Jósa Piroska útleírásait mutatták be Nagyváradon

A szerző a hetvenes-nyolcvanas években már rengeteg helyet bejárt, és ezért, mint azt Tüzes Bálint a kötethez írt előszavában írja: „itthon rebellisnek, csodabogárnak” ismerték. „Hogy miért rebellis, az nem teljesen világos, de csodabogárnak valószínűleg azért tartják, mert jövedelmét évtizedeken át kutatásokra és utazásokra fordította” – mondta a könyvbemutatón Dénes László főszerkesztő, aki lapjában, a Reggeli Újságban évek óta folyamatosan közli a doktornő útleírásait.

Néha turistacsoporttal, néha külföldön lakó ismerősök segítségével járt be tucatnyi országot. Leírásainak pedig külön ízt ad, hogy soha nem turisztikai katalógusszövegeket vet papírra, hanem történeteiből az európaiság világlik ki, méghozzá a kelet-európaiság – fejtette ki Dénes. A szerző bevallása szerint soha nem tartozott azok közé, akik taxival járják a világot, hanem gyalog vagy tömegközlekedéssel jutott el egyik nevezetességtől a másikig.

Bár Dénes többször is kérte, meséljen egy-egy kellemetlen élményt vagy csalódást is, olyan esetet, amikor nem azt kapta egy-egy országtól, amit várt, az író makacsul állította: nem volt ilyenben része. Egyetlen visszás jelenségre emlékszik, amely épp Magyarországon fordult elő vele – mint mondta, az ottaniak rácsodálkoztak, milyen jól beszél magyarul.

A szerző legérdekesebb élményei között tartja számon, amikor a nyolcvanas években Moszkvában alkalma nyílt látni egy olyan temetést, amelyet keresztény hagyományok szerint, pappal végeztek, miközben a rendszer „a kommunista módra” való elföldelést és a sír vörös csillaggal való megjelölését diktálta.

Hájek Péter, aki a kötet nyomtatásában vett részt, egy észak-koreai történetet olvasott fel. Jósa Piroska 1985-ben járt a kommunista országban, ahol az összes járókelő Kim Ir-Szen diktátor arcát ábrázoló jelvényt viselt. Egy fiatal fiú elejtett jelvényét ő találta meg a földön, és amikor visszaadta neki, amaz nem győzött hálálkodni. Amikor az író elmondta, hogy romániai turista, a fiú öröme még nagyobb lett, és „Ceauşescu!” felkiáltással azonnal keblére ölelte a meglepett utazót.

A szerző munkamódszerét is elárulta a közönségnek: utazás előtt mindig elolvassa az adott országról írott útikönyveket, majd a helyszínen is minden hasonlót megvásárol. A ceruzahegyező soha nem hiányozhat a zsebéből, hiszen ceruzával jegyzetel, mert, mint mondta, a tollakból és golyóstollakból sokszor folyik a tinta.