
Kovács András Ferenc 64 éves korában, szombat hajnalban hunyt el
Fotó: MTI/Czimbal Gyula
Számos költő, író, irodalmár, irodalmi és kulturális lap, szervezet nyilvánította ki részvétét Kovács András Ferenc Kossuth-díjas költő, esszéíró, műfordító, dramaturg halála miatt.
2023. december 30., 14:342023. december 30., 14:34
2023. december 30., 23:342023. december 30., 23:34
„Ó, istenem! Meghalt Kovács András Ferenc” – reagált a gyászhírre László Noémi József Attila-díjas kolozsvári költő közösségi oldalán, majd angol nyelvű idézettel búcsúzott pályatársától: „The stars are not wanted now: put out every one; Pack up the moon and dismantle the sun”. Mély megdöbbenéssel értesült KAF halálának híréről a Kolozsvárt szerkesztett Helikon irodalmi folyóirat munkaközössége. „Nyugodjon békében! Részvétünk a gyászoló családnak” – posztolta a Helikon, Vermesser Levente egy korábbi írásával búcsúzva KAF-tól.
„A Székelyföldben többször is publikált, nem véletlen, hogy a folyóirat történetének első Székelyföld-díját ő vehette át, 1998-ban. Isten nyugtassa, nagy veszteség ez számunkra, irodalmunk számára!” – közölte Faceboook-oldalán a Csíkszeredában szerkesztett lap.
Megemlékezett Kovács András Ferencről barátja, Tompa Gábor rendező is. „Drága, drága, drága barátom!!! Te táltos, te üstökös, te költő-óriás!! Te játékos, igaz barát, KAF! Nyugodj békében, fényességben!!! Nagy költő érkezik, vigyázzatok rá angyalok… A többi néma sírás” – írta a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója.
Búcsúzik Kovács András Ferenctől Kelemen Hunor költő, az RMDSZ elnöke is. „Csak úgy, ahogy írni lehet./Csak úgy, ahogy /Élni lehetne… Csak addig, amíg halni/ Lehet csak azért, mert élni akarni és Írni: szabadság. (…) Isten veled, KAF!” – posztolta a költő-politikus. „Szó bennszakad, hang fennakad… elhunyt Kovács András Ferenc. Költő. A Látó volt főszerkesztője. És ismét: KÖLTŐ! Csupa nagybetűvel. Széles napsütötte sávval lett kevesebb az erdélyi és magyar irodalom...” – írta a költő halála kapcsán az Erdélyi Magyar Írók Ligája.
Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere felidézi, hogy pár hete még együtt voltak a Látó folyóirat irodalmi estjén, ahol a költő szokás szerint lebilincselő módon olvasott fel a saját szövegeiből. „Nem itt születtél, de ízig-vérig vásárhelyi lettél az évtizedek alatt, és mi ámulattal figyeltük, hogyan válsz Erdély egyik legnagyobb költőjévé. Nyugodj békében Kovács András Ferenc!” – írta Soós Zoltán polgármester.
„Drága KAF! Általad szerettem bele a kortárs költészetbe, tőled tanultam számtalan dolgot, amit a versről – és az életről – tudok. Felszabadítottad a nyelvemet, és most mégsincsenek szavaim. Nyugodj békében!” – írta közösségi oldalán André Ferenc Kolozsváron élő költő, slammer, műfordító.
Kovács András Ferenc szinte a kezdetek óta tagja volt a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének. „Túl azon, hogy sokunk barátját, kollégáját gyászolja elhunytával, KAF véleményével, tanácsaival, jelenlétével több alkalommal is segítette Egyesületünket, emlékét szeretettel megőrizzük, az 517-es tagsági számot rá emlékezve és emlékeztetve nem adjuk ki többé” – közölte a MÚRE Igazgatótanácsa.

Hatvanötödik életévében elhunyt Kovács András Ferenc József Attila- és Kossuth-díjas, Artisjus irodalmi nagydíjas költő, esszéíró, műfordító, a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.
szóljon hozzá!