Fotó: Facebook/Sardar Tagirovsky
A 20. század új irányzatai nagyon fontosak, viszont nem elegek ahhoz a varázslathoz, ami a színpadon és a kulisszák mögött történik – vallja Sardar Tagirovsky színházi rendező, aki szerint a szakma egyik csúcsa, hogy megfeledkezik önmaga szakmaiságáról. Az évekig Sepsiszentgyörgyön, jelenleg Szatmárnémetiben dolgozó színházi szakembert az oroszországi Kazanyból sodorta a szél Erdélybe, ahol különböző színházi módszerekkel is kísérletezik. Az ide vezető útról és a rendezői szakma kulisszatitkairól mesélt a Krónikának.
2021. augusztus 22., 21:012021. augusztus 22., 21:01
– Oroszországban született, hogyan vezetett az útja Kazanyból Magyarországra, majd Erdélybe?
– A szüleimnek munkát ajánlottak Magyarországon, ahol 6 évesen beírattak iskolába és 16 éves koromig párhuzamosan éltem ott és Oroszországban egyaránt. A gimnázium után a Shakespeare Színművészeti Akadémia színész szakán diplomáztam, illetve a Budapest Bábszínházban tanultam és dolgoztam bábszínészként. Különböző munkák mellett Olaszországban és Magyarországon a Sztanyiszlavszkij-Strasberg módszert tanulmányoztam Paolo Antonio Simioni olasz színész-rendező mellett, akivel mai napig is szoktunk együtt dolgozni. Közben felvettek a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rendező szakára, Bocsárdi László osztályába. Így vezetett az utam Erdélybe.
– Az, hogy színészetet, bábszínészetet tanult, mielőtt rendező lett volna, és a Sztanyiszlavszkij-Strasberg módszert tanulmányozta, mennyire segíti a rendezői munkáját? Ezáltal több szemszögből is meg tudja közelíteni a munkafolyamatot?
– Volt, amikor nagyon segített, de néha összezavart. Számomra azért volt jó a tréninggyakorlatok megtapasztalása a különböző mestereknél, mert rájöttem, hogy a Sztanyiszlavszkij-Strasberg módszerrel és a Meyerhold technikán alapuló, Alekszej Levinszkij által megformált módszerrel is ugyanúgy el tudok jutni a belső magig, egy bizonyos idegállapotig. A mi szakmánkban fontos a nyitottság, hogy több úton tudjunk megközelíteni valamit.
Szerintem ezek nagyon fontosak, viszont ez nem elég ahhoz a varázslathoz, ami a színpadon és a kulisszák mögött történik. Amikor nincs ihlet, a módszerek irányából is meg lehet közelíteni a munkafolyamatot. Sokat tanulmányoztam a lenyomatai alapján Csajkovszkij zeneszerzőt, aki szerint akkor is kell tudni zenét írni, amikor nincs ihlet. Ez ránk is igaz: amikor nem találjuk a „varázslatot”, akkor nem szabad erőltetni a munkát, kicsit meg kell állni, de vannak esetek, amikor a módszereken keresztül találjuk meg önmagunkat, aztán ismét előjön az ihlet és elfelejthetjük a technikát.
Fotó: Facebook/Sardar Tagirovsky
– A kísérletezés, az alternatív színházi módszerek alkalmazása áthatja a munkáját, számos workshopnak a szervezője, társszervezője is. Mi az, amit kutat ezek által?
– Engem nagyon érdekel, hogy ez a szerkentyű, amit agynak hívunk, mennyi mindenre képes. Kettős viszonyom van ezzel kapcsolatban, mert az utóbbi időben leterhelődtem, és nem tudtam minden alkalommal megnyitni a szívem. Ezen változtatnom kell, hogy szenvedélyesebben tudjam végezni a munkám. A kurzusok és tréningek alatt sokat tanultam. Általuk tapasztaltam meg, hogy milyen ránézni egy jelenetre, egy előadásra és elfelejteni, hogyan csináltam. Nekem az a fontos, hogy belefeledkezzem a pillanatba. Biztos mindenkivel előfordult gyerekként, hogy szaladt a mezőn vagy egy téren, parkban érezve a napfényt az arcán, ami örömmel töltötte el.
A szakma és a gyermeki szenvedély együtt jár, mert a tréningek során azt szeretném elérni, hogy a színészeim játsszanak, ne eredményekben gondolkodjanak. A munka során szükség van a gyermeki szempontra, hogy hinni tudjunk abban, hogy létezik a varázslatok világa. A szakma egyik csúcsa a mi esetünkben, hogy megfeledkezik önmaga szakmaiságáról.
– Sepsiszentgyörgyön több fontos előadást is rendezett, melyeket számos díjjal tüntetett ki a szakma. Milyen volt Bocsárdi Lászlóval, a számos neves színészt felvonultató szentgyörgyi társulattal együtt dolgozni?
– Életre szóló élmény volt. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem harmad-
éves végzőseként a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatával rendeztem meg a Meggyeskertet vizsgaelőadásként. Ezután jött az Úrhatnám polgár, Zongota, Chioggiai csetepaté és végül a Lüszisztraté. A munkafolyamatok alatt számos színésszel voltak „nagy találkozásaim”.
– Milyen tervekkel, célkitűzésekkel érkezett a szatmárnémeti társulathoz?
– Nem voltak célkitűzéseim, amikor megérkeztem. Bessenyei Gedő István, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának művészeti igazgatója látott tőlem két előadást, és meghívott rendezni. Itt is nagyon jó színészekkel dolgoztam és találkoztam. Egyre jobban megismerjük egymást, és valószínűleg egy év múlva ismét együtt fogunk dolgozni.
– Idén is több fesztiválra megy a társulat az Ön által rendezett Raszputyin című előadással. Hogyan esett a választása Szőcs Géza drámájára, mennyire jelent kihívást egy kortárs szerző darabját színre vinni?
– Nem volt nehéz, mert nagyon inspiráló volt ez a közeg, és éreztem, hogy biztonságos kezekben vagyok. A Raszputyint Bessenyei Gedő István ajánlotta. Furcsa helyzet volt, mert ismertem a drámát, amit csak Oroszországban és Olaszországban mutattak be eddig. Szőcs Géza darabját megcsináltuk Paolo Antonio Simioni mesteremmel is Rómában. Én segítettem a színészeknek, hogyan mozgassák a bábot. Hiszek abban, hogy nem minden történik véletlenül, ezért egyből igent mondtam a Raszputyin megrendezésére a szatmári társulattal.
– Mekkora kihívást jelentett a Csongor és Tünde színrevitele, hiszen egy klasszikus darabról van szó, ráadásul az előadás a pandémia közepette született. Mennyire lehet még üzenni ezzel a fiataloknak, hogyan lehet egyáltalán megszólítani őket?
– Ez az előadás kicsivel hosszabb mint négy óra. Azt érzem, hogy a világ nagyon felgyorsult, és ezzel muszáj szembemenni. Nagy kihívás volt a Csongor és Tünde megrendezése. Egyrészt, mert nem ezzel a darabbal készültem, másrészt a Covid-megbetegedések miatt több alkalommal abba kellett hagyni a próbafolyamatot. Életem egyik legnehezebb munkája volt, néhány színész tartotta bennem a lelket. Formailag nagyon izgalmas lett, Kupás Anna díszletének és jelmezeinek, Szabó Franciska koreográfiájának, valamint Bakk Dávid László zeneszerző munkájának köszönhetően lett ilyen komplex. Istivel (Bessenyei Gedő István) pedig rendhagyó módon kerestük és alakítottuk a szöveg és a drámai költemény jellegét. Ebben a folyamatban kollektív módon segített néhány színész is. Olyan formanyelv alakult ki, mely új köntösben mutatja meg a Csongor és Tündét.
– Milyen tervei vannak a következő időszakra?
– Egy olyan évad következik, amikor többet leszek Magyarországon, mint Erdélyben. Augusztus elejétől a debreceni Csokonai Színházban a Kaméliás hölgyet próbáljuk, Oroszországban, Kazanyban a Képzelt beteget, a szegedi Kövér Béla Bábszínházban a Borsszem Jankó bábelőadást rendezem, ami újabb kihívás lesz, az évad végén pedig Szombathelyen a Sirályt viszem színre. Jövő nyáron a gyerekkoromat feldolgozó drámám alapján a Film című előadást „kell” megcsinálnom, amit már fél éve elkezdtünk próbálni, de a járvány miatt le kellett állnunk. Emellett Mrożek Mulatság című drámája is jövő nyárra van betervezve. A Harag György Társulattal is készül valami, de az még egyeztetés alatt. Ez egy sűrű évad lesz.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.
A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.
Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!