
A Török Ferenc által rendezett Moszkva tér lesz a Filmtettfeszt nyitófilmje. A történet a rendszerváltás idején, 1989-ben játszódik Budapesten
Fotó: Filmtettfeszt
Felejthetetlen klasszikusokat is vetítenek a 24. Filmtettfeszten – közölték az október 2. és 6. között Kolozsváron és még 16 erdélyi településen tartandó szemle szervezői.
2024. szeptember 23., 20:532024. szeptember 23., 20:53
„Ahogy az előző években, idén is három restaurált klasszikus szerepel a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle programjában.
Hodován Milánnak, Oláh Patriknak és Friderikusz Péternek köszönhetően, akik a Rabmadár című némafilmklasszikushoz nyújtanak élőzenei aláfestést” – olvasható a szervező Filmtett Egyesület közleményében. A három kiemelt filmet is ingyenesen, feliratozva vetítjük, de a kolozsvári mozikban szervezett esti, nagyjátékfilmes vetítésekre, szokás szerint 0 lej értékű jegy váltása szükséges.
– ezzel a három remekművel folytatódik a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle évről évre klasszikusokat felvonultató sorozata.
Andorai Péter az Enyedi Ildikó által rendezett Simon mágus című filmben
Fotó: Filmtettfeszt
A Simon mágus mitikus történet letisztult formában: Simon, a parafenomén Párizsba utazik a francia rendőrség megbízásából. Egy megoldhatatlannak tűnő gyilkosság felderítésében kell segédkeznie. Az ötvenes férfi hamar végez a feladattal, de nem utazik haza, valami még a városban tartja. Újra összefut az érkezésekor, a pályaudvaron megpillantott fiatal lánnyal. Közben megkeresi egy régi ismerőse, a Párizsban élő, sztárként ünnepelt Péter, aki különféle mutatványokkal szórakoztatja a közönségét. Új terve, hogy élve eltemetteti magát, és harmadnapon „feltámad”. Egy hirtelen ötlettől vezérelve rábírja Simont, hogy vegyen részt ő is a kísérletben. A férfi igent mond a „máguspárbajra”, de mielőtt befekszik a föld alá, randevút beszél meg a lánnyal – három nappal későbbre.
A francia-magyar koprodukcióban, szűkös költségvetéssel, sokszor gerillamódszerekkel forgott alkotásnak egy karriercsúcsot jelentő alakítást (Andorai Péter) és a magyar filmtörténet egyik legszebb záró snittjét köszönhetjük.
Egy éjszakás szerepcseréről szól a rabmadár című némafilm, amelyet élőzenével láthat-hallhat a közönség.
A Rabmadár című, 1929-es némafilmet élőzenével vetítik
Fotó: Filmtettfeszt
Anna börtönbe kerül a szerelme miatt, aki rávette, hogy lopjon. A lány mégis szeretné viszontlátni kedvesét, ezért meggyőzi a börtön jószívű orvosnőjét, hogy egyetlen éjszakára cseréljenek helyet a cellában. Az imádott férfi, egy cinikus és szoknyabolond szállodai főpincér azonban már rég elfelejtette egykori barátnőjét.
A Rabmadár kolozsvári vetítését élőzenével kíséri Hodován Milán (elektronika, billentyű), Oláh Patrik (hegedű) és Friderikusz Péter (cselló). A filmkoncert október 3-án, 20 órakor kezdődik a kolozsvári Győzelem moziban.

Idén különösen erős lesz a Filmtettfeszt dokumentumfilmes „fejezete”: hét nagyon különböző, de témaválasztásában és megvalósításában egyformán izgalmas, egész estés alkotást vetítenek.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.
A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.
Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.
Tizenhetedik alkalommal indul országjáró körútra a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) Unlimited karavánja, amely július és szeptember között szabadtéri vetítésekkel várja a közönséget Románia több városában.
A marosvécsi Kemény-kastély ad otthont a Helikon 100 jubileumi írótalálkozónak és emlékrendezvénynek, amely méltó módon idézi fel az Erdélyi Helikon száz évvel ezelőtti indulását.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
szóljon hozzá!