak hozzá kell tenniük a maguk feljegyzéseit.

Mi adott erőt ehhez a munkához?

A számtalan vallomáslevél. Ahogy sorra nyíltak meg a szívek, mert legtöbben nem csupán neveket küldtek, de életükről is beszámoltak. Mindig akadt jó szó, biztatás. Naprakészen kezdtünk tudni egymásról: idegenekből jó ismerősök lettek, ismerősökből barátok. Közben kitaláltuk a világ első néma rádióját is a világhálón, a Szabad Madár Rádiót. Mert ha leírom, hogy Erdélyország az én hazám, minden „kedves hallgatónkban” ugyanaz a dallam szólal meg. Sok humorral, nevetéssel jóízűen „beszélgetünk”. És ha bajok-gondok adódtak, helytállással bizonyított a csapat. A közel öt hónapnyi szervezés alatt magam is alázatot tanultam általuk. Érettük. Erősödtünk összetartozásban.

Mit hozhat ez az ünnep?

Azt, hogy az emberek mulassanak, találkozzanak egymással. Szoktuk mondani a zenészeimmel: a jó buli ott van, ahol csináljuk. Sok helyütt úgy és azért írtak-szóltak a találkozónkról, mert olyan jól hangzott, hogy ezrek gyűlnek össze Csíkszeredában. Nem az a lényeg, hogy hányan leszünk, hanem hogy lehetőleg valamennyi erdélyi táncházas tudjon róla: azt szerettük volna, ha mindannyian együtt ünnepelünk. És aki valamiért most nem tud eljönni, számoljon azzal, hogy hozzánk tartozik, és a továbbiakban számítunk rá! Mert hiszünk abban, hogy az elkövetkezendőkben lesz olyan találkozónk, ami nem kötődik valamilyen ünnephez. Ahol csak mi kötődünk egymáshoz. Amolyan táncházas-Woodstockról álmodunk.

Mi a táncház? Szórakozás vagy életforma?

A táncházban ma is szólni lehet egymáshoz, felfedezni a másik embert. Öröm, ha ebben a rohanó, rideg, szótlan-sótlan mában tartozni lehet valahova. Ehhez a hangos, bolond, sokszínű, ízes beszédű nagycsaládhoz. A zene feszültséget old, a tánc nyitottabbá tesz emberi kapcsolatokra. A táncházban elfeledheted vagy megoszthatod a gondokat. A táncházra rábízhatod a gyermekedet. Egyszer, ha eljön az ideje, megkérdezem a megszállottabbját, kinek miért fontos a táncház, s ha megérem, könyvet írok belőle. Nekem azért fontos, mert 30 éve, mióta táncházas vagyok, soha nem voltam magányos. 

Prezsmer Boglárka