Kósa András László: fontos megértenünk a román kultúrát, és megértetnünk a magyart

-    A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet tevékenységét követve, mindig is úgy tűnt, az intézet túlságosan igazgató- és kormányfüggő volt, ami olykor felpezsdítette, máskor meg lankásra fogta az életet. Mire számíthatunk az elkövetkezendő négy évben, az ön mandátuma alatt?

-    Persze, hogy igazgatófüggő egy ilyen intézmény működése, mert egy vezető habitusa meghatározó lehet. Ugyanakkor, ahogy én ismerem az intézet húszéves történetét, úgy tudom, egyik kormány sem telepedett az intézetre irányvonalakat és kötelező feladatokat szabva. Tagadhatatlan, hogy vannak kötöttségek, hisz a kormánypolitikán belül is létezik egy külügyi meg egy kultúrdiplomáciai vonal, amit természetszerűen nekünk képviselnünk kell. Azért abban mindannyian egyetértettünk, hogy nem Budapest feladata napra lebontva megszabni, hogy mi történik Bukarestben vagy mi fontos az itteni közönség számára; itt jön be az igazgató szerepe. Ilyen értelemben a ház mindenkori vezetője valóban a saját arculatára szabhatja az intézet tevékenységét, s ebben megvan a maga felelőssége. Amikor egy évvel ezelőtt megpályáztam a tisztséget, azt mondtam, hogy a legfontosabb megértenünk a román kultúrát és megértetnünk a magyart.

-    E kettős cél köré építette terveit?

-    Igen. Három prioritást emeltem ki, amiből az egyiket, az Erdélyi Művészeti Központ létrehozását meg is valósítottuk. Ez ugyan nem a románok irányába való nyitásról szól, hanem az erdélyi képzőművészeti alkotások összegyűjtéséről és bemutatásáról. Amikor a pályázatomat írtam, tudtam, hogy már történtek ez irányba lépések, így az érdem is azoké, akik ezt szívükön viselték: Kovászna megye önkormányzati elnökéé, Sepsiszentgyörgy város polgármesteréé és a Székely Nemzeti Múzeum igazgatójáé, no meg a kuratórium tagjaié. A jelenleg Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban kiállított képanyagot majd Bukarestben is be szeretnénk mutatni. A másik két prioritás már a román fővároshoz kapcsolódik. Első sorban a magyar bor- és gasztronómiai kultúra népszerűsítéséről lenne szó, amihez a Gina Patrichi utcában működő intézményünk remek helyszínt kínál. Amint az anyagi és jogi keretek lehetővé teszik, egy bisztrót nyitásával próbálkozunk. Egyébként mandátumom első négy hónapja alatt azt tapasztaltam, hogy az itteni románság kimondottan nosztalgiázik a magyar ételek és borok iránt. Amikor egy bisztró megnyitását fontolgatom, nem paprikások, gulyások és kolbászok kínálgatására gondolok, hanem a magyar konyha új, korszerű arculatának a bemutatására. Elvégre séfjeink sorozatban nyerik a nemzetközi díjakat (Széll Tamás 10. lett a szakácsversenyek világbajnokságán, a Bocuse D’Or-on), éttermeink egyre elismertebbé válnak, a magyar borok pedig visszaszerezték méltó hírnevüket. Decemberben szerveztünk egy borkóstolót, amit óriási érdeklődés övezett. Sokakat vissza kellett utasítanunk, mert az összes ülőhely betelt. Pedig a megszokottól eltérően erre a rendezvényünkre nem volt ingyenes a belépés. Néhány napja a 2013-as év külügyminiszteri borait mutattuk be – Magyarországon kívül – elsőként Romániában. Az esemény reményeim szerint egyféle bor-forradalmat indít el Bukarestben, ahol egyre nagyobb az igény a hasonló eseményekre. A mi dolgunk pedig az, hogy a magyar borok méltó helyen legyenek képviselve a kiváló román borok társaságában.

-    Magyar falatokat enni, magyar borokat inni mindig is szerettek a románok, de úgy érzi, az igazi magyar kultúrára is ki lennének éhezve?

-    Hogy ki lennének éhezve, nem tudom, de hogy van egyfajta igény, az biztos. Nos, itt jön be a harmadik prioritás, a magyar kultúra megismertetése. Épületünk kupolarésze fölött egy modern előadótermet szeretnénk kialakítani. A látványtervek elkészültek, már csak az anyagi korlátoknak kell elhárulniuk. Óriási szükség lenne erre a teremre, hisz szeptember elseje óta mintegy száz rendezvényünk volt.

-    Ez egy nagyon szép szám, de nem tart attól, hogy akár hátrányok is származhatnak a feszített tempóból?

-    Őszintén szólva az elején én is attól tartottam, hogy kiürül a tartalom. Annál is inkább, mivel egy kis stábbal és eléggé szűkös költségvetéssel dolgozunk. Ehhez képest éppen az ellenkezőjét tapasztaltam: szinte mindig megtelik a terem. Bukarestben rendkívül nagy pezsgés van, s bár nagyon gazdag a más külföldi kulturális intézmények kínálata, sosem panaszkodhatunk közönséghiányra.

-    Kik alkotják a törzsközönséget és miként jut el hozzájuk az információ?

-    Azt látom, hogy közönségünk három, jól elkülöníthető csoportból tevődik össze. Vannak azok a többnyire idősebb román vagy magyar értelmiségiek, akikben él valamiféle nosztalgia mindaz iránt, ami Budapesthez és a magyar kultúrához kapcsolódik. Ők a negyedéves műsorfüzeteinkből szerzik az információt. Látogatóink másik részét a facebook-on kommunikáló fiatalok teszik ki. Közöttük nagyon sok az olyan, aki egyik rendezvényről a másikra jár, aztán baráti körben megvitatják a látottakat. A harmadik kategória az, amely az újságból szerez tudomást a különböző eseményekről. Nem az én érdemem, hisz én is már így örököltem: nagyon jó a sajtója a Bukaresti Magyar Intézetnek. Szinte nincs olyan ingyenes programfolyóirat, amely ne közölné a heti programunkat. De a múlt év végén a Viaţa medicală orvosi szaklap írt rólunk a kultúra és az egészséges életmód összefonódásai kapcsán. A húsz éves születésnapunk alkalmával, amikor egy Pipera negyedbeli üzletházban szerveztünk a nagybányai festők munkáiból kiállítást, a Bursa című gazdasági napilap írt egy majdnem féloldalas cikket rólunk.

-    Mekkora előnyt jelent ön számára, hogy Erdélyből származik és itt élte le élete eddigi javarészét?

-    Óriásit, hisz egyrészt jól ismerem az országot és annak fővárosát, másrészt egy olyan magyar és román kapcsolatrendszerrel rendelkezem, amit nagyon jól tudok kamatoztatni a küldetésünk teljesítése érdekében.