Régi mozdulatok misztikuma – Interjú Both Józseffel, az Ördögtérgye vezetőjével

– Hogyan jutott el az Ördögtérgye Néptáncegyüttes a gyimesi témához?

– A gyimesi hagyomány mindig is a szívünk csücske volt, már 10 évvel ezelőtt foglalkoztunk vele. Volt egy koreográfiánk, amelyet az akkori együttes tagjai is nagy lelkesedéssel fogadtak. Nem
könnyen emészthető tánc, elég nagy munka, amíg élvezhetővé kezd válni, de sokat dolgoztunk vele, és a sok munka el is érte célját, mert lett egy erős produkció akkoriban, ami jó pont lett az együttes életében. Viszont az is közrejátszott, hogy itt a környéken, Kolozsváron nem igazán foglalkozott senki ezzel a tánccal, éppen ezért nem is olyan kedvelt, hiszen kevesen ismerik.

– A jelenlegi csapat nagy részének is újdonság ez a stílus. Ők hogyan találkoztak vele?

– Igen, mert cserélődik a csapat, egyetemisták frissítik a táncegyüttest, de mégsem szeretnénk évente, kétévente ugyanazt a műsort létrehozni új tagokkal. A jelenlegi csapat nagy részének ez az első találkozása a gyimesivel, viszont vannak régebbi tagok is, akiknek volt alkalmuk egy nyertes pályázat révén ellátogatni a Gyimesekbe, körülbelül három-négy éve.

Emellett olyan szerencsésen jött össze minden, hogy tavaly nyáron az edzőtáborunkat is a Gyimesekben Kósteleken tudtuk tartani, illetve az is fontos, hogy egy hónapja részt vettünk egy találkozón Borospatakán, ahol öreg adatközlőket hívtak össze. Ezek a találkozók nagyon fontosak, ott kell lenni a hagyomány őrzői között, beszélgetni kell velük, minden alkalmat kihasználni, amikor ilyen tiszta forrásból láthatjuk a néphagyományokat. Most érződik a táncosainkon valami, talán az a legjobb kifejezés, hogy íze lett a táncuknak.

– Nem olyan rég kezdett el az együttes egész estés műsorokat tartani – a gyimesi műsor is ilyen lesz. Mennyi időt igényel egy-egy ilyen produkció előkészítése?

– Arra törekszünk, hogy kétévente legyen új műsor, amelyet egy évig viszünk.

– És mi alapján választja ki az oktatót, koreográfust egy új táncanyaghoz, műsorhoz?

– A koreográfus választásában figyelembe veszem, hogy felfogása közel legyen az enyémhez, a csapatéhoz. Szeretek olyan emberekkel dolgozni, akik a táncot alaposan szeretnék tanítani. Semmiképp sem az a lényeg, hogy valami összedobott show-műsor legyen a végeredmény. Az emberek kiválasztásában az is jelentős szempont, hogy legyen bennük egyféle csapatkovácsoló erő, mert nekem nagyon fontos, hogy a csapatom jótékony hatású folyamatokon menjen keresztül.

Éppen ezért olyan szakembereket szoktunk hívni, akik minőségi munkát végeznek, így Orza Călin rendezte például a Ki mint veti táncát, és az említett okok miatt állítja össze Sára Ferenc a Gondolatok a régiekről... című mostani produkciót. Ő nagyon benne van a gyimesi táncokban, de ez nem is csoda, hiszen feladta a városi életét azért, hogy kiköltözhessen Gyimesbe.

– Ön dolgozott már együtt Sára Ferenccel?

– Igen, még a csíkszeredai Hargita táncegyüttesben. Már ott is nagyon tetszettek a Feri által összeállított műsorok. Tudtam, hogyan dolgozik az emberekkel, hogy milyen elvei vannak. Azt is tudtam, hogy kicsit kockázatos lesz, mert nem is sejtetettem, hogyan fog reagálni rá a csapat, de hál’ istennek, meglátták az embert a nagy, szúrós kerítés mögött, amit maga körül fel szokott építeni, és első perctől jó hangulatban teltek a próbák.

– Sokszor említi a felfogását, az elveit. Milyen elvek mentén érdemes vezetni egy táncegyüttest manapság?

– A falu emberéről fontos tudni, hogy nem azért táncolt, mert muszáj volt, hanem mert ez volt az egyetlen szórakozási lehetősége a munka után. Ez az, amit ez a felfogás takar. De a népi tánckultúra nemcsak a mulatság, a szórakozás, mert nem ennyiből áll az élet, hanem ott van a másik véglet is: a gyász. A kettő között nagyon széles a paletta, és ezt táncban mind ki lehet fejezni. Nem egyszerű ilyen érzéseket közölni a nézőkkel, ha a csapat nincs megfelelő hangulatban, akkor nem biztos, hogy a kívánt hatást éri el. Ez esetben nagyon rossz tud lenni egy ilyen műsor, viszont ha a táncosaink megfelelően sugározzák az érzést, akkor közeli az út a közönséghez.

– A régi bálok, mulatságok struktúrája a színpadon is működik?

– Igen, ha fel tudjuk tölteni saját érzésekkel. Egy falusi közösség kitermelte azt a formát, ami a legemberközelibb. A mozdulatokra érvényes, hogy az egésznek van egy természetes folyamata, természetes belső energiákat szabadítasz fel vele, hogyha úgy csinálod, ahogy kell. Nem azért ragaszkodom én ezekhez a formákhoz, szerkezetekhez, mert hagyományt őrzünk, persze az is fontos, de nemcsak azért bulizok egy jót, mert hagyományt akarok őrizni, hanem azért, mert jól érzem magam bulizás közben.

– Visszatérve a gyimesi táncra, mi az a misztikum a gyimesi körül, ami miatt olyan kevesen mernek hozzányúlni?

– Minden táncban megvan a misztikum, csak alaposan el kell mélyülni benne, hogy ezt megsejtsük. Egy mezőségit eltáncolhatsz úgy is, hogy végigsuhansz ötven figurán, de igazából nem érzed, miről is kellene hogy szóljon az a tánc, és el lehet úgy is táncolni, mint az öregek: három-négy figurával, amelyet ők hatvan éven keresztül táncolnak. Itt rejlik a misztikum, mert képesek azt a pár figurát úgy eltáncolni, hogy az állad leesik. Ez azért lehet, mert egy ilyen táncban nemcsak figurák vannak, hanem a mozdulatok mögött egy egész élet és annak a tapasztalata, ami átsüt az egészen. Ez a misztikum benne van tehát mindegyik táncban, a gyimesi zenéjének egyszerűen más a hangzásvilága.

Stanik Bence