
Fotó: Sotheby`s
Óriási összegért, 3 117 000 fontért talált gazdára a nagybányai születésű Adrian Ghenie festőművész egyik festménye – jelentette be Facebook-oldalán a londoni Sotheby’s aukciós ház.
2016. február 12., 09:302016. február 12., 09:30
Ghenie hatalmas összegért eladott műve Vincent van Gogh híres Napraforgóit „fogalmazza újra”. Az 1977-ben született festőnek, a kolozsvári Plan B Galéria egyik alapítójának nem ez az első alkotása, ami nagy összegért kelt el külföldön: 2014-ben csaknem 1,8 millió euróért kelt el egyik olajfestménye szintén a londoni Sotheby’s aukciós ház árverésén.
A hamis Rothko (The Fake Rothko) című festényének eladási ára volt az akkori árverés egyik legnagyobb meglepetése. A címben szereplő név Mark Rothko amerikai absztrakt expresszionista festőre utal. Ghenie Kolozsváron végezte képzőművészeti tanulmányait, majd felváltva élt és dolgozott Kolozsváron, illetve Berlinben. Az utóbbi években jelentős nemzetközi figyelmet kapott a román képzőművészet új vonalának jelentős képviselőjeként, több vászna jelentős összegért kelt el.
Ghenie 2005-ben alapító tagja volt a kolozsvári Plan B Galériának is. A Plan B szervezte a 2007-es Velencei Biennálén a román pavilon képzőművészeti tárlatát, majd 2008-ban állandó kiállítóteret nyitottak Berlinben – a romániai galériák közül egyedülállóként.
Krasznahorkai László, Gyula városának első Nobel-díjas írója egy különleges ajándékkal gazdagította a magyarországi történelmi fürdővárost: Nobel-díjának egy hiteles másolatát adományozta szülővárosának.
Kortárs költők részvételével tartott panelbeszélgetéssel, koncerttel ünneplik a magyar kultúra napját január 24-én, szombaton Erdélyben, a gyalui várkastélyban – tájékoztatta az MTI-t a rendezvény szervezője, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa.
A budapesti Nemzeti Színház és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közös nyilatkozatot bocsátott ki az előadásról, amelyet Tompa Gábor, a kincses városi teátrum igazgatója állít színpadra a magyar fővárosban, ám a bemutató elmaradt.
A Leonardo DiCaprio nevével fémjelzett film, az Egyik csata a másik után című fekete komédia, valamint a Hamnet című dráma vitte el a vasárnap este a kaliforniai Beverly Hillsben megrendezett 83. Golden Globe-díjátadó filmes fődíjait.
Szentes Zágon kolozsvári művész GDAŃSK50 Photo Remake Project fotókiállításával ünnepli a romániai fotóművészet napját Bukarestben a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ.
Szakmai tényfeltáró bizottság alakult az erdélyi magyar irodalmi élet 1989 előtti állambiztonsági vonatkozásainak vizsgálatára – közölte a Méhes György – Nagy Elek Alapítvány csütörtökön az MTI-vel.
Különleges biztonsági intézkedések mellett kedden kiemelték a magyar koronázási palástot vitrinjéből a Magyar Nemzeti Múzeumban. A történelmi ereklye az épületen belül ideiglenesen egy másik védett helyet kapott.
Meghalt Tarr Béla filmrendező kedden – közölte az MTI-vel Fliegauf Bence rendező a család nevében.
Január 6. a keresztény liturgiában Vízkereszt vagy a Háromkirályok ünnepe, a karácsonyi ünnepkör zárónapja és a farsang kezdete is egyben. A katolikus egyházban a pap megszenteli a vizet, e naphoz számos népszokás is kötődik.
A 2026-os év már most körvonalazódik a közép-kelet-európai koncertnaptárban, és bár Erdély továbbra sem számít turnéközpontnak, idén Kolozsvárra is érkeznek komoly nevek.
szóljon hozzá!