Sardar Tagirovsky rendező Erdélybe vezető útjáról, a színházcsinálás módszereiről, kihívásairól

Szerintem ezek nagyon fontosak, viszont ez nem elég ahhoz a varázslathoz, ami a színpadon és a kulisszák mögött történik. Amikor nincs ihlet, a módszerek irányából is meg lehet közelíteni a munkafolyamatot. Sokat tanulmányoztam a lenyomatai alapján Csajkovszkij zeneszerzőt, aki szerint akkor is kell tudni zenét írni, amikor nincs ihlet. Ez ránk is igaz: amikor nem találjuk a „varázslatot”, akkor nem szabad erőltetni a munkát, kicsit meg kell állni, de vannak esetek, amikor a módszereken keresztül találjuk meg önmagunkat, aztán ismét előjön az ihlet és elfelejthetjük a technikát.

A szakma és a gyermeki szenvedély együtt jár, mert a tréningek során azt szeretném elérni, hogy a színészeim játsszanak, ne eredményekben gondolkodjanak. A munka során szükség van a gyermeki szempontra, hogy hinni tudjunk abban, hogy létezik a varázslatok világa. A szakma egyik csúcsa a mi esetünkben, hogy megfeledkezik önmaga szakmaiságáról.

– Sepsiszentgyörgyön több fontos előadást is rendezett, melyeket számos díjjal tüntetett ki a szakma. Milyen volt Bocsárdi Lászlóval, a számos neves színészt felvonultató szentgyörgyi társulattal együtt dolgozni?

– Életre szóló élmény volt. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem harmad-
éves végzőseként a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatával rendeztem meg a Meggyeskertet vizsgaelőadásként. Ezután jött az Úrhatnám polgár, Zongota, Chioggiai csetepaté és végül a Lüszisztraté. A munkafolyamatok alatt számos színésszel voltak „nagy találkozásaim”.

– Milyen tervekkel, célkitűzésekkel érkezett a szatmárnémeti társulathoz?

– Nem voltak célkitűzéseim, amikor megérkeztem. Bessenyei Gedő István, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának művészeti igazgatója látott tőlem két előadást, és meghívott rendezni. Itt is nagyon jó színészekkel dolgoztam és találkoztam. Egyre jobban megismerjük egymást, és valószínűleg egy év múlva ismét együtt fogunk dolgozni.

– Idén is több fesztiválra megy a társulat az Ön által rendezett Raszputyin című előadással. Hogyan esett a választása Szőcs Géza drámájára, mennyire jelent kihívást egy kortárs szerző darabját színre vinni?

– Nem volt nehéz, mert nagyon inspiráló volt ez a közeg, és éreztem, hogy biztonságos kezekben vagyok. A Raszputyint Bessenyei Gedő István ajánlotta. Furcsa helyzet volt, mert ismertem a drámát, amit csak Oroszországban és Olaszországban mutattak be eddig. Szőcs Géza darabját megcsináltuk Paolo Antonio Simioni mesteremmel is Rómában. Én segítettem a színészeknek, hogyan mozgassák a bábot. Hiszek abban, hogy nem minden történik véletlenül, ezért egyből igent mondtam a Raszputyin megrendezésére a szatmári társulattal.

– Mekkora kihívást jelentett a Csongor és Tünde színrevitele, hiszen egy klasszikus darabról van szó, ráadásul az előadás a pandémia közepette született. Mennyire lehet még üzenni ezzel a fiataloknak, hogyan lehet egyáltalán megszólítani őket?

– Ez az előadás kicsivel hosszabb mint négy óra. Azt érzem, hogy a világ nagyon felgyorsult, és ezzel muszáj szembemenni. Nagy kihívás volt a Csongor és Tünde megrendezése. Egyrészt, mert nem ezzel a darabbal készültem, másrészt a Covid-megbetegedések miatt több alkalommal abba kellett hagyni a próbafolyamatot. Életem egyik legnehezebb munkája volt, néhány színész tartotta bennem a lelket. Formailag nagyon izgalmas lett, Kupás Anna díszletének és jelmezeinek, Szabó Franciska koreográfiájának, valamint Bakk Dávid László zeneszerző munkájának köszönhetően lett ilyen komplex. Istivel (Bessenyei Gedő István) pedig rendhagyó módon kerestük és alakítottuk a szöveg és a drámai költemény jellegét. Ebben a folyamatban kollektív módon segített néhány színész is. Olyan formanyelv alakult ki, mely új köntösben mutatja meg a Csongor és Tündét.

– Milyen tervei vannak a következő időszakra?

– Egy olyan évad következik, amikor többet leszek Magyarországon, mint Erdélyben. Augusztus elejétől a debreceni Csokonai Színházban a Kaméliás hölgyet próbáljuk, Oroszországban, Kazanyban a Képzelt beteget, a szegedi Kövér Béla Bábszínházban a Borsszem Jankó bábelőadást rendezem, ami újabb kihívás lesz, az évad végén pedig Szombathelyen a Sirályt viszem színre. Jövő nyáron a gyerekkoromat feldolgozó drámám alapján a Film című előadást „kell” megcsinálnom, amit már fél éve elkezdtünk próbálni, de a járvány miatt le kellett állnunk. Emellett Mrożek Mulatság című drámája is jövő nyárra van betervezve. A Harag György Társulattal is készül valami, de az még egyeztetés alatt. Ez egy sűrű évad lesz.