
A Prométheusz'22 című, pénteken bemutatandó koprodukció alkotói kolozsvári, konstancai és ljubljanai művészek
Fotó: Tóth Gödri Iringó
Ókori dráma adaptációját viszi színre a Kolozsvári Állami Magyar Színház a Konstancai Állami Színházzal és a ljubljanai teátrummal közösen. A Tompa Gábor rendezte Prométheusz’22 Aiszkhülosz drámáján alapszik, a mának, a máról szól és egyúttal tisztelgés Samuel Beckett előtt. A három társulat művészei kedden sajtótájékoztató keretében meséltek a munkafolyamatról.
2022. június 28., 17:032022. június 28., 17:03
2022. június 28., 17:042022. június 28., 17:04
Három színház közös munkájának eredményeként született, születik meg a Prométheusz’22 című előadás, melynek bemutatóját pénteken tartják a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. A koprodukciót a Konstancai Állami Színházzal és az SNT Drama Ljublajanával közösen alkotta meg a kolozsvári teátrum Tompa Gábor rendezésében. Az előadást szombaton és vasárnap is meg lehet majd tekinteni.
Tompa Gábor, a kolozsvári színház igazgatója elmondta, hogy a Katasztrófa elnevezésű projektben összesen 16 európai színház dolgozik 7 koprodukción; lényege, hogy visszatérjenek a színház antik alapjaihoz úgy, hogy azt a mához igazítsák.
arról, hogy a digitalizáció, a közösségi média korában, amikor könnyű manipulálni, álhíreket terjeszteni, az értelmiség feladata az objektivitás megőrzése, a tudás továbbadása – ahogyan Prométheusz is megosztotta az emberekkel a tüzet.
Fotó: Tóth Gödri Iringó
A három társulat közös produkciójának rendezője Tompa Gábor, munkatársa Erwin Șimșensohn, a Konstancai Állami Színház igazgatója. Igor Somobor, aki a SNT Drama Ljublajana igazgatója volt évekig, a darabban színészi szerepben tűnik fel, ő játssza a címszerepet. A három társulat színészei egyaránt szerepelnek a darabban: azok kivételével, akik az istenek alakítják – akik angolul beszélnek –, mindenki az anyanyelvén játszik.
Mint elhangzott, igencsak nehéz szöveg, mivel se magyarul, se románul, se szlovénul nincs a drámának mondhatni modern fordítása, a darab Samuel Beckett Katasztrófa című művének feldolgozásával, beledolgozásával egészült ki.
Fotó: Tóth Gödri Iringó
Igor Somobor, aki a 2016-es Interferenciák Fesztivál alkalmával már megfordult a kolozsvári színház színpadán, kiemelte, hogy amikor a darabot kiválasztották a projektbe, akkor még nem zajlott a közelben egy háború, de így, a jelenlegi események kontextusában fontos kiemelni Prométheusz története kapcsán a szeretetet, hiszen szeretetből adja az embereknek a tüzet.
Erwin Șimșensohn megköszönte, hogy Tompa Gábor a konstancai színházat választotta a munkára, kiemelve, hogy kolozsvári színház a romániai és az euróapai színházak körében is „tiszta etalon”: múltja, társulata, repertóriuma tekintetében. Hangsúlyozta, fontos tapasztalat, élmény volt a közös munka, az, ahogy a három társulat teljesen különböző közegből érkező, eltérő tanulmányokkal, képzettséggel rendelkező művészei közösen alkottak.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.
A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.
Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.
Tizenhetedik alkalommal indul országjáró körútra a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) Unlimited karavánja, amely július és szeptember között szabadtéri vetítésekkel várja a közönséget Románia több városában.
A marosvécsi Kemény-kastély ad otthont a Helikon 100 jubileumi írótalálkozónak és emlékrendezvénynek, amely méltó módon idézi fel az Erdélyi Helikon száz évvel ezelőtti indulását.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
szóljon hozzá!