Pesszimista szórványkilátások – Bemutatták Szucher Ervin riportkötetét

A szórványriportokat tartalmazó kötetekről, amelyek a sorozatban látnak napvilágot, Szabó Csaba szerkesztő beszélt. Elmondta: azért találták ki a sorozatot, hogy ne csak újságban jelenjenek meg ezek az értékmegőrző riportok, mert ott elkallódnak, hamar feledésbe merülnek.

Ezek a riportok a szórványmagyar közösségekről szólnak, anyanyelvhasználatról vagy éppenséggel -vesztésről, az anyanyelvi kultúráért folytatott küzdelemről, nem ritkán olyan esetekről, amikor a használt nyelv már nem magyar, de a magyar kultúrához való ragaszkodás még megvan.

Balázs János Csodákra várva című könyvét, Bodolai Gyöngyi, valamint Ötvös József riportköteteit említette a sorozatból a szerkesztő, aki a legújabbat, Szucher Toronyba zárt anyanyelvünk című könyvét kissé pesszimista kicsengésűnek tartja.

Kollégánk 2003-tól járja a szórványt, olyan helyekre utazik el, ahol már nem is gondolnánk, hogy magyarok élnek. Felkutatja a legeldugottabb falvakat, vagy akár azt a nagyvárost, ahol még egynéhány ember magyarnak vallja magát. Nem csupán azt jegyzi le, hogy ezek az emberek rosszul, alig, vagy már egyáltalán nem beszélik a magyar nyelvet, hanem azt is, hogy mindennek ellenére ragaszkodnak magyarságukhoz, szomjúhozzák a magyar kultúrát.

A háromrészesre tervezett Végváraink omladozó falai alcímet viselő sorozat első kötetében 25 riport szerepel, amelyekben mintegy félszáz település elevenedik meg. Például Szörényváron, Verespatakon, a Konstanca megyei Ojtózon (Oituz), Csángóföldön vagy a Szalánc völgyében gyűjtött Szucher Ervin anyagot, beszélgetett az ott élőkkel.

A könyvbemutatón Kelemen Ferenc nyugalmazott rádiószerkesztő, a Marosvásárhelyi, illetve a Bukaresti Rádió egykori munkatársa ajánlotta mindenkinek a riportkötetet elolvasásra. Szabó Csaba megjegyzésére, miszerint az újságíró riportjai túl pesszimisták, Kelemen kifejtette: a demográfiai adatokat nézve nincs is ok az optimizmusra, hiszen a riportok szereplői abnormális helyzetben vannak. „Az nem normális állapot, hogy valaki magyarnak vallja magát, de nem tud magyarul” – mondta.

Szuchert az elején a kíváncsiság hajtotta, aztán szakmai kihívássá változott ez a kíváncsiság, ma már ennél is több: elhivatottság. Kalandozásaiban, utazásaiban a szerkesztőség részéről, ahol dolgozott és dolgozik, mindig biztatást kapott, a Krónika mindenkori főszerkesztői mellé álltak és biztatták ebben a munkájában – mondta. Pedig a mai sajtó számára nem túl izgalmas a szórványtéma – tette hozzá –, hiszen sok olyan lapigazgató vagy főszerkesztő van, aki inkább a baleseteket, a botrányokat kezeli prioritásként.