Prózaírók nyílt magánbeszélgetésen

Szilágyi István viszont soha nem verselt, sőt még az írás műveletét is „rühellte”, de mikor első gyermeke megszületett, megverte a kórház portását, és írt egy prózaverset – többek között ilyen izgalmas részletek tehetnek arról, hogy a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban tartott író-olvasó találkozó már a kezdeti percektől kliséket mellőző, oldott, hangulatos beszélgetéssé alakult át – a meghívottak rendhagyó módon nem is olvastak fel műveikből. A marosvásárhelyi könyvvásárról érkező szerzőket Vida Gábor író, a Látó prózaszerkesztője faggatta, a telt házas közönség előtt a válaszokból meglepő vallomások bontakoztak ki. A beszélgetés egyik legizgalmasabb szála is Vida kérdéséhez fonódott: befolyásolja-e egy mű életét, ha alkotójáról kiderül, hogy együttműködött a titkosszolgálattal? Bodor szerint külön kell választani az alkotót a műtől, a tehetség ugyanis nem mindig párosul a jellemmel, az alkotásnak pedig önálló élete van, miután a szerző megszenvedett érte. Szilágyi István és Bánki Éva úgy vélte, az alkotó sorsa árnyalhatja a művet, a szerző személyiségének ismerete értelmezési többletet jelenthet az olvasó számára.

Bánki Évával, Bodor Ádámmal és Szilágyi Istvánnal a találkozó után készítettünk villáminterjút.

Bodor Ádám: örökségül kapott kiszolgáltatottság

– Műveinek alaphangulata a kiszolgáltatottság. Máig aktuális az ön számára ez az érzés?
– Természetesen. Főleg Európának ezen a táján, ahol – és ahogyan – élünk, ez az érzés, azt hiszem, még sokáig bennünk marad. A kiszolgáltatottság érzése egyrészt öröklött, másrészt a környezetünktől szerzett. Érzelmileg, szemléleti oldalról is folyamatos része az életünknek.
– Ennek tükrében hogy viszonyul az politikához?
– Egyetlen szóval: sehogy. Igyekszem magam távol tartani, úgy érzem, a politikához való viszonyulásunk 1989 után befejeződött.
– A több mint 60 magyar író életművét a világhálón szabadon elérhetővé tevő Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. Mennyire tartja fontosnak a szépirodalom népszerűsítését?
– Az ember, ha szereti a szakmáját, a hivatását, természetesen annak örül, ha munkájának eredménye minél szélesebb rétegekhez eljut. Természetesen én is követem műveim útját. Azt, hogy tíz évvel ezelőtt megalakult a Digitális Irodalmi Akadémia, nagyon fontos lépésnek érzem, mert így elektronikus úton bárki hozzáférhet irodalmi alkotásokhoz, és az azokhoz kapcsolódó irodalmi anyagokhoz.

Bánki Éva: különböző világok párbeszéde

– Esőváros című regényét a főhős, egy férfi meséli. Akkor ez „női” regény, vagy sem?
– Távol áll tőlem a hagyományos női vallomásos próza, ahol egy nő leírja, milyen örömök érték, kik bántották meg. Az én regényemben egy cinikus, de szerelmes férfi meséli el a számára mindig elérhetetlen nő, a sógornője történetét. Ebben a nézőpontváltásban tudtam humoros és érzelmes lenni. Az Esőváros különböző világok párbeszédén alapul, és ebből az egyik egy hangsúlyozottan zárt női világ.
– A regényben hangsúlyos elem az okkultizmus témája. Mi ennek a magyarázata?
– A témához való viszonyulásom kettős: a babonáktól irtózom. Másrészt örököltem a másik világ iránti tiszteletet a nagyanyámtól. Egy olyan modern tiszteletet, amibe csúfondárosság is keveredik. Nehéz ebben a világban komolyan állást foglalni a másik világ létezése mellett.

Szilágyi István: hátizsákos kirándulások a múltba

– Regényei „időgörbék” végpontjaiban, történelmi korokban játszódnak. Amikor a múltról ír, oda menekül?
– Kézenfekvő válasz lenne, hogy igen. Másrészt viszont minél meszszebb szaladok vissza az időbe, és el a térbe, annál szabadabbnak érzem magam. Az olvasó nem tud ellenőrizni. Az utóbbi másfél évtizedben úgy éreztem jól magam, ha elszaladok abból a világból és korból, amelyben élünk. Ez elsősorban a Hollóidő című regényre érvényes, hiszen az olyan városban játszódik, ahol soha nem voltam, viszont oda és abba az időbe jól el tudtam képzelni a történeteimet.
– Precízen munkált mondatokat társít hajlékony meseszövéssel. Amikor ír, tudatosan próbál az olvasói kedvében járni?
– Mostanában igen, de a régebbi Agancsbozót esetében például ez nem áll. Ott teljesen önkényesen bántam a történetemmel, és sajnos nem voltam tekintettel a lehetséges olvasókra. Lehet, hogy ma azt a történetet valamivel oldottabban írnám. Akkor volt bennem írói önzés is: ha akartok, gyertek velem, ha nem, akkor tegyétek le a hátizsákot. Korábbi novelláim és a Kő hull apadó kútba esetén biztos voltam, hogy azokat mindentől függetlenül – meg kell írni.