Brown pedig épp az erre irányuló igényt igyekszik kiszolgálni műveivel – hogy irodalmilag és történelmileg mennyire nívós, illetve hiteles sztorikkal, az más kérdés, a lényeg úgyis az, hogy világszerte milliók bolondulnak érte. A Da Vinci-kód sikere után pedig még azok is kíváncsiak többi művére, akik addig nem is hallottak róla.

A könnyen megfilmesíthető, akciókra és tudományosan hangzó okfejtésekre, titokzatos múltbéli társaságokra épülő történeteket Hollywood mindig hálásan fogadja, ezért csak idő kérdése volt, hogy másik, szintén Robert Langdon szimbológus professzort szerepeltető története, az Angyalok és démonok mikor kerül a mozikba.

A recept ebben – A Da Vinci-kódnál egyébként három évvel korábban született – történetben is ugyanaz, mint a későbbi, de közismertebb műben: a főszereplőnek olyan rejtélyt kell megoldania, amelynek szálai a messzi múltba vezetnek, nyomozásai során pedig számos művészettörténeti információt zúdít a nézőre – csak az eddigi értelmezéstől némiképp eltérő formában.

Az Angyalok és démonokban Langdonnak a Vatikánt kell megmentenie egy középkorban alakult földalatti szervezet, az illuminátusok támadásától. E szervezet tulajdonképpen a szabadkőművesekkel rokonítható, céljuk a tudomány, illetve a tudomány vívmányainak terjesztése, az egyház fejlődést gátoló dogmáinak lerombolása.

Ennek érdekében semmi sem túl drága a számukra, az évszázadok során tudósok, művészek egész sora tevékenykedett annak érdekében, hogy aláássa az egyház uralmát. (Már persze a történet szerint). Az illuminátusok attól sem riadtak vissza, hogy beépüljenek az egyházba, így belülről bomlasszák az intézményt.

Az Angyalok és démonokban épp akkor csapnak le rá, amikor az a legsebezhetőbb: a pápa hirtelen meghal, a bíborosi konklávé éppen összeül a következő egyházfő megválasztására, a sede vacante időszakában pedig a pápai kamarás kezébe kerül a hatalom. Ekkor derül ki, hogy nyoma veszett négy, a pápai cím elnyerésére esélyes bíborosnak, valamint a svájci CERN laboratóriumából egy kis adag antianyagnak.

Mindkettő az illuminátusok műve, akik különböző misztikus rituálék során a főpapok kivégzésére, illetve az antianyag segítségével a Vatikán megsemmisítésére készülnek. A megoldás kulcsa a neves barokk szobrász és építész, Bernini alkotásaiban rejlik, aki – mint kiderül – maga is illuminátus volt…

Az alapkonfliktus tehát még átlagos műveltséggel nézve is meglehetősen tudománytalan ostobaságok halmazából áll, de ez vélhetően mindegy is, hiszen a tudomány és a misztikum harcát bemutató sztori célközönsége nem egyetemi történész- és fizikusprofesszorokból áll. A lényeg, hogy évszázados titkokról lebben le a lepel, közben számos gyilkosság történik, a nyomozás során pedig a néző betekintést nyerhet a Vatikán – vélt – titkaiba.

A Dan Brown-jelenség vélhetően nem is emelkedett volna ki az átlagos, középszerű kalandregények köréből, ha a Vatikán nem emeli föl a szavát ellene. A Da Vinci-kód elítélésével, illetve azzal, hogy az Angyalok és démonok stábja nem forgathatott a római templomokban, akkora reklámot csapott a történeteknek, hogy most már bizonyosan azok is elolvassák vagy megnézik, akiket amúgy eddig nem is érdekelt Brown „életműve”.

Ami – mint a fentiekből is kitűnik – népszerű összetevőkből tákolt fércművek sora, így a belőlük készült filmek sem lehetnek sokkal nívósabbak. Így van ez az Angyalok és démonokkal is, amely egyszeri megtekintés után felejthető alkotás – az egyetlen említésre méltó elem Ewan McGregor játéka, aki a pápa kamarásának, a sztori titokzatos szürke eminenciásának szerepében sem tud lesüllyedni a film színvonalára.

De azért ha valaki a Szent Péter térre és Bernini alkotásaira kíváncsi, mégiscsak jobban teszi, ha a mozibelépő megvásárlása helyett inkább jegyet vált egy Rómába tartó fapados járatra.