Rendhagyó módon mutatták be Markó Béla verseskötetét Kolozsváron

 A színház stúdiótermében megtartott nem szokványos könyvbemutatón – melyen a szerző és Visky mellett Tompa Gábor színházigazgató, Hajdú Áron, a szonettkötetet megjelentető Bookart könyvkiadó vezetője, és Láng Zsolt író, a Látó folyóirat szerkesztője, a Bookart munkatársa is jelen volt – Visky elmondta: Markó Bélát annak idején nem politikusként, hanem költőként ismerték meg, és most is így tartják számon. A beszélgetés alaphangját egyébként éppen a kötet néhány szonettje adta meg, hiszen Salat Lehel rendezésében a közönség hegedűjáték által kísért szavalatokat hallgathatott meg.

Láng Zsolt szerint – aki, mint mondta, „mostanában kezdi felfedezni Bélát” – a kötet alaphangulata drámai. „Szinte minden sorában dráma, küzdelem érzékelhető” – mondta az író.

A 114 szonettet tartalmazó kötet anyaga egyébként 2009 júliusától 2010 februárjáig íródott, és ez a gyorsaság azért is meglepő, mert korábban Markó, saját bevallása szerint mintegy tíz évig egyáltalán nem írt verset. Ráadásul Visky szerint a versek pontos keltezése egyfajta naplójelleget kölcsönöz a könyvnek, összevetve a Markó közéleti szerepét rögzítő sajtóhírekkel, pontosan lehet tudni, hogy aznap, amikor egy-egy szonett megszületett, mi történt a szerzővel.

Markó egyébként azt is elárulta, hogy a kötet anyagának lezárása óta sem apadt a versírói kedve, hiszen akár egy újabb kötetet is kiadhatna az azóta összegyűlt szonettekből, és majdnem ugyanennyi haikut is írt. A „bő termés” ellenére mégis az irodalomba való „óvatos visszatérésről” beszélhetünk, hiszen a tíz éves szünetet nem egyből szonettek szakították meg, Markó gyermekversekkel jelentkezett először a kihagyás után. Láng Zsolt éppen a költői nyelv titokban való, rejtett fejlődését találta érdekesnek, azt, ahogy tíz év után valaki ismét elkezd írni. Markó ezzel kapcsolatban elmondta, hogy, amikor az 1980-as években felhagyott az írással, a költők még előszeretettel használták a pátoszt, bár már az irónia is megjelent a versekben.

Ha a mostani szonettek „korszerűtlennek” tűnnek majd egyesek számára, az azért van, mert amikor újrakezdte az íást, akkor nem a most divatos költészeti irányzatok szabályai mentén tette, hanem saját múltjához viszonyította a mostani próbálkozásokat, megpróbálta valamiképpen összekötni a tíz éve elszakadt fonalat.

Tompa Gábor Markó korábbi szonettjeiről írott kritikájából olvasott fel a közönségnek. Markó arról is beszélt, hogy szonetteket annak idején szabadversek után kezdte el írni, és Erdélyben szokatlan volt ez a váltás. Elmondta: a szonett az egyik legzártabb versforma, hiszen még a hossza is meg van határozva, ő pedig kíváncsi volt, hogy emellett a kötöttség mellett mennyire tud szabadon gondolkodni, azaz „a szonett gyűri-e maga alá őt, vagy fordítva”. A szerző a beszélgetést követően dedikált is a közönségnek, a könyv kapcsán kibontakozott „beszélgetés egy szerző körül az irodalomról” – amint Visky András fogalmazott – pedig nem volt egyedi alkalom, hiszen a egy tervezett sorozat első állomása volt a találkozás. n Varga László